Brutovszky Gabriella: „Ha szívemből kolbászt töltenének…”

Kortárs kuruc nóták a barokk közköltészet tükrében Kiss Judit Ágnes versei nyomán

Édes hazám – egy kötet margójára

 

A Magvető Kiadó gondozásában a tavalyi könyvhétre megjelent Édes hazám1 (2012) című kortárs2 közéleti költeményeket tartalmazó antológia már régóta váratott magára.3 A kötet megjelenése előtt hosszas elmélkedés és vita zajlott a kortárs magyar politikai költészet létéről,4 s ez szinte katalizátora lett az antológia megjelenésének. Az Édes hazám igazi csemege nemcsak a politika iránt fogékony olvasók számára, az irodalmat, költészetet kedvelők is számos irodalmi és esztétikai élményben részesülhetnek a versek befogadása során. Valljuk be, kevés olyan közéleti vers született (helyesbítek: került publikálásra) az elmúlt években, amelynek politikai vetülete mellett irodalmi értéke is megbecsülendő volna. Az antológia nemcsak egy hiánypótló kötet, hanem számos más szempontból is érdekes és érdemes a folyamatos figyelemre, példának okáért álljon itt néhány kuriózum5 (most eltekintenék az eddig tárgyalt erényektől, mint a kortárs közéleti líra megteremtése stb.): olyan műfaj, téma és poétika elevenedik meg a versekben, amely az irodalom palettájáról már régen kiszorult. Hasonlóképpen a régi és a kora újkori magyar irodalmat tükröző költői tradíciók esetében is, hiszen nem egy olyan pastiche található a kötetben, amely a XIX. század előtti korok műveivel, toposzaival lép dialógusba. Külön örvendetes hír, hogy a versgyűjteményben olyan kánonszéli műfajok is megjelennek, amelyek mára már szinte teljesen a feledés homályába merültek. Ilyen például a hajdútánc vagy a XVIII. században közkedvelt alkalmi-politikai műfaj, a  paszkvillus,6 ezenkívül az antológiában helyet kaptak például a barokk közköltészeti formák is. A kötet versei önmagukban is megállják a helyüket, viszont hermeneutikai szempontból a produktívabb befogadáshoz érdemes egymást kiegészítve, egymásra válaszolva, azaz egymás interakciójaként olvasni az egyes fejezetekbe7 sorolt szövegeket (a versek után azok megírásának évét is feltüntetik, amitől az olvasó ha akarna, sem tudna elvonatkoztatni).

„Hagyományosabb” poétikai források
(közköltészet)

A politikai költészet mivoltáról jelen tanulmányomban nem nyitnék vitát, Kálmán C. György állítása mellett foglalnék állást, amely szerint „a politikai költészet attól az, ami, ahogyan befogadják”8, vagyis maga az értelmezési folyamat határozza meg a vers jelentését, nem a kategorizálás. Hogy ki milyen kontextusban értelmezi az adott szöveget, az szubjektív és igencsak szerteágazó. Például a fentiekben tárgyalt kötet versei eredendően politikai jelentéseket hordoznak, viszont az aktuális jelentés politikai kontextusa egyénfüggő (azaz például másképp értelmez egy mai olvasó egy Petri-verset, mint egy pár évtizeddel ezelőtti befogadó). Jelen írásomban elsősorban a lírai hagyomány felől közelíteném meg a kérdéskört, és próbálok befogadás-központú értelmezési lehetőségeket felvázolni, mindeközben törekszem két kor horizontjának összefonására és néhány fogalmi apparátus releváns magyarázatára is.

A következőkben két vers tárgyalására kerül sor. Mindkettő egy olyan költői hagyományt próbál újraírni, amely természetesnek tartotta az alkalmiságot, a közösségi jelleget. Az e versek lírai beszédmódjában megjelenő többes szám első személyű „mi” nem feltétlenül nemzeti meghatározottságú, hiszen „a kora újkori szövegek szubjektumszerkezete, személyessége másként mutatkozik meg, mint akár a romantikus, akár a modern lírában. Nem annyira az énközpontúság, a vallomásosság alakzataival operálnak e művek, hanem valamilyen közösségi struktúrába illeszkednek.”9        Míg a modern értelemben vett irodalomtudomány külön magyarázatot keres a politika és irodalom kapcsolatára, a régi és kora újkori irodalomban a politika ugyanolyan szerves része volt az irodalomnak, mint a zene vagy éppen a festészet. Az alkalmiság, a közösségi lét természetes közege volt az ilyen költemények születésének. Erre jó példa a közköltészet számos darabja, melynek szövegei topogenetikus és variogenetikus viszonyban állnak egymással. A szövegek eredeti forrásának, szerzőjének azonosítása szinte lehetetlen. A versek, nóták szájról szájra terjedtek, variálódtak, majd lejegyezték őket, és énekeskönyvekben különböző formában hagyományozódtak ránk, néhány közülük folklorizálódott, és máig népi mondókaként, versként, énekként ismert. Ez messze áll a sokáig relatíve szűk olvasóközönséget megszólítani képes  politizáló „magas költészettől”, és bár jellegük hasonló, a közköltészeti művekben megszólaló szubjektum még teljesen más viszonyban van a kimondott közéleti tartalmakkal, mint egy modern értelemben vett közéleti versben megszólaló lírai alany.

A közköltészet egy új fogalom (de annál régebbi jelenség),10 amely relevánsan magába foglalja annak jellegét is: a magas és a népköltészet közötti kategória.11 Ebbe a kategóriába sorolható számos alkalmi-politikai költemény is, melyek szerzője ismeretlen, és egy aktuális helyzet, politikai esemény közege szülte őket. Gondoljunk csak a kuruc tárgyú költeményekre, melyek lírai szubjektuma általában egy kuruc vagy labanc katona, a tematikája pedig leginkább az ellenséges tábor kicsúfolása és önmagunk sanyarú sorsának bemutatása bravúros fordulatokkal, ironikus betétekkel, csodás költői képekkel ötvözve. Természetesen számos lelkesítő, toborzó éneket is ismerünk, melyek hangulata sokkal vidámabb, üdébb, és leginkább a katonák, a közösség „fényezésére” szolgál. A kuruc tárgyú költemények számos alkalommal a politikai hatalom áldozatává váltak az évszázadok során, gondoljunk csak a nemesi szemléletre vagy az azt üldöző marxista ideológiára. A szövegeket gyakorta megfosztották eredeti gondolataiktól, ideologikus töltettel pótolva azokat. A kuruc–labanc dichotómia, mely korántsem releváns, mindmáig él a fejünkben, és nehezen tudunk tőle elvonatkoztatni. Milyen formában rehabilitálható egy ilyen kényes és gyakorta túlinterpretált költészet? Megőrizhető-e a kuruc tárgyú alkalmi-politikai költészet hagyománya (poétikai jegyei) a kortárs irodalomban, és ha igen, milyen módon? A válaszadásra a továbbiakban teszünk kísérletet.    

Kiss Judit Ágnes költészete a hagyományos formák tükrében

Kiss Judit Ágnes költészete számos olyan műfaj hagyományát próbálja újrateremteni, amely a régi, illetve a kora újkori irodalomból ismert számunkra. Ilyen például a középkori haláltánc,12 a reneszánsz katonadal,13 vagy éppen a barokk költészet alkalmi-politikai regiszterébe tartozó kuruc tárgyú költészet.14 A versek tematikája, stílusjegyei, illetve kompozíciója is a költőnő régi formák,15 hagyományok iránti vonzódását tükrözi. Egyik interjújában így vall a középkor iránti vonzalmáról:
„Sokan mondták már az első kötetem óta, hogy nagyon középkori, amiket írok. A test, nálam vagy erotikus tárgy, vagy a pusztulás és rohadás megtestesítője. Memento mori, vagyis emlékezzünk arra, hogy halandóak vagyunk. De nincs ezen semmi szégyellni való. A középkori emberek még tudták, még ki merték mondani. Vannak korok, amelyek úgy tesznek, mintha a halál nem lenne. A mi korunk is ilyen.”16
Kiss Judit Ágnes verseiben az újraírás folyamata egy izgalmas és meglepetésekben gazdag költészetet teremt. Költészete nem politikai költészet (és közéleti verseit sem sorolnám a politikai költemények közé), annak ellenére, hogy számos közéleti versének politikai kontextusa egyértelműen behatárolható. A versek poétikai eszköztára, a szövegek minimalizmusa, hétköznapisága, üde, könnyed stílusa, nyers humora, a lírai szubjektum szerepjátékai és (ön)iróniája mind egy sajátos költészetet teremt (mely túlmutat a politikai kategórián). A költőnő számára a hagyományosabb költői forma lehetőségek tárházaként van jelen különböző költői megszólalásmódokat generálva, melyeken keresztül képes megszólaltatni lírai szubjektumait, képes új tartalmakkal és érzelmekkel feltöltve szerepekbe bújva kiszólni a versből (vagy éppen beszólni a társadalomnak), nem egyszer nyílt társadalombírálatot körvonalazva. A költészetnyelvi hagyományozás Kiss Judit Ágnes közéleti verseinek esetében minden bizonnyal termékenynek minősülhet.

Kiss Judit Ágnes: Két magyaros nóta

A költőnő Két magyaros nóta17 című verse remek vállalkozás a barokk költészet alkalmi-politikai regiszterének újraírására, aktualizálására. A vers az Édes hazám hetedik fejezetében (ciklusában) kapott helyet, mely az „Édes Churchill, köszönöm a táviratot” címet kapta Takács Zsuzsa azonos című verse alapján. A cikluson belül számos más szerző versével találkozunk (Kovács András Ferenc, Csoóri Sándor, Nagy Gáspár, Marsall László, Szálinger Balázs, Filip Tamás, Markó Béla, Takács Zsuzsa). A költemények kevésbé alkotnak tematikus egységet (bár közös tematikus jegy lehetne: a bizalmatlanság, az idegenség, az árulás, a szélsőség), viszont ennek ellenére is érezhető az elsősorban esztétikai és topogenetikus párhuzam a versek között (néha akár kronológiai is), a dialógus általában a cikluson belül is tagolódik egy-egy kisebb szövegközi viszonyra. A Két magyaros nóta tematikailag leginkább Kovács András Ferenc Két labanc beszélget, illetve Csoóri Sándor Ki álmodik ébren helyettem című versével hozható párhuzamba, az előbbi nyilvánvaló módon rájátszik az ismert Ady-versre, az ironikus újraírás értelmét éppen az adja, hogy a megidézett vers már (részben vagy egészen) érvénytelen, Csoóri versében pedig a lírai szubjektum az előzőtől eltérően sokkal kesergőbb hangnemben, felidézve a híres Bercsényi- és Rákóczi-féle nemzeti sztereotípiákat, mereng az „árnyakkal teli ország” felett. A szövegközi viszony a három vers között azonban nagyon csekély.
A Két magyaros nóta a közköltészet hagyományával és a nemzeti sztereotípiákkal számot vető, üde hangulatú, önmagával dialógust folytató dinamikus párvers. A két költemény (Kurucnóta, Más nóta) számos olvasatot kínál, ez abból is adódik, hogy egyrészt a barokk közköltészeti hagyományt újraírva kapunk egy önmagával  dialógust folytató, a barokk költészet alkalmi-politikai regiszterének kuruc tárgyú szövegeit felidéző szövegegyüttest, másrészt viszont a versekben elrejtett utalások, célzások, nyelvi megformálások újabb és újabb olvasatot és értelmezést várnak el a befogadótól, ami további izgalmak és meglepetések tárházát nyújtja. Ez a másodlagos és „sokadlagos” olvasat tárja fel előttünk a szöveg politikai kontextusát is, melyből a magyar politikai világ különböző, egymással éppen szemben álló szélsőségeit olvashatjuk ki.

Ha a versben lévő paratextusokat megvizsgáljuk, a szerző, Kiss Judit Ágnes neve a (közköltészeti) olvasat szempontjából elhagyható volna, ami még inkább erősítené a szövegek közösségi jellegét, a lírai szubjektum jelenlétét (ez természetesen elhagyás nélkül is egyértelmű).  A vers címe, Két magyaros nóta, illetve az alá sorolt költemények címei (vagyis a két alcím) tárgy- és egyben műfajmegjelölő (nóta, közösségi jellegű) is. A főcím utal a két vers „magyaros” jellegére, míg a két nóta a „kuruc” és a „más” kifejezésekkel felruházva egyöntetűen egy szembeállítás. Mitől más a „más”? A  bennünk lévő beidegződés talán önkéntelenül is azt juttatja eszünkbe, hogy minden, ami más, az idegen (nem magyar). Tehát mindkettő magyar, mégis különböznek egymástól? Találónak tartom ebben a kontextusban idézni Lackfi János Milyenek a magyarok? című kötének részletét a kuruc–labanc dichotómiával kapcsolatosan, melyben a szerző Kiss Judit Ágneshez hasonlóan az irónia és a humor eszköztárának segítségével próbálja feloldani a „magyar–magyar” konfliktust:

„Az, hogy a magyarok ekkoriban mellékesen egymás ellen harcoltak, igazán elhanyagolható tényező. Különben sem magyar küzdött a magyar ellen, hanem »labancok« a »kurucokkal«. Előbbi függetlenségpárti, törökökkel szövetséges magyart, a másik császárpárti osztrákokkal szövetséges magyart jelentett ugyan, de ez a látszat senkit ne tévesszen meg. Mindenki csak a saját táborában küzdőket tekintette magyarnak.”18

Kiss Judit Ágnes verseinek beszédhelyzetét illetően, az itt megjelenő lírai szubjektumok hasonlóképpen gondolkodnak. Míg az egyik versből (Kurucnóta) egy büszke, „gatyás magyar” túlzott dicsekvéseit halljuk, de egyben a háttérben érezve a határtalan küzdelmének okait, addig a másikban (Más nóta) egy (jóval) liberálisabban gondolkodó magyar (nő?) hangját, aki ironikusan kifigurázza „mélymagyar” társait, és próbálja felhívni a figyelmüket, hogy igenis néha vannak fontosabb dolgok is, mint a „magyarkodás” (például a másság toleranciája), már-már felróva a társadalomnak, hogy ha nem tetszik, akkor majd „fejlettebb országban boldog leszek”. Nézzünk néhány példát a két különböző álláspontra.
A Kurucnóta mind a négy versszaka egy-egy tipikus magyar szimbólum, tradíció köré épül, melyet számos hasonlattal és metaforával jelenít meg a szerző: „ha a szívem marhapörkölt volna”, „ha a szívemből kolbászt töltenének”, „rovásírás van az én gatyámon, abban rejtem harcos buzogányom”, „édes bora / veres, mint a róka, / a mienkhez képest az is lőre” (kiemelések – B. G.). A „magyaros” jelleget erősítve a költeményben egyszerű nyelvezettel találkozunk, és a szerző előszeretettel alkalmaz nyelvjárási kifejezéseket is: „legény”, „babám”, „mienkhez”. Gasztroszemiotikai szempontból a kulináris élvezetek és az ezekkel kapcsolatos (magyaros) ízek, érzelmek kerülnek előtérbe (ahogy olvassuk a sorokat, szinte megelevenedik előttünk egy falusi tor): „marhapörkölt”, „kolbász”, „megnyalni” – megnyalja a száját, és megnyalja (azaz megcsókolja) a legény a babáját (inkább szleng mint nyelvjárási kifejezés), itt a „megnyalná utánam a száját” visszautal a lírai szubjektumra is. A „nyal” szó az utolsó versszakban tér vissza újra, amelyben a lírai én szókimondóan és felháborodottan rohan ki egész Európa ellen („nyaljon minket hátulról előre”).

A versben 35+1 vármegyére történik utalás, a www.borokas.hu honlapon egy betyárnótában szintén harminchat vármegyét emlegetnek (kiemelések – B. G.):19

„Győri kanász a dombon, játszik a botjával,
Ne menj arra kisleány, megfogja szoknyádat.
Nem fogja meg a szoknyám, elszaladok tőle,
Azért a kis malacot ellopom mellőle
Híres betyár vagyok, Patkó az én nevem
Harminchat vármegye kerestet engemet
Harminchat vármegyét mind hiába járják
Mer a híres betyárt sehol nem találják.”

A „csak egy volna, ami kimaradna” a kolbászra is vonatkozik, a szeme annak mered ki (s ez erotikus utalás).
A vers hangneme dicsekvő, magabiztos, szókimondó és nemegyszer trágár is. A „gatyás magyarra” jellemző dicsekvő hangnem a Kurucnóta szinte összes sorában érezhető, míg a szókimondás a vers végére csúcsosodik ki (egyébként érdemes megfigyelni, hogyan változik a hangnem a versszakok során).
Íme a vers (megjelölve benne a dicsekvésre [kövér] és szókimondóságra [féldőlt] utaló sorok):

Kurucnóta

Ha a szívem
marhapörkölt volna,
abból az e-
gész haza jóllakna,
úgy megnyalná
utánam a száját,
mint a legény
szokta a babáját.

Ha szívemből
kolbászt töltenének,
elég volna
harmincöt megyének,
csak egy volna,
ami kimaradna,
de annak a
szeme kimeredne.

Rovásírás
van az én gatyámon,
abba rejtem
harcos buzogányom,
megállok a
százéves határon,
s az ellenség
pofájába vágom.

Fráncos kurva
ez az Európa,
édes bora
veres, mint a róka,
a mienkhez
képest az is lőre,
nyaljon minket
hátulról előre,

A Kurucnóta című vers formailag ütemhangsúlyos: 4/6-os beosztású, s a verssorok tördelése is ironikus, azáltal, hogy az ütemek külön sorokba kerülnek (miközben van olyan eset, hogy az ütem határa nem egyezik a szóhatárral: abból az e- / gész haza jóllakna). A szöveg teste kötött (a verssorok feldarabolása), illetve régi költői versformát idéz fel. Egy hasonló ritmus Arany János Nemzetőr-dal című művében:

„Süvegemen nemzetiszín rózsa.
Ajakomon kedves babám csókja.
Ne sírj babám, nem megyek világra,
Nemzetemnek vagyok katonája.”

A Más nóta című vers a Kurucnótával dialógust folytat, szinte reflektál az ott elhangzottakra. A vers ironikus, már-már cinikus fordulatokat tesz, miközben lírai alanya, a liberálisan gondolkodó magyar (nő) „gatyás társait” kifigurázva próbál egyfajta társadalombírálatot felvázolni. Az első olvasat során nem egyértelmű, hogy melyik sorból, kinek a hangját halljuk, viszont többszöri olvasás során világossá válik, hogy egy nagyszabású ironikus játéknak vagyunk a szemtanúi. A négysoros versszakok között számos sor van, amely az „ellentábor”, azaz a „bőgatyások” öndicséretét eleveníti meg (metaforával, megszemélyesítéssel árnyalva) E/1 vagy T/1 személyben ironikus célzattal: „Fejem fölött glória a bura (álszentség), / Csak belőlem ömlik a kultúra”; „Én szartam a spanyolviaszt”; „Én mondom meg, mi jó, mi szép, / Én vagyok az értelmiszég”; „Hányjunk romakereket!”. Számos más gúnyos betétet is találunk a versben a kifigurázás eszközeként: „hazáról meg nemzetről sipákol?”; „bőgatyából jött ki az anyjából”; „az a sok mélymagyar? Ki az?” A két utolsó versszakban a „nő” (a 3. versszak utal rá, egyébként akár férfi is lehetne) saját állásfoglalását fejti ki, kitérve a leszbikus anyák sorsára (szinte a dacos [csakazértis!] dühöt halljuk ki  a sorokból: „gyerekemnek juszt is két anyja lesz”), és ha valami nem tetszik, kit érdekel, elmegyek külföldre, ahol majd jobb lesz a sorsom, és boldog leszek. A Más nóta is ütemhangsúlyos, a versszakok első két sora 4/6-os, a másik két sor 4/4-es, illetve az utolsó versszaknál 4/3-as beosztású. Az előző verstől eltérően a vers aabb rímelésű, hangsúlyt kifejező sor eleji anaforákkal („én mondom meg”, „én vagyok az értelmiszég”, kiemelések – B. G.), enjambement-nal („apának meg jöhet bárki, / másságomat tolerálni), sorközi ismétlésekkel („mi jó, mi szép”). A Más nóta nyelvezete a köznyelvtől eltérő más nyelvi réteget is mozgósít, így pl. a kortárs szlenghasználatot (písz, love, juszt), szaknyelvi szlenget (píszí), ami szintén a nyitottabb (interkulturális) gondolkodásra vall.

Más nóta

Fejem fölött glória a bura,
Csak belőlem ömlik a kultúra.
Az a sok mélymagyar? ki az?
Én szartam a spanyolviaszt!

Hazáról meg nemzetről sipákol?
Bőgatyában jött ki az anyjából.
Én mondom meg, mi jó, mi szép,
Én vagyok az értelmiszég.

Meleg nyárban tudjuk jól, hogy megy ez,
Gyerekemnek juszt is két anyja lesz!
Apának meg jöhet bárki,
Másságomat tolerálni.

Ha nem tetszik, amit itthon teszek,
Fejlettebb országban boldog leszek.
Píszí, love, szeretet,
Hányjunk romakereket!

A két nóta politikai vetülete

Már az írásom elején foglalkoztam a szubjektív értelmezői folyamatokkal, így most visszautalnék rá, tehát a következőkben a számomra egyértelmű politikai utalásokat vázolom fel (korántsem teljes igénnyel). Ahogy már a korábbiakban említettem, az Édes hazám című kötet összeállítója és szerkesztője tudatosan feltünteti a versek után azok keletkezésének időpontját, amelytől nemigen tud eltekinteni az olvasó. Kiss Judit Ágnes verse 2011-ben íródott. Próbáljuk megközelíteni aktuálpolitikai kontextusban: a két vers a magyar politikai világ különböző, egymással éppen szemben álló szélsőségeit vázolja fel fergeteges humorral, játékos iróniával. Míg a Kurucnóta lírai szubjektuma a szélsőjobboldal, addig a Más nóta alakja a (szélső) liberális oldal nézeteit képviseli. Erre számos utalás történik a két versben, nézzünk rá néhány példát (magyarázatot):

„mélymagyar” – a Németh László által megteremtett
„mélymagyar–hígmagyar” ellentétpáros20 ebben az értelemben ironikus formát ölt, a túlzott hazafiaskodó „bőgatyásokat” (szélsőjobb) nevezi így az „ellentábor”.

„Kuruc” – a szélsőjobb kedvelt „nemzeti sztereotípiája”.21

A melegek toleranciája: „meleg nyárban tudjuk jól, hogy megy ez” – a liberálisok programpontja, melyet a szélsőjobb elvet.

„értelmiszég” – Ki az értelmiség? Máig viták tárgya, hogy melyik oldal büszkélkedhet népesebb értelmiséggel, ebben a kontextusban szintén a liberális tábor ironikus kifejezése a szélsőjobb felé, akik a lírai alany szerint a „nagy értelmiségnek” tartják magukat, a selypítő „sz” hang hozzájárul a szó gúnyos, ironikus voltához.

Píszí, love, szeretet – többféleképpen értelmezhető, egyrészt, a külföldi lét ad majd békét („peace-písz” – lehagyva az „í” hangot),  szeretetet (vagy szerelmet: „love”), azaz boldogságot, másrészt, a „písz and láv” szleng (itt szándékosan nem ejtett formában írták a „lávot”, meghagyva a többféle értelmezhetőség lehetőségét), amely ma a közösségi portálok (és hippik) kedvenc kifejezése (písz and láv: „a béke legyen veled”); a harmadik értelmezése nem más, mint a szavak ejtett és írott formájú jelentéstartalma:

Píszí: PC (politikai korrektség), szaknyelvi szleng, eufemizmusokkal lehetne azonosítani (roma–cigány).

Love: „lóvé”, azaz „pénz” (cigány nyelven).

A vers utolsó két sorában párhuzamot fedezhetünk fel:

„Píszí, love, szeretet,
Hányjunk romakereket!”

Píszí, romakerék: Eszünkbe juthat Vona Gábor, a Jobbik elnökének medgyesegyházi beszéde a roma–cigány „píszíről”: „Nem értem, miért kell a cigányokat romának nevezni? Akkor a vendéglőben romapecsenyét rendeljünk, majd tornaórán romakereket hányjunk?”

Még néhány lehetséges magyarázat:

e- / gész – a szerző szándékosan választja szét az egész szót, ami utalhat a „Nagy-Magyarország” feldarabolására is.
lőre – A lőre a borhoz hasonló, rosszabb minőségű ital. Itt gazdaságpolitikai értelemben szerepel, az Európa Unió által támogatott szabadpiaci eszme ellen irányul, melyben a hazai piac hátrányos helyzetbe szorulhat a külföldi olcsóbb és versenyképesebb termékekkel szemben.

Végezetül csak néhány gondolat erejéig visszatérnék a kortárs közéleti költészet (illetve egyúttal a barokk közköltészet) szükségességének kérdésköréhez. A Két magyaros nóta ritka példája annak, amikor a szerző egy hagyományosabb költői formát, költészetet megidézve aktuális közéleti problémákat vet fel kellő humorral, iróniával, mégis objektív nézőpontból (közösségi jelleggel). A versek között kialakult párbeszéd, a két egymással szemben álló szélsőség egymásra való reflektáltsága olyan poétikai bravúrt eredményez, amely páratlan a kortárs magyar közéleti költészetben. A versek soraiból érezhető a már régóta áhított  felbomlása a kuruc–labanc dichotómiának, amely végre nem lesz többé ideológiák áldozata. Fokozatosan kezdenek lelepleződni a  misztifikációk, amelyek eddig elködösítették a barokk közköltészet alkalmi-politikai regiszterének páratlan darabjait, még ha ehhez a folyamathoz kétségkívül egy kortárs költőnő ironikus és a humoros eszköztára szükségeltetik is.

Irodalom

Bán Zoltán András – Radnóti Sándor: A magyar politikai költészetről. ÉS, 2011/46., nov. 18.
Bárány Tibor: Miért nincs magyar politikai költészet, ha egyszer van? ÉS, 2012/5., febr. 3.
Bazsányi Sándor: Hogy itt mi megy, nagymama – az alázúduló vörösiszapban. ÉS, 2011/1., jan. 6.
Csörsz Rumen István: Szöveg szöveg hátán. A magyar közköltészet variációs rendszere 1700–1840. Budapest, 2009, Argumentum Kiadó – Irodalomtörténeti füzetek.
Elek Tibor: A létező magyar politikai költészetről. ÉS, 2011/48., dec. 2.
Kálmán C. György: A politikai olvasásról. ÉS, 2012/2., jan. 13.
Kiss Judit Ágnes: Koncentrikus korok, Budapest, 2012, Európa Könyvkiadó.
Kiss Judit Ágnes: Irgalmasvérnő. Pécs, 2006, Alexandra Kiadó.
Kiss Judit Ágnes: Nincs új üzenet. Budapest, 2010, Fapadoskönyv Kiadó.
Kiss Judit Ágnes: Üdvtörténeti lexikon. Budapest, 2009, Európa Kiadó.
Küllős Imola: Közkézen – közszájon – köztudatban. Válogatott folklorisztikai tanulmányok. Budapest, 2012, Akadémiai Kiadó.
Küllős Imola: Közköltészet és népköltészet. Budapest, 2004, LʼHarmattan.
Lackfi János: Milyenek a magyarok? Budapest, Helikon, 2012, 29–30.
Margócsy István: Hányféle velszi bárdok? ÉS, 2012/7., febr. 17.
Marót Károly: Mi a „népköltészet”? Ethnolographia 58, 1947.
Nyilas Atilla: Hozzászólás a Búcsúlevélhez. ÉS, 2011/49., dec. 9.
Térey János: Kedves Sándor és Zoltán. ÉS, 2011/47., nov. 25.
Schein Gábor: Welcome to Egypt. ÉS, 2012/9 március 2.
Stoll Béla: Közösségi költészet – népköltészet. ItK, 1958, 170–176.
Voigt Vilmos: A folklór esztétikájához. Budapest, 1972.

Internetes források

Ayhan Gökhan: Ne szólj szám, nem fáj hazám. http://cultura.hu/szub-kultura/ne-szolj-szam-nem-faj-hazam/
Dénes Iván Zoltán: A magyar politikai skizofrénia feloldási kísérletei – Ötven éve halt meg Szekfű Gyula http://www.matud.iif.hu/05dec/18.html.
http://mozgovilag.com/?p=5698http://hu.wikipedia.org/wiki/Politikai_korrekts%C3% A9g
http://www.barkaonline.hu/szepirodalom/18-versek/2318-kiss-judit-agnes-versei
Kiss Judit Ágnes honlapja: http://www.kissjuditagnes.hu/
Kiss Judit Ágnes: Két magyaros nóta. http://www.klubradio.hu/data/files/kissjudit.mp3
Lapis József: Egy kötet a demokráciáról.
http://www.muut.hu/korabbilapszamok/034/lapis.html
Molnár Cecília Sarolta: Hazádnak rendületlenül. http://www.nyest.hu/hirek/edes-hazam
Nyerges Gábor Ádám: Édeske. http://nol.hu/lap/konyvszemle/20120721-edeske
Takács Ferenc: Hálnak az utcán.
www.borokas.hu

Jegyzetek

1 Édes hazám. Kortárs közéleti versek. Összeállította Bárány Tibor. Budapest, 2012, Magvető Kiadó.
2 A kortárs ebben a kontextusban szélesebb jelentést hordoz, a kötetben helyet kaptak például Petri György és Orbán Ottó kései versei is.
3 A kötet összeállítója, Bárány Tibor vallomása szerint, nem „reprezentatív antológiát“ kívánt létrehozni. Édes hazám, 368. (utószó).
4 Bazsányi Sándor: Hogy itt mi megy, nagymama – az alázúduló vörösiszapban. ÉS, 2011/1., jan. 6.; Bán Zoltán András – Radnóti Sándor: A magyar politikai költészetről. ÉS, 2011/46., nov. 18.; Térey János: Kedves Sándor és Zoltán. ÉS, 2011/47., nov. 25.; Elek Tibor: A létező magyar politikai költészetről. ÉS, 2011/48., dec. 2.; Nyilas Atilla: Hozzászólás a Búcsúlevélhez. ÉS, 2011/49., dec. 9.; Kálmán C. György: A politikai olvasásról. ÉS, 2012/2., jan. 13.; Bárány Tibor: Miért nincs magyar politikai költészet, ha egyszer van? ÉS, 2012/5., febr. 3.; Margócsy István: Hányféle velszi bárdok? ÉS, 2012/7., febr. 17.; Schein Gábor: Welcome to Egypt. ÉS, 2012/9, március 2.
5 Jelen esetben a régi magyar irodalmár szemével közelítem meg
a kérdéskört, es tudatosan törekszem rámutatni a kortárs magyar költészet, illetve a régi és a kora újkori magyar irodalom kapcsolatara, ezzel kiegészítve a könyvről eddig megjelent recenziókat is, amelyekben a XIX. század előtti poétikai források legfeljebb említés szintjen vannak jelen.
6 Például Kovács András Ferenc Saltus Hungaricus című kötetének darabjai sorolhatók ide.
7 A kötetnek összesen 16 fejezete (ciklusa) van, a fejezetek egy-egy vers címét viselik.
8 Kálmán C. György: A politikai olvasásról. ÉS, 2012/2.
9 Lapis József: Egy kötet a demokráciáról. Műút, 2012. 034. szám.
10 A közköltészet legnevesebb ma-
gyarországi kutatói: Csörsz Ru-
men István és Küllős Imola (lásd a felhasznált és ajánlott irodalom listában).
11 A közköltészet fogalma Marót Károlytól származik (Marót 1947), majd Stoll Béla (Stoll 1958) és Voigt Vilmos (Voigt 1972) foglalkoznak a későbbiekben a közköltészet tematizálásával.
12 Haláltáncdal című verse.
13 Katonadal című verse.
14 Két magyaros nóta című verse.
15 Például a költőnő Nincs új üzenet (2010) című kötete, melynek kötetkompozíciója, tematikája és stílusjegyei is középkori hagyományra épülnek, hasonlóképpen az Irgalmasvérnő (2006) című kötet középkori halálmotívuma, miszticizmusa és vágáns betétei.
16 Csejk Miklós interjúja a költőnővel: http://cultura.hu/kultu-
ra/nem-szabad-a-verseket-tulnoveszteni-a-pillanaton/.
17 A költőnő versfelolvasása (Két magyaros nóta) a Klubrádióban: http://www.klubradio.hu/data/files/kissjudit.mp3.
18 Lackfi János: Milyenek a magyarok? Budapest, 2012, Helikon, 29–30.
19 A Bárkaonline oldalán 18 vármegye szerepel a versben, amely Magyarország mai 19 megyéjére utal (18+1). http://www.barkaonline.hu/szepirodalom/18-versek/2318-kiss-judit-agnes-versei
20 Németh László „mélymagyar–hígmagyar” ellentétpárja az értékteremtő értelmiség kontraszelekciójára vonatkozott. Dénes Iván Zoltán: A magyar politikai skizofrénia feloldási kísérletei – Ötven éve halt meg Szekfű Gyula. http://www.matud.iif.hu/05dec/18.html.
21 Gondoljunk a kurucokról elnevezett kuruc.info weboldalra.