Rilke Duinóban Fogaimat egyenként raktam ki a kastély tengerre néző kőpárkányára, sorban, egymás után, hogy egyszerre falják fel az óceánt. Nyárba öltözött női test, amelyben mondatokat keresek, és én a nap szemével néztem rád, annyira szerettelek. A tenger előtti tükör levegőre ráírtam nevem, és összetörtem, de nem törhető össze, és a nevem folyton lecsurgott róla. … Bővebben: Németh Zoltán: Rilke Duinóban; Darwin a Galápagos-szigeteken; Puskin Carszkoje Szelóban (versek)