Michal Habaj versei Merva Attila fordításában

Michal Habaj versei Merva Attila fordításában

Képek: Szymon Burza, Continentalmagazine.com, Bázis.me

Beszervezve:
Megölve:
Az égbolt gyökerei

 

átvonultak ezen a völgyön: égő kardokkal kezükben:
törtek a falvakra: lovaik patkói az asszonyaink arcát
taposták: fejetlen gyerekek fejetlen nők szoknyái
alá bújtak: csak a réten nőtt a fű ugyanúgy mint eddig:
a katicák távolba repültek: az otthon békés zümmögését
vitték a harctér felett: átvonultak ezen a völgyön:
az arcukra kovácsolt maszkokkal: fogaik karmaival
tépték a húst a lányok torkából: szájukban még
a születendő kiáltás hallatszott: bár sebektől borítva:
de a szülői kunyhót megvédem: a mezítelen vér palástjába
öltözve: saját ajkaim látom a fűbe dobva:
két napon belül kákics nővi be őket: a lányok foszlányai
a földbe szivárognak: és a villámok: a villámok melyek
a felhőket vágják ketté halott fivéreink testébe költöznek:
ezek a villámok az égbolt gyökerei: az égbolt gyökerei:
melyeket saját testemmel szakítok le és csendben
a halott lányaink testei mellé helyezem.

 

Nem minden csillag lehet csillag

 

audiovizuális felvételed: a televíziós mezők felől a szél
pergamenjei által hozva: felnyitom és olvasom: egyedül
a világ képernyője előtt: a kutya sem ugat utánam:
gyerekkorom rég elveszett emlékei közé elrakva:
azok a fák: melyekre felmásztunk: ágacskák kezecskéi:
kezecskék ágacskái: fonódtak össze az égben magasan:
szedertől feketén: hagyd abba ezt nem illik: a pírtól
vörösen: egy csókot az őrültnek: egyedül a világ
képernyője előtt: a kutya sem ugat utánam: a gyerekkorunk
folyói: már kiszáradtak: apró sebek patakjai: könnyektől
többé nem csobognak: én vagyok az és te vagy: mikor hozzám
jössz: gyönyörűen és fiatalon akár egy nő: nem egyedül
a világ képernyőjén: az összes kutya a lábaidhoz fekszik:
ki tudhatta volna: hogy csillag leszel: viszont nem olyan
amilyen az égbolt közepén voltál: a hajad már nem festi meg
a lenyugvó nap: többé már nem akarod hogy
az ég kékjét és a kék szilvákat az égből lehozzam neked.

 

Az emberi sors

 

végtelen sarkköri éj: zuhant a tájra: e széles tájra
te és én: egymásban bolyongunk: a sötétség közepén:
mely letakarta a világot: a halál függönye az üresség függönye:
egy madarat láttál szállni az égbolton: egy őzet láttál
a bozótba szökkenni: forrásvizet láttál:
lélegezhető levegőt: láttad a képernyőn kívüli világot:
utoljára mikor utoljára mikor: törj egy darabot nekem
a billentyűzetből: a legédesebb mézeskalácsból: érintsd meg
a kijelzőt: a legfinomabb arcbőrűt: az égbolt örökre bent marad:
a szkafanderben: a sötétségben lépkedünk: kesztyű a kesztyűben:
szemek a védőüveg mögött: tetszem neked mondd
tetszem neked: ilyen kérdést még nem tett fel nekem számítógép:
tőlünk hallhatta vagy mi tőle:
a kihalt bolygó közepén: a barátságtalan világűr
közepén: csak szeretni lehet: csak szívvel szeretni.

 

Benyomás: a felkelő nap

 

a víz hullámai közelebb visznek minket: a tudattalanunk felszínén
át besurranó: szél kezéhez: niveau baisse: egészen az eszméletvesztés
szintjéig: egy kis csónakban ülünk: felettünk a gyerekkor
kék színű ege: távolban Monet Pipacsai: meleg szél borzolja
örökmozgó frizuránkat: a rétek felől fű illatozik:
áttetsző zöld színű víz: e nyugodt folyócskáé: mely a szerelem
végtelen tengerébe: mélyen bennünk folyik: víz a felszín alatt
hullámzó növényzettel: ahogy a gondolatok a lágy, forró testedről:
a rózsaszín ruha alatt: csalóka talajvizek:
a felszínen bugyognak: ezen a vasárnap délutánon:
a felszín mint egy örökké folyó tükör: más arcok tengerébe:
sodorja magával arcképedet: mint egy papírhajót: a vízre
helyezed arcodat: újra és újra: nem tudom: a víz
fekete-fehéren vagy színesen viszi át a képet? lásd
az öreg könyvekben lásd az öreg festményeken: szemeim
puha szőnyegjei: a pillantásodból szőve: csitítják szívdobogásomat:
mikor szelíden ölelésre tárt karokkal szaladsz: az evezők pihennek:
kezed a kezemben: valahol a nap felkel: te lehajtod fejed:
a körök a felszínen: mélyebben az arcunkba záródnak.

 

Meneteljünk

 

nappali rendszerek és éjszakai rendszerek: rendszerek jöttek rendszerek:
robotrendszerek: melyek fogságba és kazamatákba:
a tökéletesség álmába: taszították az utolsó emberi lényeket:
az alkonyati hangulatok: a késő őszről a vég őszéről:
elénk tolakodtak: akár a csendes ködfoltok: hiába nyújtjuk
kezünket: a napsugár felé: mely az égből lóg lefelé
mint egy halott foszlány: ki mászik vissza: vissza a fára: ki fest újra:
bölényt a barlang falára: ki csiholja két kődarabbal:
a megismerés tüzét: mely időtlen idők óta csírázik:
tudattalanunk vizének közepén: ahol helye van: a lánynak is
a plakátról: aki sír: mikor gonosz robotrendszerek:
ismeretlen helyre hurcolják: és a testébe új
finom áramköröket helyeznek: kegyetlen szondákat: mint hurkokat:
a sötétbe hajítva: a fiatalasszonyok fáradt vállaira: a szalag mellett
a gyárban: vérben és verejtékben: alamizsnára várva:
a gyerekeiknek: éhségben és a kárhozat
lázában: hol vannak ezek a jó asszonyok? és miért
nem kegyelmeznek a robotrendszerek?

 

Tenger a lelkemben

 

pipacsok a fűben: sínek hosszán: a távolba húzódnak:
akárcsak a kétségeink: végtelen kígyója: csupán a vakvágányra
tolt rozsdás vonatok: a mozdulatlanság folyásának tanúi:
melyben ottrekedtünk: az üres napok kérgének fogságában:
parázsló csontjaink: csak néha zörögnek: mikor a kezem
a kezednek: egy új szerelmes lemezt nyújt át: vallomások és versek
míg egészen kialszik a nap: a fűben sínek hosszán:
mint pipacsok hajladozunk a szélben: fagyos szélben
új és új testek: a mozdulatlanság menetében: hova is
indultunk: így kora reggel: a kerítésekről rosszcsont
pacsirták: füttyögnek ránk: hova is indultunk:
vállainkon vödrökkel és súlyokkal: mikor a víz egész idő alatt
bennünk volt: átlátszón és színtisztán: csupán a könnyforrásoktól:
lettek rozsdásak a szemimplantátumaink.

 

Megjelent az Irodalmi Szemle 2023/4-es lapszámában.

 

Habaj, Michal (1974, Pozsony)

Szlovák költő, író, irodalomtörténész.

 

 

 

 

 

Merva Attila (1978, Dunaszerdahely)

Műfordító, irodalomtörténész.