(novellák) Hodžova u. 36–42 Láttam ahogy Rezniková néni a kapuhoz ér. Mindkét kezében súlyos bevásárlószatyor. Kiléptem, és már messziről egy hangos „Kezit csókolom, Katarina néni”-t eresztettem el az irányába, elsősorban üdvözlésképp, másodsorban, hogy jelenlétemre felhívjam a figyelmét, és a lépteim tempójával egyetemben jelezzem neki: tessék várni, máris nyitom önnek a kaput. Katarina néni zavartan felém … Bővebben: R. Nagy Krisztián: Hodžova u. 36–42; Valami nincs rendben