Szinglilét eperjesi módra

Eperjesi Nemzeti Színház: Single Radicals

Nová dráma fesztivál, Pozsony, 2014. május 15.

Michaela Zakuťanská, az eperjesi ruszin Alexander Duchnovič Színház dramaturgja az egyik legfiatalabb szlovák kortárs drámaíró, hisz még nincs harminc éves, s már több darabját is színre vitték Szlovákia színházaiban. A Single Radicals egy négyszemélyes, egyfelvonásos darab, amelynek minden szereplője a húszas évei második felében járó szingli, akik keresik a helyüket a világban, céljaikat az életben. A helykeresést a darab nem véresen komoly tragédiaként, sokkal inkább groteszk tragikomédiaként ábrázolja, rengeteg szóviccel és humoros szituációkkal.

A megkeseredett, kezdő tanárnő, Denisa (Gabriela Marcinková) Pozsonyból költözött vissza Eperjesre, épp a 25. születésnapját ünnepli, de úgy érzi, nincs semmilyen életcélja, az egyetlen reménye, hogy egyszer talán anya lesz. Barátnője, a még diák Aďa (Zuzana Dancáková) a szüleivel él, akik akarata ellenére erőltetik, hogy elvégezze az egyetemet, pedig ő igazán beérné sokkal kevesebbel is. Az egyetlen terület, ahol bizonyítani akar, a magánélete: képtelen elviselni, ha adott este nem sikerül valakit elcsábítania. Mindegy, hogy kit, csak hímnemű legyen. Csakhogy az eperjesi bárban az átlagéletkor 21 év, a kelet-szlovákiai városból hiányzik a 20-as, 30-as generáció, hiszen munka- és egyéb lehetőségek hiányában, aki csak teheti, Pozsonyba költözik – ahol a falra erősített órák szerint még az idő is máshogy telik –, vagy ha merészebb, akár Prágába is eljuthat, ami sok szlovák számára a vágyak maximumát jelenti, amint arra kissé gúnyosan az előadás is rámutat.

Míg a női szereplők legalábbis vágynak arra, hogy valakivel kapcsolatot alakítsanak ki, a férfi szereplők tudatosan felvállalják, hogy egyedül is jól érzik magukat. Az olaszországi szezonmunkás Saša (Tomáš Mišura) csak a téli hónapokat tölti Eperjesen, így a többiekkel ellentétben pozitívan beszél a szülővárosáról, és többször kijelenti, hogy ő egyedül szeretne lakni, nem szeretné az életét megosztani senkivel. A tanár Bohuš (Ladislav Ladomirjak) egy Sašával folytatott beszélgetés során bevallja, hogy csak azért van szüksége nőre, hogy ne unatkozzon.

Az éjszakai bárban literszám fogy a vodka és a sör, a két férfi és két nő között azt est során különféle kombinációkban létrejön valamiféle vonzalom, de végül minden próbálkozás kudarcba fullad. Az eperjesi Édenkert ugyanis meglehetősen különbözik attól a klasszikustól: a meztelen nő (Aďa) és férfi (Saša) fehér műanyag vödörrel takarja el a nemi szervét, almafa helyett egy sörösüvegekből és poharakból felállított piramis körül szerencsétlenkednek egy almával, végül a férfi egyértelműen visszautasítja a nő közeledését azzal érvelve, hogy neki már nincs is nemi szerve. A szingli létforma egyeseknél tudatos választás, míg másoknál a körülmények kényszerítő erejének eredménye. Bár kérdés, hogy ezek a szereplők valóban szinglik-e, mivel a definíció szerint a szingli az, aki huzamosabb ideig úgy alakítja az életét, hogy abba nem fér bele tartós párkapcsolat vagy család, míg a Single Radicals négy szereplője túl fiatal ahhoz, hogy ki lehessen mondani, ilyen típusú életre rendezkedtek volna be.

Júlia Rázusová, az Eperjesi Nemzeti Színház művészeti vezetőjének munkáján főként a szerzői és kísérleti kortárs színház, valamint a fizikai színház inspirációja mutatható ki. Rázusová többek között Dorota Maslowska Két lengyelül beszélő szegény román c. darabjának rendezésével már korábban bebizonyította, hogy a húszas-harmincas generáció problémáinak felvetésével kapcsolatban érvényes mondanivalóval tud szolgálni. Itt azonban, talán a szűkösebb anyagi lehetőségek, valamint a tapasztalatlanabb színészek miatt – lévén hogy az Eperjesi Nemzeti Színház polgári társulásként működik, és a Single Radicals volt az első bemutatójuk – az előadás nem igazán tud kitörni a diákszínházi keretek közül. A színészek mintha nem győzték volna teljesíteni Rázusová mozgásszínházi elemekkel tarkított rendezői elképzeléseiből fakadó elvárásokat. A gondosan megkomponált koreográfiák a kellékek használatában, valamint a személyek közötti interakció szintjén helyenként nehézkesen és erőltetetten hatottak, pedig, épp ellenkezőleg, könnyedséget, játékosságot kellett volna sugallniuk. A gondosan megkomponált drámai szituációk nem műhelymunka és színészi improvizáció, hanem elsősorban a rendezőnő fantáziájának termékei, amelyekkel a színészeknek nem sikerült azonosulniuk, pedig nagy ötletgazdagságról árulkodnak, és megfelelő színészi játékkal egyedi színházi nyelvet teremtenének, ahol a szó és a mozgás egyenrangú összetevők. Persze ez talán idővel változhat, hiszen a darab premierje tavaly év végén volt, így még beérhet, csiszolódhat a színészek játéka.

A rendezői koncepciónak megfelelősen Lucia Chuťková zeneszeőrző és előadóművész, aki már évek óta foglalkozik színházi zeneszerzéssel, maga is jelen van a színpadon, miközben több hangszer megszólaltatásával idézi meg az eperjesi szórakozóhelyek, a szereplők belső világa, valamint az adott szituációk hangulatát. Mivel mindvégig jelen van az előadás során, remekül tud reagálni a színpadi történésekre, nemcsak az általa komponált zeneszámokkal, amelyek refrénszerűsége a szereplők helyzete megváltoztathatatlanságának kifejezője, hanem különféle hangfestő zajokkal is szélesítve az előadás auditív elemeinek palettáját. Ami az előadás vizuális képét illeti, Diana Strauszová díszlet- és a jelmeztervezőnek köszönheten teljes mértékben összhangban van a rendezői koncepcióval. A díszlet és a jelmezek egyes részei – a mérleghintaként, kerékként, diszkófényként, ernyőként használt színes üveggel díszített asztal, a sörösüveg- és pohárpiramis, Aďa hajában a ballagási szalag és a műanyag virágok, Bohuš kabátként funkcionáló menyasszonyi ruhája – nem önmagukban léteznek, hanem egységes kifejezői annak az ironizáló, játékos világnak, amely az egész előadást jellemzi.

Garajszki Margit

(Tomáš Zakuťanský felvétele)