Világra érkezem, félve és védtelen. Sírva tiltakozom. Emberi sorsom láncait hordva indulok utamon. Csetlek-botlok, sietek, loholok, – hová? Minek? – örök titok. Gyarló életem, mint hab a gyors vizeken, – elrohan. Végződik utam. Lelkem ujjongva, teste nyűgét földbe dobva, szárnyra kel. Mint könnyű, lenge szél, nem sejtve mikor, merre tér. Immár szabad! Tán a mennybe, … Bővebben: Antalík József – Világra érkezem