Nemes Z. Márió versei

85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermekkönyvnapok

II. Lajos megtalálása a Csele-patakban

A csalánozók elárasztották a vármegyét. Tengeri rózsák és kehelyállatok jelentek meg a majorság  különböző pontjain. Orlai Petrich Soma biciklijét ellopták. Szerette volna megfesteni a csalánozókat, de egy kukoricásban ismeretlen személyek megverték, kerékpárját félig megették, másik felét eltulajdonították. Mindez a mocsári parasztok bosszúja lehetett, mely valahol összefügg a csalánozókkal is, de minderről a vármegyének nincsenek pontosabb információi. Kiújult fejgörcsei miatt Orlai rendszeresen bazaltot rág, akár ennek is tulajdoníthatjuk eszméletvesztéseit, ugyanakkor ő határozottan állítja, hogy magyarságán esett csorba. Az alvás nem az agy pihenése, hanem elektromos állapot, amikor a művész velőjében cikkan a mennykő. Ennél a fénynél festette meg a történelem nagyjait, de most bicikli híján nem képes állapotváltoztatásra. A vármegye sajnos nem tudja megtéríteni a károkat, ugyanakkor a háborgó zóna elhagyására kötelezi, hiszen a szükségállapot bevezetése óta semmi sem az, aminek látszik. A felszólítás ellenére Orlai (álszakállal leplezve magát) újra vízközelbe merészkedik, hogy felskiccelje az ivarosan szaporodó medúzák rohamát. Mozgásuk a rakétaelv szerint történik. A festő megbűvölve szemléli a folyamatot, amikor a parton megpillant egy megbecstelenített királypolipot. Szekérnyi, pulzáló testét félig beborítják a polipellenes jelszavak, láthatóan a faji lázongások áldozata. Orlaiban is felébred a bámulattal vegyes csápirigység, de aztán mégis győz benne a nemzeti érzés, miszerint ha valami nagyot látsz bukni, akkor tudhatod, hogy Mohácsról érkezett.

Ordas férfikora

Az autista lány kiválik az óvodai hadból,

és egy kulcs alakú tumort nyom

a mancsomba, mintha vágyaim

egyetlen fizetsége a befelé vezető út

volna. Pedig leszámoltam már a

polgári bensővel mióta öreg embereket

hordok a gyomromban. Nem mintha ez

valami lázadás lenne, csak nem tudok

mást megrágni. Eközben mindig kibeszélnek

a bentiek, ami mélyen felkavarna, ha lenne még

szabad helyem. Nem tudok koncentrálni,

így csak remélhetem, hogy elérek majd egy kétnemű

pokolba, mielőtt kihullik az összes fogam.

Mert így csak vágy vagyok. Nem álruhás

megmentő vagy elcsúfított hős, aki

szégyenbélyegét türelmetlenül leplezi le,

inkább gazdátlan állat a fertőző elmeosztályról.