Gyütt szembe a bíka, ís asztá valamej szót brekkent, mondok níki, anyád hugy van, nem kívánt rosszat, csak jó reggelt. Szivembe szemít van, oda vittem, lelkemböl este, s utána pottyant nímej nedv, vacsorakor, pont a kölesbe. Alkonyú vidíkem, de ki gyú majd a köz világítás, s homájjába pompádzik majd, megszáratt trágya, szikár irtás. Minden rendbe … Bővebben: Petrence Sándor: ’Pocsolysági anziksz