A tömött villamoson zöld kabátbanegy idegen nő figyel a hátával percek óta.Kapaszkodó, aranygyűrűs kezétnem ismered, ahogy ritkás, tupírozott haját sem. Kopott lakkbőrtáskáját mintha egyszermár láttad volna: talán ugyanezen a járaton.Mielőtt az ajtóhoz lépne, visszafordul,és egyenesen az arcodba néz:– Fogalmad sincs, hogy ki vagyok, ugye?Valamit válaszolnál, de leszállt,nincs a zebrán és nincs a peronon se.Sodornak, leülsz … Bővebben: Tóth Kriszta: Üzenet