(1)  A  plüssálatok sorsa írva van.  Mit mondhatnék, Barnamackó, szégyen, hogy éppen úgy rögzültél, ahogy:  ernyedten lógva a kilincsen, nyakad körül szárítókötél.  Nem vagyok már gyerek: utólag nem lehelhetek  életet beléd, pedig lenne rá technika. Maradsz,  ami voltál: fűrészpor, festett műszőr, fél gombszem,  más szóval: saját halott.  De ilyen a halhatatlanság. Megjártad a poklot, a padlást, a … Bővebben: Vida Gergely / Bolyongások a gyerekszobában