Élet­re éhe­sen göm­bö­lyöd­nek a fel­hők a ró­zsa­il­la­tú tér fe­lett. Ká­ba pá­ra­fol­tok ké­szü­lőd­nek vis­­sza­tér­ni az ég­be. Lom­ha moz­gá­sú­ak a haj­na­li bu­szok. Szindbád villamoscsikorgásra éb­red. Még bo­lyong el­mé­jé­ben a teg­na­pi virágízű mu­lat­ság. Egy las­san ka­nya­ro­dó jár­mű lám­pá­ja vi­lá­gít­ja be szo­bá­ját. Öl­töz­kö­dés köz­ben ré­gi ked­ve­sé­re gon­dol. Hal­vá­nyo­dik a múlt, de a szi­vár­vány­em­lék örök­ké él lel­ké­ben.Le­gya­lo­gol a har­ma­dik eme­let­ről. … Bővebben: Merényi Krisztián – Szindbád a hu­szon­egye­dik szá­zad­ban