1. A hamutálban eggyé olvad a szürkeség. Végtelen számú szálra osztom ősz hajadat, a vénség így tapad az ujjak rése közé. Költözik hajszálról hajszálra a kétségbeesés. Arcunkon a ránc úgy mélyül, mint folyómeder a lágy talajban. Éjjel vetkőzöl magadtól, reggel majd felöltöztetlek, közben görcsösen szorítom az igénytelenül megsodort szál cigarettát, mint ahogy lábaink kapaszkodnak össze, … Bővebben: Paluska Zsuzsanna: [A hamutálban eggyé olvad…] (vers)