Tóth Elem­ér Em­lé­kek út­ján         Apá­ink föld­je; men­­nyi, men­­nyi álom         sza­kad föl ben­nem, ha lé­lek­ben já­rom         la­pá­lyát, domb­ját – zúg, zu­bog a vé­rem –,        meg­vál­to­zott bár, de még min­dig értem…         Ez az a föld, ahol a böl­csőnk rin­gott,        itt ta­nul­tunk meg min­den föl­di tit­kot,        … Bővebben: Tóth Elemér hetvenéves