Szászi Zoltán: A helykeresés szabadsága. N. Tóth Anikó Szabad ez a hely? című könyvéről
(kritika)
Írások, kézikönyv, belső utazáshoz! Finom, laza szerkezetű, mégis pontos ábrázolások az útközben tapasztalt helykeresésről, az egyedüllétről, a kiszolgáltatottságról, a mindig bosszantó emberi butaságról, s arról a reményről, hogy mégis lehet ez az egész jobb, emberibb, éteribb, kedvesebb, élhetőbb, kivárhatóbb – talán van valahol egy hely. Amelyre leülve átéli az ember az utazás, a helyben maradás, az emlékezés, a felejtés szertartásait. Mert kell az a hely, a mindennapok megállásaiban és mozgásaiban, ahonnan rálátunk a világra. Magunkra!
N. Tóth Anikónak bő fél évtized – a Fényszilánkok 2012-es második kiadása után – jelent meg új önálló kötete, amelyet személy szerint rég vártam. Előhangként néhány írás már korábban megjelent irodalmi lapokban, sőt egy el is hangzott egy megmérettetés győztes alkotásaként. Felhívva a figyelmet a szerző friss, olykor kesernyés, máskor dokumentaristához méltó, vagy éppen ringatóan lírai sokféle hangjára. Már csak azért is jó ez az új mű, mert finom, mély regisztereket szólaltat meg, egyegy novella, rövid próza elolvasása után arra készteti az olvasót, hogy pihentesse, érlelje, ízlelgesse még sokáig magában a történetet, annak hangulatát, maga mellé leeresztve a könyvet, de közben kézben tartsa, hogy vissza-visszaolvashasson párbeszédeket, megidézhessen jeleneteket. Meg az utazás véletlenszerű és sorsszerű kényszerével megjelenő szereplőket. Akik hol szikárak, és önvallomásként rögzítik, mesélik a saját és mások történeteit – lásd például a Rendkívüli megálló, Anya, Késésben vagyunk című írásokat –, máskor meg álomszerűen, vagy mondhatnám, szürrealista jegyeket magukon viselve beszélik el a történéseket. N. Tóth Anikó pedig megírja, és hol elkápráztatja, hol meghökkenti, hol földhöz ragasztja, hol meg elrepíti az olvasóját – lásd például a Zeller Ágnes csodálatos utazása, Sorompó, Veszteglés címűekben. A fentebb említett novellák személyes kedvenceim, de bármelyik más „utazós” írást megemlíthettem volna.
A Szabad ez a hely? című N. Tóth Anikó-kötet egyébként egy gondos válogatású és szerkesztésű triptichon. Az első rész, Úti jegyzetek alcímmel, harmincnyolc hosszabb-rövidebb, az utazás, a helykeresés, a változás tematikáját mesteri módon összehozó novellát tartalmaz. A triptichon második oszlopa, amely a Fájdalom fátylai címet viseli, igazi irodalmi csemege, benne a mágikus realizmus stílusjegyeit alkalmazó, mesterien megírt Teker című történettel. Amelyet a kijózanító, dermesztően szigorú, realista, vagy akár szinte hiperrealista novellának is mondható Belevág, Szorít és a Tép című írások követnek. Semmi homály, semmi takargatás, csak a nyers hús, csak a valós fájdalom, misztifikáció nélkül. Remekek! Súlyosak, tanulságtételei a méltósággal elviselt szenvedésnek, a lázadásnak, a tisztaságnak és őszinteségnek. A harmadik oszlop nagy klasszikusok témáit át- és újraértelmező írásokat tartalmaz, írói bravúrokat. Ezek Mikszáth, Kosztolányi, Móricz egy-egy ismert írását idézik fel, és az értő olvasó számára felismerhetővé válnak a parafrázisok. Mimikrizés ez a javából, remek oktatási segédanyag is lehetne akár, amely modernizált, a mai fiatal olvasónak is érdekes, az eredeti, az ihlető novellákéhoz hasonló témákkal, de már mai stílusjegyekkel és hangnemben tud közelíteni a nagy magyar klasszikusokhoz.
N. Tóth Anikó belső és külső tájakon való utazáshoz készült könyve a tavalyi év magyar rövidprózatermésének a legjava, esszenciája. Ismerős élethelyzetekhez, utazáshoz, merengéshez, út- és célkereséshez való könyv. Jó vele!
(Kalligram, Pozsony, 2017)