Úgy hittem Gregory Peckről írok. Peck indigó színű félelméről. Aztán, hogy a sajátomról, ahogy kisdobosként a szerencsi mozi éjfürt sátrában szorítom apám kezét. Arról, hogy megint elmegy, vissza hajózni. Uszadékként, vizatetemek közt sodródik, fuldokló kétéltű ember, olajban vergődő kormorán. Ott marad a haláltusáját vívó Ada-Kálén, náddal szájában, mint Kund. Rácsukják a Vaskaput. Ott maradok, kis … Bővebben: Zemlényi Attila: Lopakodó Hold