követjük a keréknyomokat, mintha nem tudnánk, sehol sincs szabad hely. de mégis, hogy tudatosnak tűnjön az elkeseredett lihegés, ahogy szárnyakat álmodik magának a tüdő, és hogy tudatosnak tűnjön minden könyörtelen fennakadás a járdaszegély és a lábfej közt, egy dologra kell nagyon figyelned:   csak az igazán fontos, hogy el ne ejts valamit, mert bárhogyan is … Bővebben: André Ferenc: Irodalom és rohanás 3. / Buszhiány után (kérlelhetetlen halottak)