Esővers zúg az eső, felhőkből csurran, fröccsen utcára, ablaküvegre, derékig állok félig kimondott, édesbús szavakban és befejezetlen ölelésekben, egyre duzzadó, tajtékot verő, fejemre növő, bősz pocsolyában. hogy emeljem ki lábam a sárból, tekintetem mikor lesz ismét telt, s mikor lesz ismét teljes a látvány, ez a lejtő most éppen merre lejt? cipelik a múltat magukon … Bővebben: Pénzes Tímea versei