(próza Vályi Horváth Erika fordításában) Ľudmila A kávégép mellett ül. Duzzadt lába kibuggyan az egyszerű, könnyű, fekete mokaszinból, aminek már letaposta a sarkát. Sötétlila cicanadrágja lábszárközépig ér, műszálas zoknija fölött kikandikál a csupasz, száraz bőre, melyen úgy tekergőzik egy visszér, akár a döglött földigiliszta. A könynyű krómszék a rendelőintézet előcsarnokában ugyanabból az anyagból készült, mint … Bővebben: Jana Juráňová: A semmirekellő