Lukács Flóra versei

Borsos Zoltán: 03204 FAMOUS LAST WORDS

Pink liliomok

Szentjánosbogarak szárnysercegése.
A lakásdobozok akváriumüvege,
az agyak szőnyegbombázásának neonkékje.
Kifutónyi féknyom az őszi szélben.
Egy tetovált nő felhasadt torokkal szívja
az utolsó utáni cigarettát.
Jobb lábat a bal elé, balt a jobb elé,
a porcelánlány téged néz a kirakat mögül,
te csak egy szőke fiút látsz,
őt fotózod. Vörös és fehér szalaggal
körbetekered az utcalámpákat, ajtókilincseket,
hídkorlátokat. A Crush előtt
egy fiatal transzvesztita a füledbe súg
egy Saeed Jones-verset,
magaddal viszed, mint a zakózsebbe zárt
lángoló, pink liliomot.
Hajnalra kinő a kőoroszlánok nyelve,
ordításuk elnyomja a szirénák hangjait.

Tizenegy sor vas

Nézzük a síneket, nézzük a fényeket,
a házat, aminek emeletén fügefa nőtt
és feltörte a tetőcserepeket.
A kék füst foszladozik a lombok között.
Térdemből varr- és anyagdarabokat kaparok ki,
a vasnak dőlve az ég felé feszítem a fejem,
kitátom a számat, esőt iszok, megéhezek.
Faljuk fel a minket követő fekete kutyát.
Derekadra tekerem a bőrét, csillapodjon a remegés.
Hajadba túrok, nem akarok érezni mást,
csak a festék szagát.

Olajzöld

Mezítláb futsz felfelé a folyékony betonon
a szalagkorlát, fagyott pókhálók és vastraverzek mellett.
A kipreparált, olajzöld érrendszert figyeled,
a föld alól kibukó, meztelen gyökereket.
Egy átjáró-barlangba bújsz. Megpihensz.
Összehúzod magadon a bőrt.
Bal kezedben egy denevér forró teste.
Füstöt fújsz a völgyre,
kétségbeesve szuggerálod a fekete törzseket,
amikbe jeleket véstek. Nem tudod olvasni őket.
Talpadban érzed az időt, ahogy a kopott kövekből
a nedvesség a bőrbe szivárog.
Valaki közeledik, hallod.
A szégyentől kijózanodva megtörlöd az arcod,
kilépsz a ködbe, eltűnsz.

Lukács Flóra (1994, Miskolc)

Költő.