Mindennek kaput!
Michal Habaj Caput Mortuum című kötetének bemutatója, A4, Pozsony, 2015. október 4.
A Caput Mortuum című kötet megjelenését nagy várakozás előzte meg, hiszen a kortárs szlovák költészet halkszavú fenegyereke, Michal Habaj hasonló című (vagy épp cím nélküli?) kötete 2012-ben komoly érdeklődést váltott ki. (Lásd róla Merva Attila recenzióját és versfordítását az augusztusi számunkban.) Az akkor még készülő könyvről a Gombaszögi Nyári Táborban tartott szemlés beszélgetésen a szerző csak annyit árult el, a kötetben az apokaliptikus hang uralkodik majd.
A Caput Mortuum című kötetet az a4 kávézójában mutatta be Ondrej Štefánik és Michal Havran, akik szerzőt faggatták. A rendezvényre a Vlna magazin multidiszciplináris művészeti fesztiválja (Vlna na živo) keretében került sor.
Mint az az első kérdésből kiderült, az olvasói benyomással ellentétben Habaj nem az utolsó kötetét írta meg, nem tervez öngyilkos lenni, sőt, egyáltalán nem kell a szerzőre vonatkoztatni a borulátás retorikai mutatványait vagy az apokalipszis szóképeit. Minden könyv újrakezdés, és minden könyv a totalitásra tör. Ha pedig mindegyik könyv az első könyv, ne felejtsük el, hogy egyben az utolsó is – állítja a szerző.
A versek az apokaliptikus próféciák hangvételét idézik, a csupasz szintaxis, a neoavantgárdból ismerős repetíciók és variációk által alakuló szerkezetnek köszönhetően a megdöbbentő képek váratlanul érik az olvasót. A szerző gyakran mai világvége-hiedelmeket, városi legendákat használ, hogy a dehumanizált vagy poszthumán világot bemutassa. Egy-egy költői kép pedig a katasztrófafilmekből lehet ismerős. A Georg Trakl világát idéző versekből azonban nem hiányzik a szarkazmus, a groteszk stílusjegyek és az akasztófahumor. Utóbbi a szerző felolvasásában igencsak élénken támadt fel a papír fogságából, a versek zeneiségével, ritmusával együtt.
A szerző a „semmi jót nem sejtető” címre csak szűkszavú magyarázatot adott, aki esetleg kíváncsi a holt fejet jelentő, a nigredo szinonimájaként szolgáló alkímiai fogalomra, „keresse meg a Wikipédián”. A caput mortuum egyben színárnyalat is. A lilás-bordós, matt szín állítólag “a megszáradt vér színe, amellyel annak idején a holt fejekben bővelkedő vesztőhelyeken gyakran lehetett találkozni” – tette hozzá a szerző.
Éppen ez a szín látható a borítón is, amelyről azért is érdemes szót ejteni, mert igen csak tetszetős könyvtárgyat kaphat kezébe az olvasó (a kötet a Vlna és a Drewo a srd közös kiadásában jelent meg). A minimalista, letisztult dizájn rácshálózatába már első pillantásra beleszédül az ember. Az enyhén bordázott nyers papír pedig egyenesen érzéki örömet okoz. Kell ennél kellemesebb társ az idei őszre?
Száz Pál