Izsó Zita: Irodalom és tér 3. / A változás nehézségei

zsemle Posted | by

Jó volt hallgatni,

elhelyezkedni a közös

csendben,

mint egy kád vízben, ami a

piszkot ugyan nem tünteti el,

de legalább a szagot, ami

elárulja, futva jöttél,

vagyis az idő szűkét, mert aki

siet, az beszél.

Talán csak a testnek volt jó,

hogy kerülhette a felesleges

erőfeszítéseket, az erek kidagadását, a

gesztikulációt, a heves

fejmozdulatot,

ami a többit illeti, ilyenkor a

csend egy jelentése, a

beleegyezés

mindig rendelkezésre áll,

problémát keresni csak

olyan lenne,

mintha egy csomó

szájkosaras kutyával

kerestetnénk a bombát,

aminek a létezéséről valaki

csak azért hazudott,

hogy mentesüljön az aznapi

számonkérés alól.

Jobb, ha kimondjuk: nem

készültünk, nincs

mondanivalónk,

nagy baj nincs, egyszerűen

annyi történt,

hogy ma sem fogunk

meghalni, és ez éppen elég

ahhoz, hogy minden

maradjon a régiben –

a csodának pedig biztosan

találunk majd valami

hihetőbb nevet.