Pipacsfejű a táj, lüktetve ver a szél. Odakoppan a kanál a fémhez. Üvegvitrinek ablakán a kezed nyoma. A szag, amivel kinyílik a test. Öregszem én is, az emlék egyre közelibb, fekete-fehérre fakul a mozdulat. Felismerlek a hangomban. A szisszenésben, ahogy a májad belerobban a hasfalba. Láthatatlan háborúid könnyű katonái a sejtek. Puha és kegyetlen szolgáid, … Bővebben: Szabó Imola Julianna: Irodalom és lámpafólia 3. / (piros)