Kerényi Tamás novellája

Marko Slavkovic felvétele

Forgatás

Emlékeztek, milyen kemény ellenfél volt a meccsen az a sok hívő drogos? Az intézet lakói egyetértően bólogattak. Az erdőből hűs levegő szállt, ág roppant a sötétben. A hely vezetője, Gábor beszélt az eresz alatt a lámpafényben. Negyven felé járt, fekete hajában néhány ősz hajszál, kisportolt testén kockás ing feszült. Tudom, unjátok már a sok újságírót, de most kivételes társaság érkezik. Belemenős, őszinte, kőkemény riportot akarnak, ez nem olyan lesz, mint legutóbb a Magyar Egyensúly. Sokat várunk ettől a látogatástól, talán a normatíva ügyében is sikerül az egyeztető bizottságban valamit elérni a minisztériumnál. Erre persze nekem nincs ráhatásom, de úgy hírlik, a bórahidai katolikus rehab embere fontos pozícióba kerül hamarosan. Az ő barátai jönnek a Tisza Tévétől, az egy higgadt, normális csapat, úgyhogy legyetek ügyesek.

A kör alakban elhelyezett padokon talán húszan foglaltak helyet, fiúk és lányok vegyesen. A valaha szebb napokat látott bányászváros fölött a dombon, a fák között állt az intézet egy régi sporttelep helyén. A szertár épülete, ahol annak idején a sört és virslit mérték, évek óta lakószobáknak adott helyet. Gábor büszkén nézett körbe, senki meg nem mondta volna, hogy alkoholisták, drogosok gyűrűjében ül. Egészséges, élettől sugárzó arcokat látott, a kivételt csak a frissen idekerültek jelentették, de tudta, pár hónap, aztán ők is rendbe jönnek. Az én gyerekeim! Felelős vagyok értük, a régiek mindig elmennek, új arcok bukkannak fel, de vajon meddig lehet ezt kiégés nélkül csinálni? Kint az erdő fái sejtelmesen hajladoztak a szürkületben, ágaik óvó kézként ölelték át a préselt falemezekkel borított törékeny menedéket. Na, akkor jó éjszakát, srácok!, felállt, a többiek követték példáját. Megfogták egymás kezét, halkan mormolva a rituálé szavait: azért vagyok itt, mert beláttam, én egyedül nem boldogulok, de mi közösen meggyógyulunk. A kör felbomlott, a többség az udvar felé vette az irányt, néhányan elszívtak még egy utolsó cigarettát, kitárgyalták az elhangzottakat, majd ők is nyugovóra tértek.

Másnap reggel az udvaron lázas munka folyt, a terápiások az új nyúlházat építették a terület hátsó részén. Az üresen álló, eredetileg a mangalicáknak szánt ólakban nagy halomban állt a múlt nyáron vetett vályogtégla, ezt hordták most el talicskákkal. Az alkoholisták között mindig akadt olyan, aki értett valamihez, így könnyedén meg tudták házon belül oldani az építkezéseket. A szakszerűen zsaluzott ól időre kész lett, ám a malacok nem jöttek. A zsírsertés elsőre jó ötletnek tűnt, de az önkormányzatnál valahol elakadt a dolog. A szenvedélybetegeket gondozó alapítvány vezetősége azonban nem esett kétségbe, hiszen itt minden a munkaterápiáról szólt, lesznek akkor nyulak, csirkék, esetleg vadászgörény. De az se baj, ha végül üresen állnak az épületek, legfeljebb a srácok átépítik őket, ha kell, akár többször is. A lényeg, valamivel foglalkozzanak, lehetőleg fizikai munkával, hogy a nap végére halálosan fáradtak legyenek. Minden percük be legyen táblázva, és véletlenül se azon járjon az agyuk, hogy milyen szerrel izgassák fel magukat. Hirtelen egy fehér kisbusz fékezett nagy port verve az iroda előtt, a tolóajtó mögül kamerát szorongató copfos alak bukkant fel, nyomában lovaglócsizmás, fehér inges, tömött bajuszt viselő idősebb férfival. Megérkeztek a filmesek.

Ő Zoltán, a forgatócsoport vezetője, róluk beszéltem a múltkor, mutatta be a vendégeket Gábor. Itt fognak lakni nálunk pár napig, a felkeléstől a lefekvésig felveszik a nap jellemző mozzanatait. Legalább változatosságot hoznak az egyhangú napokba. A rendező bajszát pödörve fordult az időközben odaszivárgó kíváncsiskodókhoz. Üdvözlöm önöket, azt hittem, szomorú emberek közé jövök, és most örömmel nézem ezt a sok tiszta, nyílt tekintetet. Tudom, mind nagyon kemény munkát végeznek, persze, elsősorban saját magukon, ami nagyon tiszteletreméltó! Nos, mi azért vagyunk itt, hogy bemutassuk másoknak is, köztük néhány igen fontos embernek, igenis van kiút a sötétségből a fénybe, a szennyből a tisztaságba! A férfi a lelkes arcokra mosolyogva elhallgatott. Ez nagyon hatásos belépő volt, szólt halkan egy sokat látott cinikus alkoholista, látszott, még őt is megérintették a filmes szavai. Mit akartok először felvenni, kérdezte hirtelen Gábor, magához ragadva a szót. Nagyon rosszak ma a fényviszonyok, nem hiszem, hogy érdemes lenne kintieket csinálni. Az lenne a legjobb, ha először a hely atmoszféráját szívnánk magunkba, mondta Zoltán. Gyerekkoromban, faluhelyen én is sokat készítettem téglát. Odalépett az ól nyitott ajtajához, kezével végigsimított az összeszáradt agyagon, elmorzsolt egy letöredezett darabot, majd csukott szemmel megszagolta.

Reggel volt, etetésidő, a kecskék karámja felől panaszos mekegés hallatszott, ahogy Tamás, a pesti mákteás, tápos vödröt cipelve feltűnt az udvaron. Most csak vágóképeket veszek, nem kell beszélned, csinálj mindent úgy, ahogy szoktad, lépdelt mellette az operatőr. Ez az, szuper vagy, tökéletes lesz. A rendező lépett ki a házból, érdeklődve szemlélte a jelenetet. Arra gondoltam, egy kecskevágás nagyon passzolna a filmbe. Nincs olyan állat, amit fel lehetne használni erre a célra? Atavisztikusnak képzelem el, a végén rituális éjszakai képek, lobog a tűz, a betegek és ápolók körbeállják a lángokat, végül közösen esznek a húsból. Ujjaiból négyszöget formálva a szeme előtt az udvar szélén álló szalonnasütőre nézett. Zsuzsi, ha mindenképp választani kell valakit, ő legyen, mutatott az állatgondozó egy fiatal fehér példányra. Bezárom a többieket, és kezdhetjük.

A kés lassan metszette át a bőrt, láthatóvá téve a ruganyos légcsövet. Az immáron céltalanul áramló levegő a kiürülő szódásüveghez hasonlító hangon távozott. Az ütőerekből messzire spriccelt a vér, az állat az utolsókat rúgta, a test elernyedt. Felvetted az egészet, Laci?, kérdezte a rendező, a még mindig gőzölgő tetemre meredve. Fantasztikus, suttogta.

Jó ez a kecske, köszönjük Tamás, mondta Zoltán a villájára tűzött húst forgatva este az asztalnál. Az operatőr a hátuk mögül rögzítette a lakomát, elégedett arcok csámcsogtak a teremben. Egyedül az állatos ült komoran, érintetlen tányérjára meredve. Meg vagytok elégedve, srácok?, kérdezte egy csontot szopogatva Gábor, a stábhoz fordulva. Csodálatos a hely spirituális kisugárzása, szólt a rendező, szívesen élne közöttetek az ember huzamosabb ideig, ti itt szerintem visszataláltatok valami ősi törzsi formához, amit mi ott a nagyvárosban már régen elvesztettünk. Bort töltött, majd zsírtól fényes bajszát törölgetve folytatta, holnap kellene egy jelenet. Valaki szúrhatná magát heroinnal a hálóteremben, a többiek észreveszik, az éjszaka csendjében hangos kiáltozásra ébred a ház. Itt egy külső a sötét udvarról, Laci, jegyzetelj kérlek. A copfos operatőr azonnal letette a kamerát, zsebéhez kapott, határidőnaplót véve elő. Tehát csak egy csupasz körte ég kint az eresz alatt, bevilágítva a teret, a kutya békésen alszik a lábtörlőn. Erre a szóra Ödön, a keverék, felkapta borzas fejét. Az illetőt felelősségre vonják, folytatta a filmes, bőr oldaltáskájából faragott pipát véve elő. Az ügyet reggel megtárgyalják az ápolók vagy a segítők, ahogy ti hívjátok, ugye, Gabikám, jól mondom, folytatta a füstöt kifújva. Többen a vezetőre néztek. Végül is van elkobzott drog a páncélszekrényben, egy erős személyiség kibírja, védett a környezet. Csontos arca Simonra, a segítőre szegeződött. A kopaszodó fiú bátortalanul emelte fel erős, tetovált kezét. Nem lehetne sima vizet használni? Szeretnénk, ha hiteles lenne, legyen minden igazi, közölte a rendező komolyan. Simon, vállalod?, kérdezte a vezető. A felvétel után kezdődik a csoportterápia, szólt a többiekhez. A stáb az egyik szobában munkához látott, előkerült egy fecskendő, az alufóliába csomagolt barna por. Egy megadott jelre berontottak a többiek, ahol rajtakapták az addigra teljesen bekábultan fekvő fiút. Jó ennyi, köszönjük, azt hiszem, nem is kell ismételnünk, mondta Zoltán.

Később Simon bárgyú vigyorral ült a padon Jenőnek, a nagydarab alkoholista kőművesnek támaszkodva. Szokás szerint Gábor vezette az ülést, az elmúlt napok mozgalmasak voltak, nagyon köszönjük a türelmeteket. Ekkor Simon csukott szemmel lassan dőlni kezdett előre, szomszédja az egykori melós, úgy mint régen a leeső téglát, még időben elkapta. Többen odaléptek, hogy a hálótermek felé támogassák a felálomban motyogó fiút. Úgy gondolom, a filmesek nagyon jó anyagot hoznak össze, és talán a mi életünkben sem okoz túl nagy felfordulást a hátralévő néhány nap. Ti mit gondoltok?, nézett körbe. Ha jó az alapítványnak, akkor valahogy mi is kibírjuk, dörmögött Csaba az egykori mentőápoló.

Úgy tűnik, lassan összeáll a film, csak egyetlen drámai elemre lenne még szükség, mondta pipájából kiverve a parazsat a rendező másnap, a reggeli alatt. Álmos délelőtt, üres folyosó, félhomály, Zoli, egy fahrtoláshoz mit szólsz? Halkan nyílni kezd az ajtó, a hold fénye besüt az irodába az ablakon keresztül, a széf kódja papíron lóg. Látjuk a számokat, közeli a páncélszekrényről. Kattan a zár, érezni, az illető habozni kezd, végül a zsákba töm mindent, amit talál. Vágás, most azt látni, ahogy lépked lefelé, vállát nyomja a súlyos teher, a lépcsőn megáll, még egyszer visszanéz. Kitalálunk valami eseményt, hol vannak a többiek, mondjuk színdarabot mentek előadni, senki sincs itt, csak a napos. Ez a szakállas elég fotogén, mutatott a fal felé, ahol az „Akikre büszkék vagyunk” felirat alatt néhány kép sorakozott, mondjuk ő lép le. A dolgozók egymásra néztek, vállukat vonogatták. A képen látható srác, Kövér, az ország egyik leghíresebb drogosa volt, akivel egy kórház se tudott mit kezdeni, így most az alapítvány védjegyének számított. Minden szempár a saját fotója előtt egykedvűen álldogáló fiúra szegeződött. Jó, de úgy legyen, hogy visszajön, mondta Gábor. Persze, persze, visszafogadás, bűnbánat, könnyek, helyeselt Zoltán. A többiek körbeveszik, mindenki átkarolja egymást, katartikus pillanat, sorsfordító. Laci, te a körben guggolva alulról veszed, mint a Raul apjában, tudod, miről beszélek.

Délután a városba vezető falépcsőn egy alak baktatott lefelé, hátizsákját néha megtapogatva színpadiasan tekintett körbe. A terápiások némán figyeltek a kamera mögül. A rendező utánaszólt, menj, még amíg eltűnsz szem elől, aztán azt vesszük amikor jössz visszakönyörögni magad részegen. A nagyobb hatás kedvéért igyál egy sört a sarki kocsmában, a ruhád legyen gyűrött, arcod saras. Menni fog? Kövér búcsúzóul megfújta szájharmónikáját, integetett. Tíz perc, srácok, és jövök, mondta jellegzetes raccsoló hangján.

Este az ülés nyomott hangulatban telt. Tényleg elvitte az összes pénzt? Azt hittem, az egészet csak megrendezték. Mennyi volt nála, kérdezte Helga a politoxikomán veszprémi lány. Elég sok, felelte Gábor maga elé meredve, plusz rengeteg kábítószer, sőt a díjak, serlegek is. Várunk, aztán bejelentjük, nem tehetünk mást. Menjetek le újra a buszállomásra találkozott-e vele valaki. Látva, senki se mozdul, kiabálva megismételte. A többiek kővé meredtek, mert ritkán látták ilyennek. Holnap találkozunk, köszönt el békülékenyebb hangon, azzal szomorúan kibotorkált. A társaság kedvetlenül ment aludni, a stáb tagjai közben azt latolgatták, most talán újra kell venni néhány snittet. A ház elcsendesedett, hamarosan mindenki békésen horkolt a fárasztó nap után. Csak a bagoly huhogását lehetett hallani távolról.

Hajnal felé, a bejárati ajtó halk nyikorgással nyílt, az udvaron neszezés hallatszott, tompa zaj, ahogy fém ér a fémhez, gyufa sercent hirtelen, fényes tűz lobbant az éjszakában. Éles robbanás ébresztette az alvókat. A barakk megelevenedett, léptek zaja keveredett kiabálással. A fehér kisbusz lángokban állt.

Reggel a stáb szótlanul pakolt. Nagyon sajnáljuk, több ilyen tűzeset volt mostanában a környéken, talán leforgathatnátok máskor, tudom mekkora veszteség, hogy minden anyag bennégett, magyarázta Gábor. A rehab tagjai már az asztalnál ültek, mikor visszaért az épületbe. Szomorúan nézett körbe, azt hiszem, egy ideig nem fogadunk újságírókat, a támogatás persze le fog csökkenni. Felállt, a csaphoz lépett, műanyag tubusból krémet nyomott kezére, majd erőteljesen sikálni kezdte.

Kerényi Tamás (1973, Debrecen)

Budapesten lakott, majd 2007-ben az ELTE-n végezte el a szociológia szakot. 2014 óta családjával az angliai Bristolban él, jelenleg teherautósofőr.