Egyedül vagyunk már megint. Az egész olyan lassú, olyan nehéz, olyan szomorú… Nemsokára megöregszem én is. És akkor végre vége lesz. Rengetegen megfordulnak a szobámban. Mondanak is ezt-azt. Bár igazából nem sokat mondanak. De majd megöregednek, elszegényednek, lassan eltengetik majd az életüket a világ valamelyik sarkában. És akkor már végre nem kell hallgatnom a folytonos … Bővebben: Hizsnyai András: Céline hitelbe ‒ „…helyettem én”