Lezúdítja a lét. Egyrészt a torkán, másrészt, hosszabb távon, a mondat rejtett alanyaként. Nem tudja, mitévő. Legyen-e egyáltalán. Ül a sutba. Aztán már ott ül. Telik, eltelik, mindkét értelemben. Gyomor, idő és akit most önmagának képzel. Mindent kiürít. Csak azt nem tudja, ki ürít. Orrán ráng egy ideg. (Ez gondolkodóba ejti…, de aztán elhessegetik.) Minden … Bővebben: Hizsnyai Zoltán: Állóhullám I.