Fenyvesi Ottó verse

pinkbutterfly felvétele

Pár akkorddal később

(hangjáték, hangsúly, diskurzus)

„…mutatok neked valamit, ami egészen más.”
(T. S. Eliot: Átokföldje)

#
Mindent felvéstem a táblára, tessék elolvasni és átírni.
Az a tábla az örök pillanat, rajta van minden,
amit elkövettünk. Jót, rosszat. Szépet és csúnyát.
A táblán ott van minden,
az örök pillanatba minden belefér,
benne van múlt és jövő.
Miről karattyol ez?
Miféle pillanatról?
Egy pillanat az örökkévalóságról.
Mit kezdjek én ezzel az információval?
Sok a kérdés. Küldd-a-cuccot!
Milyen idő van nálatok?
Itt csak most van, nincs idő.
Ismétlés és ismétlődés van. Nincs idő.
Mit motyogsz itt összevissza?
Csak hangosan gondolkodom.
Múlik az idő.
Idő, az nincs, punktum.
Mire kell neked az a sok idő?
Kihez beszélsz már megint?

#
Hol a pinába vagy? Ha tudsz, hívj vissza.
Tudod te hány óra van errefelé?
Miféle óra? Ez egy másik időzóna.
Halló!? Észak-nyugat? Dél-kelet?
Nem tudja, hol és mi van.
Akkor most ez van: megvastagodott a csípőd,
ráncos a homlokod, hámlik a bőröd.
Valaki majd felhív, hivatkozni fog a Bibliára,
a Miatyánkra, a régi kódexekre.

#
Mesélj, mondjad csak.
Miről meséljek?
Mi történt veled az elmúlt években?
Csak ne túlozz!
Nem túlzok. Talán csak egy kicsit.
Olykor muszáj. Nehéz befelé utazni.

#
Szitál az eső. Bennem is, a lelkem mélyén.
Beszéljünk még egy kicsit az időről.
Vannak benne jó mondatok,
hosszú haj, zöld cipő,
energiaáramlás és Heavy Metal,
acél van: Blues From A Gun.
Csak semmi bénán búgatott
elektromos szörtyögés,
semmi kattogás, nyafogás,
pujgatás, csak sötét gitárzene.
Csak pusztításra kész
mesterséges intelligencia.
L’Empire du non-sens –
L’art et la société technicienne.
Mesélj még egy kicsit az időről,
a dupla ablak között tanyázó pókokról.
Ott lakik a szentlélek,
vagy inkább a sima füzetben?
Ott is lakik, oda is jut belőle.

#
Gyerünk a papírboltba, sima füzetért.
Hova megyünk?
Mészárszék vagy papírbolt?
Hová megyünk? Melyik irányba?
Csak előre menjél.
Merre van a cél?
Minek cél? Örüljünk, hogy megszülettünk
– mondaná Ginsberg. Nem kell cél.
Érted? Mindegy, csak menj, mozogj.
Miféle időzóna ez?
Mikor megyünk haza?
Fogalmam sincs, csak jussunk már ki ebből az alagútból.
Gyarapodó csönd és sötétség. Egérszag.
Semmi villany, semmi energia.
Gyerünk inkább a papírboltba.
A varázsló kertjéhez vezető zsákutcában
van egy lómészárszék, ott majd
összeszedem minden bátorságomat,
a mennyezetre meredő széklábak között.

#
Indulnom kell.
El kell jutnom a papírboltba.
Az egy másik dimenzió.
Csak ne kelljen átszállni!
Csak a hangsúlyt próbálgatom.
Száguldunk a holdfényben. Tudsz jobbat?
Át kell jutni a túloldalra. Persze, ugorj egy nagyot!
Kapcsoljuk fel a fényszórókat.
Túlvilági horror. Izzad a homlokom.
Milyen nehéz a kívánt irányba terelni az életet!
Mindjárt indulunk tovább. Nyugatra? Keletre?
Mondanék valamit. Szabad?
Ne kérdezz, és nem mondj semmit.
Légy szíves, hallgass egy kicsit.

#
Álmodtam neked valamit, ami egészen más.
Egy kirakatban ébredtem, láttam Tandorit.
Néztem a lóversenyt.
Látom a nővérkét. Megy beadni az inzulinokat.
Esténként nyitott ablak mögött vetkőzik,
majd a hátára fekszik, és várja, hogy imádják.
A kilátástalanság ott lakozik a hóna alatt,
a képtelenség, az ellehetetlenülés birodalma.
Nincs kedve, hogy együtt derítsük ki a részleteket.
Az a baj, hogy hiányzik belőle valami.
A hiábavalóság érzése?
A netről ömlik a fekália.
Az emlékek, az idők során hozott döntések.
Sorolja őket szépen magában.
Egy pillanat alatt lesz a tavaszból ősz,
egy pillanat alatt lesz életből halál.

#
Végre mondani kéne valamit.
Valami relevánst.
Visszatérni az időben, ez most a legfontosabb.
Visszatérni az álmokba.
Nem értem miről karattyolsz!
Nincs idő! Hagyd a fenébe!
Felejts el mindent.
Felejteni kéne mindent!
Ki kellene törölni mindent a múltból.
A kutya úristenit!
Ki a fenének van még kedve érteni a dolgokat?
A jégkék szemedet, a Leni Riefenstahl-frizurádat?
Jóval többet gondolkodom, mint amennyit beszélek.
Aztán elkezdek szédülni a sok gondolattól.
A kutya úristenit!
A porszívó-agyad még a kutyát is felszippantja.

#
Ma éjszaka már nem fog történni semmi.
Viszont holnap egy új hajnal virrad.
Bársonyos reggel köszönt ránk,
először majd csak egy lágy fuvallat érkezik,
aztán megremeg alattunk a föld.
Minden zaj lehalkul,
a madarak megnémulnak.
Teletömöm a számat földdel.
Üvöltenénk majd, de nem tudunk,
fuldokolni fogunk, és vadul vonaglunk
a tű hegyére szúrva, kapálózunk.
Holnap minden elpusztul,
és mindent elfeledünk.
Holnap szó nélkül eltűnünk.
Ne féljetek, ne rettegjetek!
Nem fogunk a kezdetekre
és a végre emlékezni.
Minden el fog tűnni
egy szempillantás alatt.
Holnap reggel eltűnünk.
Nem fog fájni, elfelejtjük
a részleteket és az egészet.
Elindulunk felfelé,
mint egy fürge huszár a sakkban.
Pár akkorddal később,
holnap reggel?

Fenyvesi Ottó (1954, Gunaras)

József Attila-díjas költő, író, szerkesztő, képzőművész. A Balaton északi partján, Lovason él. Legutóbbi kötetei: Hatvanhat – válogatott versek (Művészetek Háza, 2021) és Paloznak overdrive (Scolar, 2021).