„Ezt valaki súgta”

Koncsol László Bagatellek című kötetének bemutatója, Symbol Café, Dunaszerdahely, 2015. október 28.

A Vámbéry Polgári Társulás gondozásában megjelent Bagatellek című kötet bemutatójának estéjén maga a szerző, Koncsol László értelmezte a címbeli módon saját verseinek genezisét Mozartot idézve, aki ugyancsak hasonlóan vallott műveinek háttértörténetéről. Október 28-án a dunaszerdahelyi Symbol Caféban került felszentelésre Koncsol legújabb, nagyrészt négysorosokat tartalmazó verseskötete, a Bagatellek, amelyből néhány darabot már az Irodalmi Szemle is közölt márciusi számában.

Az estet a szerző tanítványai, Kulcsár Ferenc és Tóth László vezették – mindkettőjüktől kaptunk egy-egy személyes megközelítésű, de más-más stílusban megírt Koncsol-életpályavázlatot. Ezt követően magától a szerzőtől is hallhattunk egy „első kézből származó”, bővebb változatot. A nézőpontok nem ütköztek, sokkal inkább bővültek az emlékek sokaságának megidézésével.

A kötetben megtalálható versek, szám szerint százkettő, különböző témákat hoznak játékba, de mégis ugyanattól a dallamosságtól visszhangoznak, ahogy ezt a bemutató estéjén is tapasztalhattuk. Ahogy a költő azt az utószóban is leírta – és Kulcsár is idézte a bevezetőben –, a hitet, a szülőföldet, a történelmet, az öregedést, betegséget és még sorolhatnánk, hány és hány életérzést és helyzetet bemutató bagatelleket „a rímek húzták elő valahonnan, amit tudattalannak nevezünk”.

Koncsol a szövegeivel kapcsolatban elmondta, hogy ő mindig búcsúzik és búcsúztat is egyszerre azzal, amit papírra vet. A Bagatellekben például számos négysorosában Katicától, feleségétől vesz végső búcsút. Hasonlóképp járt el a Csontok című kötetében a szüleivel szemben – ebből a kötetből szintén kaptak némi ízelítőt a jelenlévők. Minden egyes felolvasással újra megemlékezik a szeretteitől, újra búcsúzik tőlük, árulta el. Többek között azt is megosztotta a hallgatókkal, hogy jelenleg három-négy könyvön is dolgozik, közülük az egyik anyagából pár éve az Irodalmi Szemlében jelentek meg versek, amelyek felesége elvesztésének friss gyászát próbálják feldolgozni.

Visszatérve a súgásra, a szerző végszóként hozzátette, hogy ezeket a semmiségeket (bagatelleket) nem ő írta. Példaként Mozart mellett felhozta Weörest, illetve az utószóban, a műelemzések kapcsán említett Arany János kontra Riedl Frigyes esetet, amelyből Arany híres „Gondolta a fene” bonmot-ja származott. A súgó személyét illetően Isten és a görögök múzsái is szóba kerültek. De talán végeredményben mindegy is, hogy ki, csak mondja, legyintett Koncsol. Ahhoz viszont, hogy „meghallja valaki a súgást, csend, egyedüllét és abszolút magány kell”.

A négysoros apróságok „tulajdonlásának” bizonytalanságát Hodossy Gyula, a kötet kiadója is megerősítette, állítván, hogy ő a Bagatelleket sokkal inkább a magáénak érzi, mint Koncsolénak. Az övéi is, ahogy mindenki másé. „Ő írja, és közben bennem történik valami, amikor olvasom” – ezért Hodossy azt ajánlja, hogy „mindenki a saját maga történetét és életét keresse a versekben”.

A kötetre jellemző könnyed zeneiséget (mely még olyan témák esetében is jelen van, mint a háború), felülírja/átértelmezi az utolsó vers, amely szintén rímes, ám amely aligha véletlenül került a kötetben az utószó utáni oldalra. Nemcsak a megírás időpontja játszott közre az elhelyezésénél, hanem az is, ahogy itt a Dante Poklát megidéző Vadakra lecsap az Agár. Talán így végez mindennel ez a vers is, mindennel, ami Koncsolé, és mindennel, ami a miénk (volt).

Mellár Dávid

Fotók: Nagy Erika