Papírlapok erdejében

85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermekkönyvnapok, június 13.

Gyalázat, csapott oda egy könyvet valaki. A házak árnyékában bordó műanyagszékeken üldögélve várakozott az olvasó, amikor tíz óra után kicsivel egy hölgy lépett a színpadra, s felkonferált egy kürtös heroldot. A korhűnek tetsző, aranyszínű ruhájában érkező férfi hóna alól előbukkant a zeneszerszám. Két rövid részletet fújt, miután pedig a stukkó puttók orráról is leszállt a korom, Keresztury Tibor mint házigazda és Szegő János és Király Levente mint meghívott vendégek letelepedtek, elkezdődött a napi program az Oroszlános kútnál. A Litera főszerkesztője a Körképről és a Szép Versekről faggatta a Magvető két munkatársát. Szóba került, vajon lehetséges-e a reprezentatív bemutatás; milyen szerepe van a két gyűjteménynek, illetőleg megőrizték-e státuszszimbólumi mivoltukat. A két kötetszerkesztő kiemelte, hogy mindkét antológia szerepe annyi, hogy kereszt- és hosszmetszetet ad, segíti a tájékozódást, ezáltal áttekinthetővé teszi az általuk kiválasztott szerzők azévi irodalmi munkásságát. Keresztury következő kérdése arra irányult, követnek-e közléspolitikát, ha igen, milyet. A szerkesztők feleletükben elsősorban a terjedelmi szempontot tartották szem előtt, ugyanakkor igyekeztek mindenhonnan tallózni, legyen az politikai, nemi, lakhely szerinti vagy korbeli dimenzió. Miután megosztották munkamódszerüket, végezetül Keresztury Tibor arra kérte őket, ajánljanak szerzőket.

A következő meghívott Szörényi László volt. Már eleget éltünk? című tárcákat rejtő könyve volt az apropója a kedélyes diskurálásnak. A házigazda rákérdezett, honnan származik ez a szellemes, könnyed kedélyesség, ami Szörényi hozzáállását jellemzi az irodalom és az irodalomtudomány felé. A professzor előadott anekdotája után Keresztury aziránt érdeklődött, hogy megannyi elfoglaltságát hogy tudja összeegyeztetni, később pedig a vizsgálódásának visszatérő szereplőire, Mészöly Miklósra, Hajnóczy Péterre és Krasznahorkai Lászlóra kérdezett rá. Szörényi megfejtette az alcím ‒ Tárcák és nyakalások ‒ második tagjának jelentését: nevelő célzatú nyakleves. Szót kerítettek még Szörényi nyelvszeretetére, majd az író egy mű felolvasása után elhagyta a színpadot.

Délután Bertók László és Tarján Tamás következett Balog Judit felvezetése után. Tarján a hármas szám misztikumával kezdte mondanivalójának sorát, a költő pedig elárult egy apróbb műhelytitkot, majd rátértek a kötetre, az Ott mi vanra. A kérdező megállapította a könyv arányos, tartózkodó jellegét, amelyben ugyanakkor irónia és humor is tetten érhető. A három ciklus mindegyikéből olvastak fel, majd Tarján néhány szóval jellemezte őket, elsődlegesen az általa különbségnek értékelt tulajdonságokat emelve ki. Tarján Bertók poétikáját méltatta, majd a levezetésben Csorba Győzőről esett szó, mint példaképről.

Szabó T. Anna verseskötetének apropóján lett a színpadra szólítva. Keresztury Tibor lágy líraisággal írta le a költőnő munkáit, amelyekbe disszonáns elemek keverednek. A Kerített tér hetvenhét verset tartalmaz – Szabó fontosnak tartotta Weöres Sándor nevét megemlíteni. Állítása szerint a nyelvi játékok, az álmok előtérbe kerülnek – a költőelőd hatása, bátorsága és kitartása volt, ami erőt adott neki. Az új témáról is szóltak, majd három költemény elhangzása után, vége is lett, futhattunk játszani.

Sándor Ivánt, mint a magyarországi esszéírás megkerülhetetlen kortárs képviselőjét mutatta be Keresztury Tibor a közönségnek. Sándor értekezett a technikáiról, mind próza, mind esszé esetében és a lényeget szólás fontosságát hangsúlyozta.

A Litera főszerkesztője lelkesedéssel fogadta Péterfy Gergelyt és nagyregényét, a Kitömött barbárt a színpadon. Az Angelo Soliman (Bécsben élt afrikai férfi) és Kazinczy Ferenc barátságáról is szóló, sok szálon futó történet a tizennyolcadik század végére kalauzolja az olvasókat. A nő, az idegen és a barbár hármas előtérbe kerülésén túl megszólalnak az elnyomottak hangjai, a homoszexuálisok és a vallási regulák által lelkileg megnyomorítottak. Az író kapaszkodót nyújt, az olvasó előnyben van a narrátorhoz képest, előbbi szélesebb horizonttal rendelkezik. A zenei kompozícióként felépített regényből zárszóként Gyabronka József olvasott fel.

Fekete I. Alfonz