Az öregasszony egy balra eső fotelben ült, és onnan szemlélte köréje gyűlt múltját, a rágcsáló lakta vackokat. A szobában alig lehetett mozdulni: a dobozhegyek, a papírkazlak és a különféle kacatok zsúfoltságában úgy éreztem, hogy a levegő nagy része a polcokon sorakozó befőttesüvegekbe szorult, és a maradékot mintha a falakra szögezett fekete-fehér emlékek szívták volna el. … Bővebben: Juhász Tibor: Irodalom és lakásbelsők 2. / Emberöltőnyi omladék