Merényi Krisztián – Mellékvágány

Budapest legrövidebb nevû utcája. Az elsõn lakik a házzal egykorú Gerle Pál és neje, Betesda.
Egész nap hangos a körfolyosó. Minden harmadik lakó notórius leskelõdõ. Betörés nemigen volt a környéken.
Gerlééknek a város szíve – azon belül a sötét, porcelánhangulatú lakásuk – jelent mindent.

 Szegény a lakóközösség. Nem tataroznak, nem vakolnak már évek óta, pedig a környezõ házak új külsõt öltöttek. Gerléék átéltek itt háborút, forradalmat. Láttak öngyilkosságot, mérgezéseket, kórságokat.

Gerle Pál faragott tölgyfa botjával délutáni sétájára indul. Amikor beköszönt az õsz, selyemkesztyût húz. Magába szívja az illatokat, hangulatokat. Elégedett, ha látszik a lehelete, az éles levegõ jót tesz tüdejének. Betesda ezalatt házimunkát végez vagy az udvar bélpoklos galambjait eteti. Gyérfyné és Tuskáné az ablakból méltatlankodik, de sosem teszik szóvá. Amikor még a férjük élt, jelentettek mindent; húst, tojást, tejet kaptak érte. Az étel többet ért, mint a pénz.

Gerlét – sétájából hazamenet – nemegyszer zaklatják a ház gyerekei. Nevetnek vattahaján, vattabajszán, prémes kabátján és fehér kesztyûjén. „Nyuszi bácsi, merre járt? Tán répát talált?” Gerle kényszermosollyal halad tovább. Nem szól, mihamarabb a lakásban akar lenni. Különben is a benne fortyogó élményanyagot kell mielõbb formába önteni. Ezek a kis füstösök még a gondolatot is kilopják az ember agyából.

Két fiú közülük a szomszédja. A gyenge akaratú, mûvesés asszony, Szeletné fiai. Kétméteres férje még a börtön elõtt ütlegelte betegre a nejét. A mendemonda szerint a gyerekeket is idõ elõtt rugdalta ki belõle. Nem ezért ül, hanem késelésért.

Másik falszomszéd, a hörcsögképû Potoczky házaspár. Mindenük a pénz, felületesen hallgatják meg az embert, állandóan igyekeznek valahova. Redõnyük akkor is lehúzva, ha otthon vannak. Mesélik róluk, hogy mûkincseket gyûjtenek, és elõkelõ társaságokba járnak. Átelenné, Gerle második szomszédja férje halála után kezdett leskelõdni, õ is a notórius harmadikok közül való. Kerülõvel jár fel az emeletre, férjével az elsõ lépcsõházat használta. Most csak a másodikat. A postát az egyik Szelet kölyök hordja fel neki alkalmanként húsz forintért.

Homályos szoba, ódon faillat, dédszülõktõl maradt bélyegalbumok, lexikonok, sötétbe olvadt könyvek, mind kultúrtörténet, szépirodalom és biográfia. Gerle íróasztala a sarokban. Antik íróasztaláért százezret adott volna az ószeres. De annak lelke van, az alkotás része. Gerle napi öt-hat órát kalapál az írógépen. Munka közben Betesda sem zavarhatja. Csak teát és aprósüteményt vihet be, majd kisiet. Gerle fejbólintással köszöni meg.

Hatvan esztendeje kopog az írógép, írásait mégsem publikálta. Gerle az ismerõseinek olvassa fel alkotásait. Grafikus, orvos, zenész barátai szájtátva hallgatják.

Gyakran nyúlnak hosszúra a felolvasások. Betesda ilyenkor finoman meg-veregeti férje vállát. „Jól van, öregem, elég! Nem hallod? Elég már, na…”

Gerle nehezen eszmél fel, de ahhoz még ragaszkodik, hogy befejezze a mûvét.
Mindenrõl tud írni. Belekezdett regénybe, írt drámát, legalább félszáz verset, húsz rövidprózát. Tervei között szerepel egy grandiózus bohózat megírása. Nem akar megélhetési irodalmár lenni, a legjobbat akarja nyújtani; minden idõk legjobb-ját.
A vele történt események ihletik meg. Legutóbb az udvar gyerekeirõl írt, mert csúnyán beszéltek vele. Elmagyarázta nekik szépen, hogy nem illik. Megértették.                    

Egyik verse a csodálatos téli hóesésrõl és a nyári napsütésrõl szól. Megírta a harmadikon lakó fiatal pár válását, akiket korábban vak szerelem láncolt egy-máshoz. Versek születtek azokról az idõkrõl, amikor az elsõ szerelmével találkozgatott. Karcolat készült a nyakláncát elvesztõ Bánhidi nénirõl, amit Gerle megtalált és másnap visszaadott neki. Írt a játszótéren elesett, térdén sérült lánykáról, akinek Gerle jobbulást kívánt és másnap kutyabaja sem volt a leánynak.

Kisregényét az udvarukba visszatérõ kóbor eb ihlette. Eposzt írt a moz-gássérült lányról, aki nem fogadta el a száz forintot, mert nemes büszkeség honolt szívében. Versbe öntötte a nyáron és télen is ugyanazon a faágon ücsörgõ veréb történetét. Barátai és felesége kedvenc története, amikor Gerle sorban állt a csar-nokban, de elé állt egy hölgy. Gerle megkérte, hogy menjen a sor végére, ám õ nem volt hajlandó. Végül az eladó mégis hamarabb kiszolgálta Gerlét, mint az arcátlan hölgyet.

Halála elõtt szorongás és elégedetlenség tört rá. Ecsetet fogott, színeket ke-vert, s alkotott egy villámkompozíciót.
– „Picassói tehetség! Csodálatos!” – kiált fel a kép láttán Budapest egyik elismert mûértõje.