Aich Péter köszöntése 65. születésnapján

Alig van írónk aki a fővárosból származik, Aich Péter Pozsonyban született. Megélte a város múlt fél évszázadát és éli a huszonegyedik századit. Jórészt vidékről származók, magukban a faluvilágot hordozók között városi polgár. Életútját és munkáit vizsgálva alkalmunk nyílik rá, hogy megérezzük a pozsonyi magyar lét, mintegy a pressburger lelkiség jellemző vonásait, történelmi minőségét.

Verseivel a hatvanas évek közepén az Irodalmi Szemle Vetés rovatában és az Új Ifjúságban jelentkezett, majd az Egyszemű éjszaka egyik szerzőjeként „debütált”. Tőzsér Árpád Előszava szerint „a tárgyuktól megfosztott viszonylatok abszurduma, s a fogalmak mélyében végbemenő átcsoportosulások izgatják. Ebben a világban a magány, a költő pőre léte is problematikus.” Versei valóban tárgyszerűek, absztraktak, érzéstelenek. Helyzeteket közölnek, abszurd értelemben leíróak, kevésbé tükröznek lelki állapotot. Ebben a kor is „ludas” lehet, hatvannyolc előtt, majd után a társadalom „emberarca” felvillan egy pillanatra, felragyog, majd a látomás szertefoszlik és a lélek egyre pőrébbnek, árvábbnak érzi magát. Tárgyiasul, ahogy Aich érezte, majd a másik vonását is megérzi és nem boldog tőle: a konformizmust! Ami által a „pokol megvalósul a felszínen”. Volt abban az időben egy vitánk, fájó és tragikus diskurzusunk, fájdalmas, mert akkor is, és ma utólag is úgy tűnik fel, hogy mindkét oldalnak igaza van. A nézetek ütközése során vált szinte szállóigévé Aich egyik versének zárósora: „Hagyjatok játszani, disznók.” (Így hangzott valahogy!) Az igazság pedig azért volt összetett, mert a hagyományvédők és a világba tárulkozók igaz értékek védelmében szóltak, de ezt akkor az idő zaklatott forrongása nem tükrözte és nem is igazolta.

Több mint egy emberöltő telt el azóta. Az egykori verssor nem segít hozzá a kor megértéséhez, de Aich Péter megismeréséhez sem. Bizonyosnak tűnik fel, hogy történeti látás híján múltunk megértésével nem sokra megyünk. Az író-költő és műve megértéséhez nélkülözhetetlennek tűnik fel az alkotói életút ismerete. Aichnál magyar alapiskolával és érettségivel indul, Nagyszombatban szlovák pedagógusi diplomával folytatódik, majd magyar alapiskolában tanít, szlovák hivatali lapoknál szerkesztő, a költői indulást hosszúra nyúló irodalmi abszencia követi. A történelmi fordulat hoz változást, Aich Péter a Pozsonyi Casino alapító tagja, majd 2001-től választmányába kerül, s mintegy ezzel egy időben egyre termékenyebb prózaíró. Mindez mintha ellentmondana egykori „játszani kívánó” énjének, szinte „túl komoly” munkát végez, az ellentmondás látszat! Mind a múltban elárult indulatos türelmetlensége, mind mai munkája az életét, létét komolyan vevő értelmiségi jegyei! Ami egykor játéknak tűnhetett számára, mára közösségi értelmű alkotói tetté vált.
Figyelemre méltó prózát ír. Alighanem sajátos időérzékelése és egyéni valóságlátása (is) teszi azzá. Szerelmek című novelláskönyve hangulati elemeinek az értelmében Tőzsér Krúdy nevét említi egy rádiónyilatkozatában, stílusa vonatkozásában Kosztolányit tenné hozzá! De hogyan kerül egymás mellé a parttalan lírai mesélés óriása és a tárgyilagos elbeszélés mestere? Választ Aich novellisztikájában keresünk, ahogy az említett „pressburger-lét” ismérveit, morális és esztétikai értékeit is, meg a játékosság alkotássá érett jegyeit. Az a polgári élettér és valóságlátás, mely jellemzi őt, hangulatában Máraira is emlékeztet, hagyományszerűnek tűnik, miközben friss életjegyeket villant fel, korszerűen tárgyilagos nyelvezettel, friss szemlélettel. Ünnepi köszöntőt írok, melynek nem tulajdonsága a mélyebb elemzés, sajátos vonásokat vázol fel és bizonyítás nélkül jellemez. Ilyen értelemben próbálom a már említett Szerelmekből kitapintani a pozsonyi magyar lét alapvonásait. A Mester elmegy című novellában a céhbeli mesterség komolysága, szinte apoteózisa mellett érezzük a tények líraiságát és érzések melegségét, az emberközelség szépségét. A Csipkerózsika várában a véletlen szerelem folytán az idő végtelenségét sejtjük, történhet benne minden: szép titkok, váratlan rejtélyek, véletlen találkozások, hirtelen csodák! A József és Mária a pozsonyi polgár életének sajátos, fájó tragikuma, a pozsonyi szerelem története, szép, tiszta és emberi, amilyenek más, szerencsésebb helyeken nyugodtabb érzésektől és több boldogságtól nemesek. Majd A téboly asszonyának kielégíthetetlen vágyakozása, tébolyult szenvedélye az elérhetetlen után, míg végül marad az alaktalan és céltalan vágy s elmúlik az idő. Az Érettségi találkozó pedig azt jeleníti meg, hogyan tűnik el „a szabadság félreértett, tarka madara”.

Sokan hisszük írók, hogy az írásműnek lelke van! Nehéz tetten érni, fogalmakkal körülhatárolni, szavakkal megfogni szinte lehetetlen. Inkább érezhető, mint tudható és elmondható! Spirituális minőség. Az író építi művébe, ő „leheli” bele s az visszautal rá, mintha ez a lélek az ő lelkének a rokona lenne! Aich írásaiban is ott bujkál. Mintha az egykori „hagyjatok játszani” szilaj gesztusa lenne lehiggadva, tapasztalatokkal árnyalva, némi szkepszissel oldva, mintha mintegy az egykori kirobbanás magyarázó igazolását (is) sejtetné. S mintha ez a lelkiség ismerné ugyan a rezignációt is, de a hitetlenséget soha! Ez a lélek ott jár a pozsonyi utcákon és az otthonokban él, teszi a dolgát és elviseli gondjait, talán a játékot, az álmokat sem felejtette el.

Aich Péternek még számos alkotó évet kívánunk, hogy írói munkája számunkra fontos és rokonszenves „lelkületét” kiteljesíthesse!

Duba Gyula