pár­be­széd csukd be sze­med hogy lát­hasd azt a vi­lá­got mely tá­vol­ról kö­ze­lít fe­léd ál­ta­lam kap lét­ér­vényt mert tör­té­ne­tét én for­máz­tam kö­ze­pé­ről – hal­lod – egy gyer­me­ki hang ki­ált me­lyet a fel­nőtt mo­dor meg­szo­kás­ból nyu­go­vó­ra küld s el­csi­tít: ten­te ten­te! jó éj­sza­kát! el­rin­gat a szó be­fed a pu­ha ta­ka­ró me­se … me­se … halk lép­te­ket hall … Bővebben: Kopasz Katalin versei