Pór­as­­szony Me­zí­te­len lá­ba vissz­eres és melltelen és csu­pa csont, so­sem pi­hen s míg pénzt ke­res, ki­szív­ja gyer­mek, mun­ka, gond. Még har­mincéves sincs talán s úgy jár, mint vas­or­rú ba­nya me­sék nap­fé­nyes ol­da­lán. Még­is szép, dics­fényt hord: anya! De kis­fia dun­din pu­ha s fe­hér a tes­te, mint a tej és tisz­ta raj­ta a ru­ha és bár­so­nyos … Bővebben: Mécs László versei (a hagyatékból)