Bogyó Noémi prózája

A képek Bogyó Noémi felvételei

Szélkakas

 

Faszom tudja, mit eszik rajtam. Felhív, semmi ciao, csak hogy holnap jön. Hiába mondtam neki, hogy maradjon a seggén. Turistaszezon van. Sok a dolgom. Erre visít a telefonba, hogy csalom a sok amerikai kurvával. Kinyomtam. Hülye picsa. Minden este megdugatja magát azzal a nyámnyila basztarddal, meg a faszom tudja, még kivel. Aztán még neki áll feljebb. Mintha nekem csak a sok amerikai kurva járna az eszembe. Időm sincs rájuk.

 Neked meg mi bajod? Hogy én jövök? A tököm tele van veletek.

Buona giornata signore e signori, ciao ragazzi, üdvözöllek benneteket a Buona Vita fedélzetén. Emilio vagyok, a kapitányotok. Hamarosan horgonyt húzunk, feszítjük a vitorlát és kihajózunk a vihar elébe. Addig is foglaljanak helyet, kapaszkodjanak a korlátba, vagy a mellettük ülőbe. Aki fél a széltől, vihartól, tengeri betegségtől, az most lépjen le. Mert buli lesz ám, splendida avventura!

Így kell ezt csinálni, jól beijeszteni őket. Lesz egy kis futó zápor, menjen, aki nem bírja a hullámverést, mert itt fogja magát összerókázni, aztán mi meg hipózhatjuk az egész kócerájt. Na, nézzük, milyen a mai kínálat. Hmmm, az a sörényes bögyös bige, az jöhet. Úgy nézem, még egyedül is van. Bár az nekem nem akadály. Carmela sem volt egyedül. A kis dög engem is behálózott. Ott kellette magát annak a német ürgének. Állítólag valami komoly pénzügyi szakember. Balek vagyok, ha elhiszem. Ha olyan nagymenő lenne, nem a Buona Vita-ra vett volna a jegyet, minimum jachtot bérelt volna, vagy saját jachtján furikázta volna Bella Carmela méltóságos seggét.

Franco, cosa stai facendo bastardo? Nem érted? Mit csinálsz, te barom? Kevesebb vitorlát neki! Oldalt fektet minket a szél!

Egyszer itt üt meg a guta ezzel a sok hülyével. Hiába mondja nekik az ember. A tyúknak több esze van, mint nekik. Még Bella Carmelanak is. A kis dög. Mikor először találkoztunk, ő is ott ült a jobb oldalon, ahol most az a bögyös. Testhezálló fehér top, mély kivágással. Az egész legénység ott lebzselt körülötte, lesték, mikor gördülnek ki a csöcsei a dekkoltból. Meg az a segg, abban a rövid farmernadrágban. Az embernek szentnek kell születnie, hogy megállja taperolás nélkül, ha a keze ügyébe kerül. Már akkor is el volt szállva magától. Mintha divatbemutatóra ment volna. Negyvenfokos hőség, ő meg combig érő bőrcsizmában. Megáll az ész. És a szája? Kurva érzéki. Mindjárt beindult a fantáziám, szinte éreztem, ahogy leszop, azzal a húsos, puha szájjal. Le nem vettem róla a szemem.

 

 

Mi a faszomat akartok megint? Ja, meséljek? Va bene, dico.

Hölgyeim és uraim, ne csak a viharfelhőket nézzék, vessenek még egy pillantást a távolodó Amalfira. Bellissima. Az UNESCO világörökségének része. Tudták? Látom, készültek. Hát Herkulest ismerik? És a nagy szerelmét? Melyiket a sok közül?  Hát Amalfit. Nem ismerik? Nem csoda, ez a történet titkos. Helyi legenda mesél csak róla, hogyan lett Herkulesből nőfaló. Tippeljenek! Nem tudják? Szerelmi bánat miatt. Ne nevessen ki, kisasszony. Hiteles a forrás. Herkules őrülten szerelmes lett egy Amalfi nevű nimfába, aki gyönyörűséges volt, és nemcsak gyönyörűséges volt, de boldogságossá is tudta tenni Herkulest éjjel-nappal. Na, főleg éjjel. Mígnem történt egyszer, hogy… Na, mi történt? Neeem… dehogy… nem csalta az meg Herkulest. Eszébe sem jutott. Hacsak a halált nem vesszük vetélytársnak. Herkulesnek akkor, hiába volt a legnagyobb görög hős, összetört a szíve. Nagy szerelmi fájdalmában kereste a legszebb helyet, ahová eltemetheti a kedvesét. Si, Si, Si, jól mondja uram, keresés közben rátalált erre a bellissimo partvidékre, ahol a tenger, az ég és a föld találkozik. Itt, ahol Herkules eltemette a szerelmét, keletkezett a mesés Amalfi. Herkules még sokáig ezen a vidéken bolyongott bánatában. Egyszer egy kis faluba tévedt, ahol szívesen fogadták. Hálából a falu főterét varázslatos gyümölcsfával díszítette fel, melynek gyümölcse illatos volt és ragyogó, mint a nap. Mit gondolnak, milyen gyümölcs volt az? Si, si Amalfi citrom. És azt is tudják, honnan volt Herkulesnek ez a csodagyümölcse? Nem tudják? Hát nem is tudhatják, mert ez is titkos. A Heszperiszek kertjéből lopta. Nagy frász volt ez a Herkules. Nemsokára új mesével jövök, addig is dőljenek hátra, élvezzék a hajókázást.

 

 

Nézzük csak a kis bögyöst, majd kiesik a korláton. Egyfolytában fényképez, mint Carmela, mikor, először összefutottunk. Az a német ürge meg ott feszített mellette. Naná, hogy feszített. A kiborotvált feje, mint egy kugligolyó, fénylett a napsütésben. A keze hol Carmela derekán, hol a combját, hol a seggét simogatta. Carmela meg felém pislantgatott. Még mielőtt a fedélzetre lépett volna, kiszúrtuk egymást. Fent álltam a kapitányi hídon, néztem, milyen a kínálat. Hát, elég satnya volt aznap. Csupa kisgyerekes család, meg valami éretlen kanbanda. A faszba velük. A bárban semmit nem vesznek, papírzacskóba elrejtett üvegből vedelik a piát, jól bebasznak, ordibálnak, zavarják a többi utast. Kémleltem a mólót, hátha felbukkan valami érdekes. Rögtön kiszúrtam Carmelát, ott billegett a tűsarkú csizmájában a kopaszba kapaszkodva. Kiköpött Kojak, ugrott be a mamma kedvence, Telly Savalas. A megsárgult moziplakát, a Kojak és a Marcus-Nelson gyilkosságok című krimiről, még mindig ott lóg a hálószobaszekrényének belső ajtaján. Rajta Telly Savalas komoly ábrázattal, pisztollyal a kezében, Tenente Kojak il caso Nelson e´ suo felirat, alul meg a San Francisco Golden Gate Bridge rajza, egy sárga sportrepülő és egy barna zakós menekülő figura. Mamma imádja a mozit. Ahogy közelebb jöttek, láttam, hogy mégse hasonlít Kojakra, sokkal rusnyább és sörhasa van. Bezzeg a bige, bella donna, bellissima. A lompos mindjárt ugrott egyet örömében. Igazítottam egyet a sérómon, bevágtam a Marlon Brando-nézést. A mamma szokta mondani, hogy úgy nézek, mint Marlon Brando Sofia Lorenre a La contessa di Hong Kong filmben. A vacsorajelenetnél. Faszom tudja, melyikre gondol, annyit kajálnak abban a filmben, és Brando mindig úgy néz Sofiara, mintha az megette volna a vacsoráját. Nem is csoda, mamma szerint utálták egymást. Brando azt merészelte Sofianak mondani az első filmcsók után, hogy olyan a lehelete, mint egy dinoszauruszé. Mamma mindig kuncogott, amikor ezt mesélte. Biztos Spaghetti Aglio e Oliót evett a drága, tette hozzá. A drága, mármint Sofia Loren. Brando hírhedt szoknyapecér volt, a rossz nyelvek szerint szexfüggő. Lehet, hogy mamma kinyomozta a nőügyeimet? Faszom tudja. Brando, a bedboj, már rég ott porlad valami loszendzsöliszi temetőben, s Emilio, a rosszfiú itt, Amalfiban farkalja a bellákat. Na, szóval bevágtam a  brandós nézésem, még hunyorogtam is, mintha a szemembe sütne a nap, de a kis dög tuti tudta, hogy ránézek, mert hangosan vihogott..

Amalfi felett, ott a sziklán, látják azt a kisvárost? Ki tudja, hogy hívják? Nagyszerű hölgyem, Pogerolanak. Ha Amalfi a kis nimfa és a szerelem városa, akkor Pogerola Szűz Máriáé és a csodáké. Még a nagyanyám mesélte, hogy a 15. században Pogerola Szűz Máriát ábrázoló faszobrot kapott. De nem akármilyet ám, különleges tulajdonsággal rendelkezett, a szűz jobb mellén egy pici szürke kő csillogott. És tudják, miből van az a pici kő? Hát tejből. Kisasszony, maga nagyon huncut, kinevet. Ha hiszik, ha nem, mikor a Szűzanya Jézust szoptatta, egy csepp tej odacsöppent, és pont azon a ponton, ahova csöppent, ott csillog ma is a kis szürke kő. És képzeljék, ugyanebbe a városba egy másik rejtélyes esemény is történt. A helyi krónika szerint, 1500. augusztus 14-én, 14 órakor, most kapaszkodjanak meg, a Kegyelmes Szűzanya templom harangjai hirtelen maguktól megszólaltak. A lelkész és a lakók összezavarodtak: ki húzta meg a harangot? A templom zárva volt. A harangtoronyhoz csak belülről lehetett feljutni. Csodálkozásuk megdöbbenésbe váltott, amikor beléptek a templomba. A szobor melléből tej csordogált. Odahívták az érseket, hogy lássa a csodát. Az érsek meg mit talált ki? Egy üvegampullába zárta a szürke követ bizonyságul. Azóta minden évben augusztus 14-én ünnepséget tartanak Pogerolaban a Kegyelmes Szűzanya tiszteletére. Azon a napon a kis kő szürkéből fehérré változik.

 

 

Figyelem a kis bögyöst, mikor kószál erre a kapitányi híd felé, de nem olyan merész, mint Carmela, aki még a kapitányi kajütömbe is beszemtelenkedett. Una foto con il capitano, édelgett. A hülye kopasz meg ki sem látott a napszemüvege mögül, csak nem kapcsolt, hogy a bige rám kattant. Még a kapitányi sapkát is feltetette velem. Be is álltunk édes hármasban a fényképhez. Franco, ha száz fotót nem csinált, egyet sem. Vigyorgott közben a lófogával, tudta, hogy a bella seggét masszírozom, így húzta az időt, hátha valamiféle előnye lesz belőle. Ravasz pöcs. A német basztard figyelmét is sikeresen elvonta, mikor sorban álltak a leszállásnál. Így megkörnyékezhettem a bellát. A kezébe nyomtam a cetlit a telefonszámommal. Igyekeztem nem a csöcseit bámulni, hanem mélyen a szemébe nézni, mikor azt mondtam, hogy boldog lennék, ha újra láthatnám. Franco meg is úszta a fedélzetsúrolást az este. Egész nap evett a fene, hogy nem jelentkezik, aztán nagy sokára SMS-et küldött, „örülök, hogy találkoztunk, Carmela”, írta. Carmela lett attól fogva minden gondolatom. Kurvára megevett érte a frász. Hiába kérdeztem minden héten, mikor találkozunk, csak nem volt a kis dögnek ideje rám. Majd a jövő héten, biztatott. Miden áldott reggel még ki sem pattant a szemem, de már írtam neki, buongiorno bellezza. Ilyet még nem pipáltam. Máskor le se basztam az ilyen picsákat. Ez meg bemászott az agyamba, és csak nem tudtam kibaszni onnan. Aztán vagy úgy három hónap múlva, már amikor majdnem feladtam, visszaírt, hogy hétvégén találkozhatunk. Positanóban lesz látogatóban valami barátnőjénél. Mintha megérezte volna, hogy tele van a tököm az írogatással. Kibaszottul örültem.

Hölgyeim és uraim, kitalálják, ki alapította Positanót? Nem ér kilesni az útikalauzból. Si, Poszeidón. És tudják, miért? Si, a szerelemért. Vág az esze fiatalasszony. Akkoriban tele voltak a ligetek gyönyörű, pajkos nimfákkal, ezek az istenek meg nagyon szerettek szerelembe esni velük. A tenger görög istene ki akarta mutatni szerelmét egy Pasitea nevű nimfának. Hát, kérem, mifelénk így vallottunk szerelmet. Poszeidón nagyon szerette a mi partvidékünket, sokat időzött errefelé.

 Positanóról aztán eszembe jutott Gina. Vele randiztam ott utoljára. Egyedüli rendes lány, akit ismerek. A többi mind kurva, ahogy a mamma szokta mondani. Ginába még szerelmes is voltam. Képes voltam egész éjjel a telefonkagylóhoz ragasztott füllel hallgatni a sok okosságot, amit mondott. Érteni, nem sokat értettem belőle. Hogy is érthettem volna, másra nem is tudtam gondolni, csak arra, hogyan vetkőztetem le. Teljesen ki voltam ütve a lágy hangjától. A segge is bellissima volt. Még feleségül is vettem volna. Ginának azonban nem kellettem. Úgy tudom, még most is Positanóban él. Remélem, nem futunk össze vele. Nem mintha neheztelnék. Elegánsan koptatott le. Még haragudni sem lehetett rá, hogy nem jött össze a dolog. A positanói találkozás Carmelával azonban összejött. Igaz, nem úgy, ahogy terveztem. A lábam is lejártam miatta. Saldi volt. Legszívesebben otthagytam volna, de most dobjak sutba három hónap levelezést? Telefonon sem lehetett vele akármikor beszélni, csak ha ő jelentkezett. Mert félt, hogy megtudja az ura, és agyonveri. Én is agyonverném, ha az én asszonyom lenne. Basta. De az a pöcs balek még agyon sem tudná verni, olyan nyámnyila.  Életemben annyit nem írtam, még iskolában sem, nem még egy nőnek. Nővel én még ruhát sem vásároltam soha. Faszom tudja, hogy tudnak ezek a nők annyit nézelődni, próbálni azt a sok rongyot, no meg azokon a gólyalábakon annyit gyalogolni. Már majdnem megütött a guta, biztos vörös volt a fejem, hát hagyta magát itt-ott a próbafülkében egy kicsit meggyömöszölni. Búcsúzóul le is smárolhattam. Ennyi. Megevett érte a fene. Recskáztam is abban az időben rendszeresen. Elég volt rá gondolni. Más nőre meg nézni sem tudtam. Komoly betegség uralkodott el rajtam.

 

 

Hajós legendát hallottak már? Nem? Meséljek egyet? Si, örömmel. Egyszer, még abban az időben, amikor Oroszlánszívű Richard volt a hit védelmezője, és kereszteshadjáratra jártunk Jeruzsálembe, egy Mária képét szállító hajó az Amalfi-part közelében kötött ki. Ott is rekedt. Olyan szélcsend támadt, amilyet még hajós nem látott. Napokat, heteket álltak egy helyen, mintha lehorgonyoztak volna. Félelem töltötte el a bátor tengerészszíveket. Imádkoztak is éjjel-nappal, csodára várva. Na, aki hisz a csodákban, az meg is kapja. A huszadik nap hajnalán a tengerészek hirtelen egy földöntúli hangot hallottak: „Maradj. Maradj.” A kapitány tuti biztos volt abban, hogy a Szűzanya marasztalja őket, s úgy döntött, a szárazföld felé fordul. Ekkor a hajó csodás módon újra mozgásba lendült. A parton a tengerészek a Szűzanya ikonját odaajándékozták Positano lakosságának, akik Máriát választották védelmezőjüknek. Van is felhajtás, körmenet, dínom-dánom, tűzijáték minden évben, amikor a positanóiak a védőszentjüket ünneplik.

Aztán újabb három hónap telt el, amíg megdughattam. Mert ő nem olyan, hisz a szerelemben, mély kapcsolatra vágyik. Meg mindenki csak meg akarja dugni. Mert ő azt akarja, magáért szeressék, ne a teste miatt. Mi a fasz? Ne a teste miatt? A tökömön volt az a kis dög, de már nem lehetett kihagyni. Rögeszmémmé vált, hogy megdugjam. Még szerelmet is vallottam neki. Mondtam, Carmela, elepedek érted, te kis gyilkos, amore mio, innamorato. Nevetett. Boldog volt. Akkor adta be a derekát. Gyorsan kivettem egy szobát Sorrentóba, hogy meg ne gondolja. Csak az ő kedvéért. Más nőt a verda hátsó ülésén farkalok meg. De ez, ez luxuskurva. Ennek kényelem kell. Ám legyen. Mammához meg haza nőt nem vihetek. Ki is vágna. Mindig mondja, ide csak azt hozd, akit el is veszel. Nem kupleráj ez itt, kurvákat nem akarok látni.

 

 

De Carmelával is eljön lassan az idő, hogy besokallok. Túlságosan rám van kattanva. Hívogat, követelődzik. Ideje lükvercbe váltani, még mielőtt komollyá válna a helyzet. Nem veszem fel a telefont. Nem írok vissza mindjárt. Az elején csak pár óra, aztán pár nap múlva válaszolok. Végül egyáltalán nem. Nem direkt, csak elfelejtem. Nincs időm. Gósztingolok. Ezek az amerikaiak azért kibaszottul ki tudnak találni dolgokat. Nem ejtik a másikat, gósztingolnak. Hát én is gósztingolok. Immár több mint húsz éve. Ebben az évben leszek negyven. Mamma már aggódik értem. A múltkor azzal jött, hogy járjak kevesebbet horgászni, inkább udvaroljak. A faszom tudja, viccelt-e. Tényleg bevette, hogy kétnaponként halászni járok? A fél fizetésem elmegy a motorcsónakbérletre és a friss halra, amit Carlosnak perkálok le, hogy legyen hol kúrni, meg alibim a mamma előtt. Minden óvintézkedés ellenére mégis ott az a kurva szar érzés, hogy mamma mindent tud, és valami kibaszott titkos stratégiája van, azért nézeti meg velem évente egyszer a Cassablankát. Mégis, mi mindent megtennék a mammaért! Mamma a tökéletes nő. Van stílusa, humorérzéke, bölcs és még mindig csodaszép. Ráadásul kibaszottul hűséges. Negyvenkét éve hű papához, s abból harmincöt éve várja, hogy egyszer hazajön. Én már nem emlékszem az apámra, csak a fényképekről tudom felidézni. Neki is brandós mosolya volt. Kurvára kibaszott velünk. Főleg a mammával, hogy akkor éjjel a viharelőrejelzés ellenére kivitorlázott azokkal a kibaszott kanadai turistákkal. Egy vagon pénzt fizettek neki, hogy viharban hajókázzanak. Viharbuzik voltak. Rá is basztak. A szirének dalukkal magukhoz csalogatták őket. Mio papát azóta is fogva tartják Licosa szigetén. Papa biztos megtalálja a módját, hogy kiszabaduljon, s egyszer hazajön, biztatott mamma, én meg gyerekként elhittem. A kanadai turisták tetemét két nap múlva partra vetette a tenger. Az öregemét nem. Faszom tudja, vízbe fúlt-e, vagy lelépett tőlünk.

 

 

Bogyó Noémi (1970, Losonc)

Író, fordító. A pozsonyi Comenius Egyetem bölcsészkarán és a brit The Open University MBA szakán szerzett egyetemi fokozatokat. Jelenleg startup projekteket menedzsel. Próza- és versírással is foglalkozik, a Vakfoltok című első regénye magyar és szlovák nyelven jelent meg 2017-ben a Kalligram gondozásában. Szabadidejében, már ha marad, saját írói weboldalt szerkeszt Mrs. Carpe Diem néven, illetve ugyanezen a néven irodalmi podcastokat is készít.