Varga Imre: Átköltések

A rezervátumba

Megfakul a hang,
Egyre halkabb, már nem hallom.
Csipevé indián
Zagyva képeik közt már nem akarok
Maradok inkább itt a folyón túl
Makogjanak ott csak az eszük-hagyott
Vének Könnyem higanycsepp kicsordul

Sem hitekben már sem csöpp vigaszokban
Rítusnak elég nekem az élet
Nem vissza már nem a steril piszokba
Hol a káprázat önmagamnak vélet

Kopárodó fák vad szederindák
A hideg most éberségre tanít
Sejlik hogy nincs ez, s tudom, hogy nincs más

Éberen most és álmokban amott
Vagy a kettős-tér is egyben van itt?
S nincs határ: minden él és minden halott

Időtlenül

Tomaž Šalamun:
Vázlat és örökkévalóság

Jegyben a halállal s egyben a Hal
A Rákkal Láng-karikán áthajtnak
Tánc süllyedés Most havasak az ajkak
Rabok nyöszörgünk Az én se él se hal

Lehull a fényes mag Pelyvát szél viszi
És takarja éj-színűn a jászlat
Befedve a lágy s kemény formákat
A színeket fehéren elnyeli

Minden színt minden lélek-irányból
Mindent egybehord Toll vagy silány ón
Múltját elhagyva megint nevébe tér

S e név az eljövendő meg a már-volt
A munkád vagy Teremtés temetés
A holdról nézd csak nem csöppen le a méz

Kisegér

Milan Rúfus-átirat

Holnapra megint meghal apád.
Azóta mindig újra ez,
Érte jön jön mindig a halál,
Míg fölzeng a betlehemes.

Mennyi sejtelmet sodor ide,
S e döbbent fehér csendet,
A fapadló alatt egy kise-
gér – hallatszott, hogy lélegzett.

Te is nehezen lélegeztél,
Míg a félsztől remegsz, reszketsz.
Mikor megreccsen a jeges ég.
Valaki járkál feletted.