Aztán kezdett minden egyre világosabbá válni. Még úgy, csukott szemmel is. Főleg a hangok, amelyek körüllengtek: a dugó kicuppan az üvegből, töltenek… már megint. Az orrom alá tartják a poharat, megint… valami lőre fonnyadt és dohos szaga egyenként tépdesi ki a szőrt az orromból. Elfog a rosszullét: ‒ Vidd innét! ‒ Szürkebarát! ‒ Nem vagyok … Bővebben: Csillag Lajos: Irodalom és szesz 3. / Lent