Jó volt hallgatni, elhelyezkedni a közös csendben, mint egy kád vízben, ami a piszkot ugyan nem tünteti el, de legalább a szagot, ami elárulja, futva jöttél, vagyis az idő szűkét, mert aki siet, az beszél. Talán csak a testnek volt jó, hogy kerülhette a felesleges erőfeszítéseket, az erek kidagadását, a gesztikulációt, a heves fejmozdulatot, ami … Bővebben: Izsó Zita: Irodalom és tér 3. / A változás nehézségei