Az üze­net foly­ta­tá­sa az ös­vény, me­lyen na­pon­ta el­ha­ladsz, mel­let­tem él. nem les­lek so­ha, bár­csak most rá­lép­nél, sze­me­im­mel nem si­mo­ga­tom lép­te­id nyo­mát raj­ta. csak egy lé­lek­fa­ló árny vagy, ami sö­tét­té te­szi a le­ve­gőt, amer­re jár, s ami az én lel­kem is majd­nem fel­fal­ta. az ös­vényt, amit na­pon­ta meg­ter­helsz lép­te­id­del, én gyó­gyít­ga­tom. szá­raz, for­ró te­kin­te­tem­mel több­ször is … Bővebben: Hudák Katalin ver­sei