Veres István: Irodalom és konzum 1. (Romlott tételek)

Jellemző, hogy egyből a romlottakkal kezdjük, az aljával, a kivetni valóval, amit benne találtunk, vagy találhatunk nagy általánosságban, szóval tudjuk mi, hogy szarból nem lehet várat építeni, meg hogy silány alapanyagból csak silány eredmény születhet, matematikai nyelvre lefordítva: hiába szorozzuk, vagy éppen szarozzuk a nullát nagy erőkkel, abból csak nulla lesz, legjobb esetben is egy szaros nulla.

Viszont mivel alapiskolában ránk erőszakolták Krúdytól Az utolsó szivar az arabs szürkénél című gyomor-novella rövidített változatát (a puha, ciklámen borítójú irodalomkönyvben ez a kurtított változat szerepelt), belénk ivódott egyfajta csökönyös ragaszkodás, regresszív nosztalgia a már majdnem megszűnt ételek irányába, minek következtében mi is abban a hitben élünk, hogy a szalámicsutka, a kozmás pörköltmaradék és az újságpapírba csomagolt avas tepertő is emelhet minket néhány percre olyan magasságokba, amelyekben Isten tengeti a szabadnapjait, természetesen all inclusive. De alighogy elverekedtük magunkat eddig a nemzetközi kifejezésig, máris visszarepít minket az elejére, mert ha elhisszük, hogy az all inclusive azt jelenti: minden beletartozik (értsd: ami ki lesz rakva a szállodában, azt mind meg lehet majd enni, inni), akkor nem csak a szalmakruplikazlakra, a pizzamezőkre és a herkentyűrengetegekre kell gondolni, hanem a maradékokra is, a romlott ételekre, a személyzetre, a moslékra, az ürülékre, és mindenre, ami vegyi összetétele alapján emberi fogyasztásra alkalmas lehet. Az italok esetében Coca-Cola, Coca-Cola light, Fanta, Sprite, valami tonik, továbbá a mentes, az enyhén szánsavas és a szénsavval dúsított ásványvizek jöhetnek szóba. A Kanári- vagy a görög szigeteken, vagy a fotel alakú hotelekkel behintett török tengerpartokon a szállodatulajdonosok valószínűleg nem sejtik, hogy jönnek majd olyan vendégek, akik még ebben a széles italkínálatban is szentségelni fognak, mert nem tudnak majd egy tisztességes fröccsöt keverni maguknak. Ahhoz ugyanis szódavíz kellene, az ásványvizek többsége alkalmatlan, bár a nagy kalciumtartalmúakkal (például a Gemerka) jobb híján érdemes próbálkozni. Csalódás ez, olyan fajta, mint amikor az ember ellátogat az egykori Ötkert nevű budapesti szórakozóhelyre, ahol annyira igyekeznek Jeremy Irons és a hozzá hasonló amerikai színészek kedvében járni, hogy a pultos lánynak úgy kell elmagyaráznunk a hosszúlépés arányait.

Azt ugyan már tudjuk, hogy a versek ehetőek, meg hogy az irodalom nagy gyümölcsöskertjének termései is konzumcikkek, fogyasztjuk őket pillanatnyi étvágyunk szerint, beléjük harapunk, és a polcra rakjuk, ha valamelyik éppen nem ízlik, de ha mindez igaz, akkor be kell látni, hogy az ételekhez és az italokhoz hasonlóan a szövegeknek is van szavatosságuk. És hát tényleg sokunkkal megesett már, hogy egy-egy könyv olvasása közben olyan érzése támadt, mintha az illető írás már nem lenne képes ellátni azt a feladatot, amellyel szerzője létrehozta. És tényleg: a hősköltemények már jó ideje nem képesek növelni harci kedvünket, az ifjúsági regények nem képesek lekötni az ifjúságot, a szerelmes versek nagy része pedig inkább apasztja érzéseinket, semhogy dagasztaná. Más persze, amikor egy irodalomtudós leli örömét egy ilyen műben, mert ő nem csak azért olvassa ezeket, hogy szórakozzon. Olyan ez, mint az építészetben: a néhány évvel ezelőtt, előre megfontolt szándékkal és céllal készült alkotások kimondottan idegesítők tudnak lenni, a pár száz évesek, bár energetikailag bajosak, tiszteljük őket, mert szép a homlokzatuk, a több ezer évvel ezelőttről fennmaradtakat pedig félénken csodáljuk, amiért nem tudta őket semmi elpusztítani, de ha eredeti rendeltetésük szerint kéne használnunk őket, például lakhatásra, bizony elszomorodnánk. Azért néha elképzeljük, mi lenne, ha mégis használnunk kéne őket, ahogy Gladkov Cementjét is képesek vagyunk felütni pillanatnyi étvágyunk szerint, vagy a Méréstechnika sorozat Rádió és televízió szakmai ismeretek című részét a Farkas – Froemel – Polgár szerzőhármastól, Táncsics Könyvkiadó, 1968. Utóbbiból megtudhatjuk például, hogy az URH keverődobozok hangolásakor a negatív visszacsatolás kiküszöbölésének érdekében a legjobban tesszük, ha a trimmer kondenzátor segítségével a váltakozó anódfeszültség egy részét a rácsrezgőkörnek a ráccsal ellentétes azon pontjára vezetjük vissza, ahol a két feszültség fázisa megegyezik, és így összeadódva növeli a bemenőkör feszültségét.