Plonicky Tamás: Hepp

„Valahol a megszentelt csend és az alvás között”
(System Of a Down)

…csak a szomszéd szobából kiáramló nyögésekre vagyok figyelmes, ami már megint felébreszt, és a többszörös női sikongatások és orgazmus hallatán azon kezdek agyalni, hogy most már tuti, hogy el fogok költözni innen, erről a szar helyről, B. lakásából, mert ő nemcsak, hogy rohadt sok pénzt keres vállalkozóként, de hetente átlagban két-három csajt is felhoz, csak azért, hogy megfektesse őket.

Most is ezt teszi: ez az oka annak, hogy ébren vagyok.

B. nők miatt vásárolt kéglijének egyik szobáját bérlem. Szívességének köszönhetően végre van hol aludnom. Szívességének köszönhetően hétről hétre végighallgatom a szexuális életét.

A szobából kikiabált nyögések időközben szavakká alakulnak át; az aktus eredetiségét B. és jelenlegi partnerének sajátságos hangfoszlány-szösszenetei bizonyítják. Most ilyeneket hallok például, hogy: „te egzaltált fanszőrzet”, meg olyasmit, hogy „vagány a vaginád”. De régebben volt már „marcipán ízű petyhüdt prosztata”, „lucky lyuk” és „proli pina” is.

A felhevült románc tagjai a nyögés-kiabálás után egyszer csak csendben pózt cserélnek. A maradandó élményt a néhány percig tartó heves cummogtatás és barátom egy jeti végleges horkanásaira emlékeztető sipításai véglegesítik.

Én meg alig tudok visszaaludni. Az orális szex hangját ugyanis csak akkor élvezem,
ha a zaj forrása is én vagyok. Valószínűleg ezzel a lakótársam is egyetértene, az a lakótársam, akit épp most elégítettek ki, és akinek tudatébresztő gondolatai mindmáig a fülembe csengenek.

B. szerint például ahhoz, hogy napi szinten leszopjanak, elég egy jó szabású
flaneling.

Néha az ilyen aktusok alkalmával olyan szófordulatokat is elcsíptem már, hogy a „puncid napraforgószerű”, de megesett már az is, hogy az orgazmus előtti pillanatban B. azt kiabálta egy idegen nőnek, hogy a „segglyukad egy valagút”. Ezt többeknek is mondta már, hogy „a segglyukad egy valagút”. A nyögések közepette ilyenkor szinte minden esetben benyúlok a gatyámba, elkezdek maszturbálni, és jobban várom, hogy elélvezzenek, mint azok, akik a valóságban csinálják ott a szomszéd szobában. Aztán egyszer csak csend. A pásztoróra végét jelző néma mozzanat nem jelent semmit; az idilli másodpercek ilyenkor csupán a női fél részéről aktuálisak.

B. szerint, ha érzelmeket akarsz kicsikarni valakiből, előbb be kell szerezned egy középkategóriájú BMW-kulcstartót.

Kéjlaknak hívott, csak és kizárólag testi aktusokra használt átjárós szobáját csupán egy ajtó választja el attól az átjárós helyiségtől, amelyben én lakom. Így a minden éjszaka budira sérifikáló nők árnyékként libbennek át az ágyam előtt. Talpig érő hálóingjük a holdfényben földöntúli jelenség.
Vonulásuk során egytől egyig ügyelnek arra, hogy fel ne ébresszenek. Ilyenkor mindannyian az erkölcsösség mintapéldányai. Szégyenlős pironkodásuk csupán a sötétség miatt nem látható.

Így válik a valagútból szeplőtelen Szűz Mária.

Így lesz marcipán ízű petyhüdt prosztatából elővigyázatos, hangtalan lépegetés.

B. ezt az egész ricsajt csak azért csinálja, mert azt hiszi rólam, hogy süketnéma vagyok. Ez a heppje.

Ezért engedte, hogy beköltözzem hozzá. Mert azt hiszi rólam, hogy süketnéma vagyok.
A soha nem látott szégyellős csajszi most is, mint mindig szokásosan visszatér a wc-ről, és
B.-vel együtt újra csak nyögni kezdenek. „Harmatos a punciszőröd”, hallom megint. A „te mogyoród
meg tejcsokis”, érkezik a villámgyors válasz, amit megint csak nyögések és nyögések követnek;
mintha ez az egész valami valószerűtlen földindulás lenne.

Az afférba még a nemrégiben vásárolt szekrényem is belerázkódik.
Miközben megpróbálok elaludni, még hallom, amint B. azt mondja a kiváltságos nőnek, hogy „megtollak, mint egy fostalicskát”, és arra gondolok, hogy ezt remélhetőleg rövid időn belül abba fogják hagyni; miközben szeretkeznek, naivan bízom abban, hogy mindjárt ennek az aktusnak is vége szakad. A szex után lakótársam és újdonsült párja órákon keresztül összebújva alszanak majd. A szuszogásuk idilli csendjét csak a szívverésük ritmikus hangja törheti meg. A nyitott ablaknál szellőző izzadt, meztelen testek némaságának köszönhetően már végre valahára én is nyugodtan alhatok. A meghitt érzéki mozzanatok sosem lármásak.

B. szerint, ha gyengédséget akarsz kicsikarni valakiből, elég egy jól felszerelt gardrób.
A szobám előtt hangtalanul lépegető lányok időközben már-már a szürke hétköznapok részeivé váltak.
Reggeli találkozások során rendre a becenevüket használták.
Helló, Angyal vagyok. Helló, Glória vagyok. Az én nevem Tündér.

Az összes hangoskodó áldozat bombázó. Még kicsit hasonlítanak is egymásra: magasak, vékonyak, mosolygósak. Egyértelműen az elit osztály tagjai. Íme, az ideális „valagút fanszőrzet”, és a megrágott „tejcsokis-mogyorós prosztata” reggeli kiszerelésben; íme, a korai harmatos fűben végtelenségig tolt kedvesen vigyorgó fostalicska.
A húsvér emberekké átvedlett jelenségek hangjai nyomokban orgazmust tartalmaz.
Kielégített arcukról senki nem moshatja le a vigyort. A szokásos puszilkodáshoz valahogy nincs kedvem. A kezük érintése viszont most is, mint általában meleg, emberi.

Ha előbb hallok valakit elélvezni, minthogy bemutatkozik, csak akkor tölt el büszkeséggel, ha nekem köszönhetik az orgazmusukat. B. a bemutatkozás pillanatában mindig vigyorog, ő is tudja, és én is, hogy ezeket a nőket soha nem látjuk többé: visszamennek a családjukhoz, a férjükhöz, a gyerekeikhez, vagy a mélymagányba. A későbbi sztorijuk már mindannyiunk számára ismert: B. csupán egy újabb seggfej lesz, akivel összehozta őket a „jósors”, de az is lehet, hogy örök szerelembe esnek, ami még inkább megerősíti őket szomorúságukban. Ezután pedig hosszú-hosszú éveken keresztül újra gondolhatnak majd valakire, aki most is, mint mindig, csak átverte őket.

B. szerint a kihasználás szabályai és a nők között csak az a különbség, hogy a nőket le szokták fektetni.
Szia, Anália vagyok. Heló, szólíts csak Agrippínának.
Még mindig csak hangok, hangok és hangok.
Még mindig csak kúrások kiáramló közönye a kéjlakból.
Még mindig csak átvonuló tündérléptű lányok az ajtóm előtt.
Még mindig csak „ánizs ízű ánuszok” az éjszaka kellős közepén.
B. szerint a segglyukunk az egyetlen külső szerv, amelyik nélkül nem tudnánk élni.
B. szerint ahhoz, hogy hátulról tégy magadévá egy nőt, elég egy „Love” feliratú rózsaszín frottírkendő.
Újabb hónapok, újabb hetek, újabb reggelek teltek el a visszataszító nyögdécselések és a csendes lépegetők tömkelegében.
Valamelyik hasonló éjszakán viszont B.-nek és a partnerének nem sikerült felébreszteniük.
Végig ébren voltam. Egy hülye verseskötetet olvastam épp, ami teljesen el tudta téríteni a koncentrációmat.
Ez volt az, amitől még a hangok is fátyolosabbakká váltak.

B. a tök idegen nővel volt, én meg olvastam. A kiábrándítónak tűnő szereposztás nem zavart.
Még az újszerű „fulánkos a méhszájad” szófordulat sem billentett ki az egyensúlyomból.
Sőt, találtam a szavakban némi művésziséget is.
B. szerint a kreativitás határainál nincsenek ellenőrök.
A kötetnek köszönhetően ez az éjszakám teljesen nyugodt volt.
Úgy nézett ki, hogy az olvasás hangulata felszabadított. Úgy nézett ki, hogy nem kell elköltöznöm.
Úgy nézett ki, hogy az életemet a versekkel fogom összekötni.
B. szerint a lírát mániákusan szerető emberek közül senkinek nincs saját autója.
B. szerint, aki sok regényt olvas, annak soha nem lesz ingatlan a nevén.
Szia, Mici vagyok, örvendek. Heló, Muci vagyok.
Néhány perce ezek a lányok is, pont úgy, mint néhány sorstársuk a tettek mezején még önkívületi állapotban a puritán prosztatához hasonló szókapcsolatokat kiabálták.
Néhány perce ezek a lányok még mindketten felakadt szemmel pucsítottak a lakótársam kedvéért, most meg hangtalanul lépegetnek a budi felé.
A másnap reggel történő bemutatkozásnál rendre a becenevüket használják.

Helló, Ilona vagyok. Szia, hívj csak Barbarának.
Egyszer valamelyik alkalommal azt is hallottam a szomszéd szobából, hogy „csavarom a csodálatos csukló-csiklóm”. A válasz pedig az volt, hogy „férfiasságommal foglak felpofozni,
te fakír!”.
Így ment ez, és én, mivel már egyszer bevált, verseskötettel és egyéb irodalmi cuccokkal vontam el a figyelmemet.

B. szerint nehezen elképzelhető az, hogy a süketnémák hallanak belső hangot olvasásnál.
Éveken keresztül játszottuk az előre megírt forgatókönyvet: míg ő szexelt, addig én vagy a farkamat vertem, vagy különböző jellegű könyveket bújtam. A „segglyuk egy valagút” ismétlődései során sikeresen megismertem az ókori görögöket. A „cukormázas-fullánkos méhszáj” alatt pedig közelebbi viszonyba kerültem a középkor klasszikusaival. Mialatt B.-t szopták, megtanultam, mi az az amerikai minimalizmus. Miközben az „anális-majálist” ordibálták ki a szobából, elsajátítottam a posztmodern irodalmi törekvéseket. Ha kellett, még idézni is tudtam: Déry Tibort, De Sade márkit. Ellist, Kaffkát, Esterházyt. Egyre megy. Mialatt B. élvezkedett, írni is elkezdtem: novellák, elbeszélések, versszerű szösszenetek, minden
jöhetett.
B. legjobb orgazmusai közben céljaim lettek.

B. kefélései alatt művészi ambícióim kiteljesedni látszottak.
Időközben persze egyéb fontos dolgok is átvonultak a szemem előtt.
Szia, Sári vagyok, Heló, a nevem Timi.
Azt hiszem, teljesen szét vagyok szóródva.
Úgy érzem, kiábrándított a bizonytalanság.
B. szerint az ember nem töltheti azzal az idejét, hogy összeszedje magát.
B. szerint nem tölthetem azzal az életem, hogy felszedjem magam a padlóról.
Ezért, mintha az apám lenne, egy nap elhatározta, hogy beszél velem; elhatározta, hogy elmondja, mit gondol. Elhatározta, hogy megkérdez a nőkről, és ha kell, megtanít a dolgokra.
B. elhatározta, hogy véglegesen megváltoztat. Amikor azon az éjszakán egyszer váratlanul átjött a szobámba, épp a szokásos napi recskázás után voltam. Önkielégítéskor az ember azonban viszolyogva ad kezet a lakótársának. Szégyelltem magam, de tudtam jól, hogy ez a várva várt pillanat. B. elmondta, hogy mi zajlik a lakásban, elmondta, mit gondol, és elmondta azt
is, hogy mennyi nővel volt együtt az évek során. B. állítása szerint mindenkinek van egy tanítómestere, B. szerint ő is mindent az apjától tanult; B. szerint az apja mutatta meg neki a nők rejtelmeit; B szerint az apja maga a kígyózó sátán.

B. miután belépett a szobámba, megnézte az idők során felhalmozódott könyveimet, majd
kinyitotta a fiókomat, és elővette az egymásra pakolt írásaimat. Nézegetni kezdte, beleolvasott.
B. szerint minden nő, aki számít, előbb-utóbb elhagy vagy meghal.
B. szerint minden nő, amelyik megemlíti valamelyik pasi nevét, azonnal szét akarja tenni neki a lábát.
Megnyálazva az ujjait hevesen lapozgatott. Hümmögései a megfagyott csend pillanatnyi eufóriáját hozták magával. Ühüm. Ühüm.
Hatásszünet.
B. szerint, ha kevesebbet használnám azt a szót, hogy sztereotípia, többre vihetném.
Heves fejcsóválások közepette – és természetesen a jelbeszéd szigorú szabályait betartva – elmutogatta, hogy tetszik neki egy karakter.
B. szerint ez a karakter önmagára emlékezteti.
B. szerint az írásom hatásvadász.
B. szerint a kitüremkedő mondataim megtörik a szövegvilágom ritmusát.
B. ezután tovább forgatta az írásaimat, és azt mondta, hogy ennek minden egy sorából az olvasható ki, hogy nekem szeretethiányom van, és hogy valószínűleg régen voltam nővel.
B. az elbeszéléseim értelmezése közben azt a hirtelen következtetést vonta le, hogy sokat recskázom.

B. szerint annak a történetnek a végével, amiben épp egy rá hasonlító karakter szerepel, már igazán kezdhetnék valamit.

Rosszul értelmezed az írás fogalmát, mondtam neki ekkor, és hozzátettem, hogy ezek a szövegek fikciók, majd elmagyaráztam neki, hogy semmi gondom nincs a nőkkel, csak a szerelmet keresem, majd megemlítettem neki a legfőbb, leginkább áhított vágyamat, amelyben csak egy tengerparton akarok sétálni valakivel, meg moziba menni, meg szeretkezni, és miközben ezt mondtam neki, egy kisfiúnak éreztem magam, egy olyan kisfiúnak, akivel előbb rosszul bántak, később pedig magára hagytak a szülei. Egy olyan kisfiúnak, akinek minden neurózisát az apja esti alkoholizálása, és az anyja mániás depressziója okozta.

B. szerint még mindig egy gyerek vagyok. Egy beszéd- és cselekvésképtelen senki. Egy tetszhalott.
Egy zombinyuszi valamelyik, már régen nem sugárzott meséből. Monológja közben elpirultam.

Kivörösödött arcom a szobám előtt átvonuló lányokat juttatta eszembe.

B.- nek újra megismételtem, hogy ha hiszi, ha nem, én tényleg csak a szerelmet keresem, erre válaszként csendesen eltátogta, hogy ne aggódjak, ezután betartva a jelbeszéd minden egyes szabályát rezzenéstelen arccal elmutogatta, hogy a romantika és mindez az egész cukormázas hit az emberekben csupán egy gyermekbetegség.
B. szerint, ha meg akarsz ujjazni egy csajt, elég, ha veszel egy supermanes pizsamát.

Erre én azt mondtam neki, hogy, ha van pizsama, ha nincs, az ember az arra született, hogy boldog legyen. Ő meg erre megalázóan mosolyogni kezdett, majd csak annyit mondott, hogy viszket a segge, ezután pedig lenyúlva, erőteljes vakarászás közepette kijelentette, hogy szerinte ez az egyetlen, igazán meghatározó élménye az életnek.
– A boldogság? – kérdeztem vissza naivan.
– Nem, a seggvakarás – tátogta.
B.-t gyerekkorában molesztálta az apja, aztán az anyja elhagyta őket egy másik férfi miatt.
B. tudja, mi az, mindent újrakezdeni.
Lakótársam miután megvakarta a seggét, vett egy nagy levegőt, majd felkínálta nekem a változás és a változtatás lehetőségét. Felkínálta nekem, hogy lehetek egy más ember, hogy önmagammal
együtt újjáépíthetek mindent, hogy egy kis segítséggel átírhatom az egész életemet.
B. szerint mindent meg tudok változtatni.
B. megígérte, hogy megtanít az érdemi kommunikációra, és csupán egyetlen egy feltétele volt: ellentmondást nem tűrően meg kell fogadnom a tanácsait: akkor ugyanis – ígérte – lesz nőm, lesz állásom, és nem leszek olyan vakegér és siketfajd, mint amilyen vagyok. B. szerint ugyanis a státuszom szerint vakegér-siketfajd vagyok, egy szerencsétlen, egy munkaképtelen, egy megbecstelenített halott; akit előbb megerőszakoltak, később pedig darabokra vágtak.

B. szerint egy ingerszegény környezetben az ember akár saját magába is beleszerethet.
B. szabálya szerint senki sem egyenlő senkivel.

B. szabálya szerint az akadályozott embereknek teljesen más az érzelemviláguk.
B. szabálya szerint csak olvasás és írás nélkül lehet belőlem valaki.
B. szabálya szerint be kell hogy fejezzem a soha véget nem érő önmarcangolást.
Helló, Katalin vagyok, helló, Anna vagyok. Szia, az én nevem Mikola.
Újabb kikiabált cukormázas punciszőrzetek, újabb mézes méhszájak, újabb mákos tésztás mellbimbók, újabb túrós csusza alakú látványos fenekek a végeláthatatlan nyögések tömkelegében.
A vonaglások utáni szokásos csendből semmi jó nem származik.

Úgy éreztem, hogy örökre le kell tennem a könyveimet, úgy éreztem, hogy be kell fejeznem a szövegekkel való foglalkozást. Úgy éreztem, hogy meg kell szabadulnom önmagamtól.
Egy darabig minden folytatódott a régi kerékvágásban, miközben B. átvette a tökéletes uralmat a tanításom felett, és egyre gyakoribb látogatójává vált a szobámnak. Neki köszönhetően véglegesen leszámoltam a könyvekkel: a nyögéseket immáron megint csak recskázással és a plafon intenzív figyelésével tettem elviselhetőbbé.

B. szerint ahhoz, hogy kiverjék a farkadat, elég egy jól begyakorolt szemöldökrándítás.
Szia, Anna vagyok, a nevem Szandi. Engem Gabikának hívnak.
Szia, szólíts csak Dórának. On-Dórának.
Egyperces néma csend.
Gumicukros óvszer, habbal töltött pina-palacsinta, nyelves-nyálas nyalánkság, fő falat fallosz.
Újabb napok. Újabb hetek. Újabb évszakok.

Egyszer csak a heves nyögések után B. újra átjött a szobámba. Én viszont fel voltam készülve az érkezésére. Amint hirtelen belépett, azt mondtam neki komoly meggyőződéssel – elég sokáig gondolkodtam ugyanis a problémán –, hogy a szerelemnél egész biztosan nincs fájdalmasabb, azt mondtam neki, hogy a szerelem a legborzasztóbb dolog a világon. Azt mondtam neki, hogy a szerelem a legkegyetlenebb fájdalom, amit átélhet egy férfi.

Miközben magyaráztam, azt láttam rajta, hogy unott arcot vágott, azt láttam rajta, hogy a szavaim teljesen kihozzák a béketűréséből. Majd flegmán mutogatva visszakérdezte, hogy ha a szerelemnél nincs fájdalmasabb, akkor tudom-e milyen az, amikor parázs érinti a prosztatámat;  majd idegesen hozzátette, hogy a süketnémák nem szoktak beszélni, és azt is láttam rajta, hogy felcsesződik, azt láttam rajta, hogy kiborult. Láttam rajta, hogy sikeresen elveszíti az életkedvét.
B. olyan arcot vágott, mint akinek teljesen elmentek otthonról.

B. szerint, aki gyakran alkalmazza az öniróniát, annak nincs szexuális élete.
Szavaimtól fogta magát, és nagyon hirtelen lelépett; fejét csóválgatva utoljára még azt sziszegte a fogai között, hogy reménytelen eset vagyok, hogy magamat fogom a sírba vinni. Szájával
erőteljesen azt artikulálta, hogy én örök maszturbálásra vagyok kárhoztatva. B. visszament a nőjéhez, becsapta maga mögött az ajtót, és azt kiabálta ki a szobájából, hogy az egyetlen pozitívuma
a beszédképtelenségemnek az, hogy soha nem fogom megtudni, hogy mi az a némasági fogadalom.

B. szerint önmagamat fogom az őrületbe kergetni ezzel a monotonsággal.
B. szerint ahhoz, hogy legalább egy állandó szexpartnerem legyen, szükséges egy vízkőmentes mosogatógép.
Helló, Kitti vagyok. A nevem Kati. Üdv, szólíts csak Tinának.
Tejszínes fitymafej, habcsók ízű balhere, joghurtos csöcsök, muff muffin, szerteszét szőrgombóc.
A sok-sok vándorló tündér rezzenéstelen lépegetése az ágyam előtt.
A halkan és kedvesen csoszogó visszataszító némberek ilyenkor csordultig tele vannak húggyal.
B. szerint ahhoz, hogy belédzúgjanak, elég egy jól kivehető Mickey egér mintázat az alsónadrágodon.
B. szerint elég, ha megjátszom magam.
B. szerint a nők tragédiája az isteni színjáték.

Ezek után újabb hosszú-hosszú éjszakák teltek el, és B. egyszer csak újra bejött, és a felsorolt tanácsai közepette a szavába vágtam: elmondtam neki a második legfőbb vágyamat. Csillogó szemmel elhadartam neki, hogy életem célja, hogy elvigyem a szerelmemet egy tengerhez, mert soha nem voltam még tengernél. Elmondtam neki, hogy még nem láttam a habokon megcsillanó napfényt, elmondtam neki, hogy még nem láttam a viháncoló gyerekeim homokvárait a Hold kellemes fényében.

Elmondtam neki, hogy ezeket akarom. Elmondtam neki, hogy ezek az álmaim.
B. válaszra sem méltatott, vagyis igen: fintorogva fingott egy hatalmasat, én meg azt feleltem erre, hogy bármennyire is süketnek tartasz, ezt azért én, még én sem tudom nem meghallani.
Ezután eresztett még kettőt, majd fogta magát és visszament a szobájába.
A maga után hagyott szarszagú változatlanságnak végképp nem volt jelentősége.
A reggel folyamán bemutatkozott női rendre az igazi nevüket használták.
Szia, Rita vagyok. Üdv, a nevem Panni.

B., amikor egy este folyamán újra átjött, azt mondta, hogy már eleget tudok, azt akarta, hogy hosszú évek után kimenjek a világba, azt akarta, hogy elhagyjam a szobám komfortzónáját. B. egy napon azt akarta, hogy buliba menjünk. Egy partiba, ami ugyanúgy, mint a házunk, az ő világa.
B. szerint, ha nők közé megyek, legyek izzadságszagú, borzos, flegma és rosszul öltözött.
B. szerint, ha nők közé megyek, legyek rövid időn belül tökrészeg.
B. heves gesztusok és mutogatások közepette elmondta, hogy soha ne beszéljek a csajok előtt a könyvekről.

B. heves gesztusok és mutogatások közepette elmondta, hogy soha ne beszéljek arról, hogy az írás a hobbim.
–És, ha nem jön? – kérdeztem tőle heves kézmozdulatok közepette.
Felvázoltam neki, hogy nem hiszek benne, ebben az egészben, úgy éreztem, hogy ha emberek közé megyek, megint csak a szar a marad, és akkor örökre nem fogok semmit sem csinálni, de B. erre megnyugtatott. Azt mondta, hogy ha megfogadom a tanácsait, akkor jönni fog, ha pedig esetleg hibáznék, akkor vége, akkor mindennek vége, és semmit nem kell tennem, csak várnom kell, hogy az a bizonyos szar a nyakamba ömöljön. Úgysem tehetek mást, mint hogy hagyom flegmán, hogy rám zúduljon az ürülék, engednem kell, hogy teljesen beterítsen, hogy elárasszon a világból jövő fos, és a legrosszabb, ami történhet, hogy szarszagú leszek.
B. szerint a szarszagba nem szokás belehalni.

Kimentünk.
A szórakozóhelyen barátom bemutatott egy csomó nőnek.
Helló, Anna vagyok. A nevem Krisztina. Üdv, szólíts csak Anginak.
Az ilyenkor szokásos puszilkodáshoz nincs kedvem. A kézfogása mindegyiknek meleg, emberi.

B. szerint, ha le akarsz fektetni egy nőt, ne nézz a szemébe, amikor bemutatkozol.
B. szerint a társaságban legyek csendes: viselkedjek úgy, mint egy igazi süketnéma.
Szia, Kati vagyok. A nevem Réka. Helló, hívj csak Annának.
Az újabb kézfogások közepette felmerült bennem a kérdés, hogy vajon melyiknek volt már valagút a segglyuka. A kezük érintése közben valamilyen oknál fogva arra gondoltam, hogy vajon melyik artikulálta a legszebben a puncsos prosztata szófordulatot.
Eltelik egy óra. Eltelik két óra. Csak whiskyztünk. Semmi sem történt.
B. szerint, ha befogom a szám, előbb-utóbb meg akarnak majd lovagolni.
B. szerint a mai nők a csúnya beszéden szocializálódnak.
B. szerint minden lánnyal gyerekként rondán beszélt az apja.
B. szerint, ha káromkodok egy csajra, rövid időn belül az enyém lehet.
B. szerint, ha káromkodok egy csajra, rövid időn belül szerelmes lesz belém.
Órák, alkohol és tökéletesen betartott szabályok a szórakozóhelyen. Minden a terv szerint haladt. Kisvártatva leült hozzánk egy barna bőrű, csinos, idegen nő. Nem mondta meg a nevét.
B. szerint, ha előbb hallasz valaki elélvezni, minthogy bemutatkozik, csak akkor lehetsz büszke magadra, ha neked köszönheti az orgazmusát.

B. szerint a szopás hangját csak akkor élvezi az ember, ha a zaj forrása is az övé.
B.-nek az a heppje, hogy süketnéma vagyok.
B.-nek az a heppje, hogy folyamatosan idegen csajokkal szeretkezik.
– És te? – fordult felém az imént leült nő látható érdeklődéssel. Tökéletesen szép kezei ápoltságról árulkodtak. Miközben erős gesztusokkal magyarázott arcvonásaim megfeszültek,
és végig azt gondoltam magamról – B. tanácsai alapján –, hogy én vagyok a legszebb, legtökéletesebb férfi a világon. A szabályok betartva: semmiféle gyengeségnek nem adtam a jelét.
B. szerint, ha fel akarsz szedni egy nőt, nem adhatod jelét semmiféle gyengeségnek.
A betartandó előíráshoz tartozott még az egyenes hát, a kidüllesztett mellkas. Közben persze kimérten megmozgattam az asztalom közepére kihelyezett, a nők miatt megvásárolt
BMW-kulcstartót, úgy, hogy nem tudtam mi az a kuplung, fogalmam sem volt az autók működéséről, és csak biciklit és szánkót vezettem életemben.
B. szerint ahhoz, hogy napi szinten kielégülj, elég, ha unalmas pofát vágsz.
B. szerint ahhoz, hogy egy kocsi miatt szeretkezz egy nővel, nem szükséges jogosítvány.
– Bassza meg – mondtam a csajnak válaszként, jól érthetően, flegmán, úgy, hogy egyetlen jelét sem adtam az érdeklődésnek. Én csak szerelemes akartam lenni. Én csak érzelgős pillanatokat akartam. Én csupán romantikát szerettem volna az életemben.
B. szerint minden érzelgős férfi magányosan fogja végezni.
B. szerint nem egy rendes ember kötött már ki híd alatt nő miatt.
Ez izgalmas, mondta a nő. Ez tök aranyos, tette hozzá.
Két órával később már a szétdobott lábai között munkálkodtam, és akkor is csak arra tudtam gondolni, hogy a monotonitásért és a magányért a hozzánk legközelebb álló emberek tehetők felelőssé, meg persze B., aki szerint az igazi fiatalságot az első és az utolsó szeretkezés közötti időszak jelenti.

Miközben az ismeretlen csajszival voltam, azt kiabáltam neki, hogy a segglyukad egy valagút, ő meg azt reagálta vissza, hogy kókuszos a farkam vége. Ez idő alatt B. szobájában is ugyanez zajlott. Hangjuk elnyomta a mi ordibálásainkat.
Évek után végre újra érezhettem egy nő gyengédségét, hosszú-hosszú évek után végre-valahára újra közel kerültem valakihez. Órákon keresztül erőlködtem, és a végén a szép táncosnő kielégített. A cummogtatások tipikus hangja után idilli némaság hullik a szobákra.
B. szerint az orális szex hangját csak akkor élvezi az ember, ha a zaj forrása is az övé.
B. szerint a nők keze általában meleg, emberi.

B. szerint az aktus végét jelző elhalkulás mozzanata semmit nem jelent.
B. szerint az idilli másodpercek szex után csupán a női fél részéről aktuálisak.
B. szerint, ha homokba dugod a fejedet, előbb-utóbb megfulladsz.
A szeretkezés utáni alvás jólesett. Azt álmodtam, hogy többet nem írok, hogy többé nincs szükségem könyvekre, hogy nem kellenek az aforizmák; azt álmodtam, hogy nem fogom többé használni azt a szót, hogy sztereotípia.
A kimerítő aktus utáni delíriumomban láttam, ahogy a szerelmemmel sétálgatok a tengerparton.
Láttam, ahogy megcsillan a Hold fénye. Láttam és éreztem, ahogy a gyerekeim ott állnak mellettem, és a szájukkal az „apa-apa” szavakat formálják.
És egyszer csak kinyitottam a szemem: újabb némán lépegető tündér halad át az ágyam előtt.
De ő nem az enyém. Ő nem az én áldozatom. Ő a B.-féle világot reprezentálja.
B. szerint, ha kevesebbet használnám azt a szót, hogy reprezentálni, többre vihetném.
Magam mellé nézek az ágyon. A nőm eltűnt, megsemmisült. Elkallódott valahol az éterben.
Újabb nyögések, és a néma lépegető is visszatért.

Még erőteljesebb hangokat hallottam a távolból. Ezek egy jeti sipításaira emlékeztettek.
A petyhüdt prosztata. A vagány vagina. A narancsbőrös herevasalás.
B. szerint ahhoz, hogy találj egy állandó partnert, elég, ha van egy minőségi fazékkészleted.
A hangok hallatára erőt vettem magamon, koncentráltam, és életemben először benyitottam
B. szobájába. Lakótársam épp két nővel volt. Az én partneremmel, és a másik csajjal, akit felhozott.
B. rám nézett, és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem beszállni.
A fájdalom minden idegszálamat átjárta.
Eddigi életem során folyamatosan akartak tőlem valamit: az apám azt akarta, hogy legyek rendes munkásember, majd a halálba itta magát, anyám azt akarta, hogy legyek erkölcsös, majd rányitottam, amint épp a szomszéd pöcsével foglalkozott. A nők egy jó fiút akartak, miközben egy rohadékkal lett volna kedvük kamatyolni: és most itt volt B., aki azt szeretné, hogy beszálljak.

Kirohantam a konyhába.
B. szerint, ha meg akarsz gyilkolni valakit, jó, ha előre eltervezed.
Kikerestem a konyhakést. A konyhakést, amit még anyám vásárolt. Anyám, aki leszopta a szomszédot.
A szomszédot, aki anyámmal csalta a feleségét.
Visszatértem a szobájukba. Egy este alatt kétszer is be mertem nyitni.
Végre bátor vagyok.
Először leütöttem az egyik nőt; az enyémet, aki hosszú idő után lefeküdt velem.
Majd izomból, amennyire csak képes voltam, lecsaptam a másikat is.

B. szerint az őrültség határán nincsenek ellenőrök.
B. szerint, ha befogod a szád egy női társaságban, mindenki annak lát majd, akinek látni szeretne.
B. szerint ő nem vállalkozó, hanem felvigyázó.
B. meglátta a konyhakést, behátrált, azt kérte, ne tegyem. Azt mondta, hogy „álljak le!”, hogy ő csak a fizetett felvigyázóm, hogy én születésemtől fogva süketnéma vagyok, és, hogy évek óta vele és a barátnőjével élek együtt. Miközben el szerettem volna vágni a torkát, könyörgött, hogy neki csak ez a munkája, hogy a felvigyázóm legyen, és mivel látta, hogy magányos vagyok, rendelt nekem egy művelt táncosnőt, aki mindenben benne van. Egy művelt táncosnőt, aki ismeri a jelbeszédet.
Elmondta, hogy minden csak a fejemben játszódik. B. azt kérte, hogy nyugodjak le. Kérte, hogy nyugodjak le, mert újra előjöttek a démonaim. B. elmondta, hogy eddig olyan higgadt kis írócska voltam.

Mialatt szét szerettem volna trancsírozni, és karóba akartam volna húzni a kibaszott fejét, azt mondta, hogy egy ideje már nem olvasok.
B. azt is elmondta, hogy egy ideje gyakran kérdezem a nőkről.
B. azt is elmondta, hogy egy ideje mániákusan zabálom az édességeket.
B. azt is elmondta, hogy a rendelt nő ott alszik az ágyamon.
B azt is elmondta, hogy ne akarjam felébreszteni.
B. miközben a kezemben tartottam azt a konyhakést, könyörgött, hogy csak a terhes nőjét ne bántsam, és arra hivatkozott, hogy ha „bemutatkozósat” akartam játszani, a nője mindig benne volt: ha kellett, minden reggel megfogta a kezem, és kitalált valami nevet, mert látta, hogy ezzel nekem örömet okoz. Igazi, gyermeki örömet.

B. szerint az volt a heppem, hogy kézfogósat játsszak.
B. szerint az volt a mániám, hogy napestig édességeket zabálok.
B. szerint az volt a hobbim, hogy a nőkről kérdezem.
B. szerint rosszul bántak velem a szüleim.

Én meg erre fogtam, és a kést beledöftem az imént leütött barátnőjébe, majd hirtelen B.-be is, aki kapkodva a levegőt utoljára csak annyit mondott, hogy nem ezt érdemelte, hogy mindent megtett azért, hogy nekem jó legyen. Válaszként még egyszer megszúrtam. Majd a leütött, reszkető, eszméletlen csaja következett. Nem tudom, hány késszúrást nyomtam belé, majd, amikor visszamentem a szobámba, darabokra vágtam a jelbeszédet tudó nőt is, igen, be kell vallanom, hogy miközben aludt, széttrancsíroztam a mocskos pofáját. Egész egyszerűen kibeleztem. Mindegyik ezt érdemelné.
Ezek szerint B. nem is adott nekem soha csajozási tippeket.
Ezek szerint az összes bemutatott csaj egy volt, a lakótársam barátnője.
Ezek szerint nem is hallhattam nyögéseket a túloldalról.
Ezek szerint azt gondolom, hogy ahhoz, hogy napi szinten leszopjanak, elég egy jó szabású flaneling.
Ezek szerint azt gondolom, hogy az őrültség határain nincsenek ellenőrök.
Miután felszabdaltam ezt a seggfejt a riherongyokkal együtt, a kést erőteljesen magam felé irányítottam.
Azt gondolom, hogy ha öngyilkos akarsz lenni, jó, ha előre eltervezed.
Leheletnyi csend.

Éreztem, ahogy a kés a húsomba hatol. Csak döftem és döftem, ahogyan bírtam, olyan erőteljesen, mintha csak egy csajjal kamatyolnék, és azt akartam kiáltani, hogy vége van. Azt akartam kiáltani, hogy rohadjon szét ez a kibaszott bolygó, ami ilyen monotonná, nyomorulttá és magányossá tett. Valamilyen oknál fogva egyetlenegy hangot sem tudtam kiadni magamból, pedig csak azt akartam kiáltani, hogy égjen el ez a mocskos világ, de hangfoszlányok helyett csupán meleg vér kezdett ömleni a számból.
Azt gondolom, hogy a gyilkossági aktus végét jelző elhalkulás mozzanata nem jelent semmit.

Azt gondolom, hogy őrületbe kergettem magam a monotonsággal.
Azt gondolom, hogy a kreativitás határain nincsenek ellenőrök.
Azt gondolom, hogy valamit kezdenem kell a befejezéssel.
Kinyitottam a fiókjaimat, és leköptem a szövegeimet vérrel, majd előkaptam a farkamat, és úgy félholt állapotban, ahogy voltam, rángatni kezdtem. Rángatni kezdtem a péniszem. Kezelhetetlen fájdalmaim közben felböfögtem a nyálas veres-véres gusztustalanságot, és csak vertem és vertem a farkam. Körülöttem mindenhol édességes papír volt, és annak a ribancnak a holtteste. Én meg csak vertem és vertem a farkam.
Kisvártatva véres ondót lövelltem a szövegeimre.

De folytattam. Folytattam és folytattam. Nem tudtam, nem akartam abbahagyni.
Utolsó hátralévő másodperceimből semmi más nem maradt, csak a vér, csak a némaság, csak a szándékosan összemocskolt szövegek, csak a meghitt csendbe forduló recskázás hangja; csak a csokis, kókuszos vaníliás dobozok és csak a szomszéd szobából kiáramló halálhörgések, amelyekre most is, mint mindig, figyelmes vagyok…
És egyszer csak a holdfényben egy némán imbolygó női alak átsuhan a szobámon…