Annával a pisai ferde toronynál   Nyilván más-más időben létezünk,  s akárcsak mi, majd széthull a torony,  és látni is a rémült arcokon,  hogy attól félünk, amit élvezünk:   próbálgatjuk a tetten ért időt,  hogy tán egy pillanatra összeér  két más-más testhez tartozó tenyér,  és mint egy fa, mely tövestől kidőlt,   s egy-két virága még itt-ott kihajt,  úgy lengeti most a boldog zsivajt,  úgy tart … Bővebben: Markó Béla