„Mostanában a hibriditás érdekel” – Beszélgetés Nemes Z. Márióval

85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermekkönyvnapok

Irodalmi Szemle: Újabb verseidben – amelyek gyűjteménye A hercegprímás elsírja magát címmel jelenik meg az Ünnepi Könyvhétre –  mintha egy magyar bestiárium elevenedne meg. Az abszurdba és szürreálisba hajló hang eddig is jellemezte az írásaidat, most azonban mindez nemzeti színezetet is kap. Alkalmi magyarázatok ezek a nemzet húsáról?

Nemes Z. Márió: Amennyiben a nemzet löncshúsból van: igen. Mostanában a hibriditás, az „össze nem illeszthető” vegyítése érdekel, témában, beszédmódban, poétikában. A hercegprímás… világa „tágabb” mint a korábbi köteteim perspektívája, mert itt jelen van egy (ál)történelmi és (ál)társadalmi dimenzió is, melyek egy posztapokaliptikus térben szervesülnek egymáshoz. Ebben a kontextusban a bestiáriumjelleg valóban fontos, hiszen egy régi-új világ flórájáról és faunájáról kínálok költői „tudást”, egyfajta környezetismeretet. A megjelenő lények és szereplők (Batthyány Ilona, Haynau, fővadász, huszárok, nimfák, mocsári parasztok stb.) között dinamikus rendszer épül fel, vagyis a bestiárium statikussága történetmesélésbe csap át, miáltal egy szükségállapottól sújtott imaginárius „vármegye” sorsa rajzolódik ki történelmen és természeten „túl”.

ISZ: Afféle abszurd popbarokk színezetűnek tűnik ez a versvilág. Mennyire fontos inspirációs forrás számodra a képzőművészet?

NZM: Szerintem a vers nem csak irodalmi „matériából” áll (de nem is csak „életből”), hiszen helye lehet benne bármelyik társművészetből és médiumból származó motívumnak. Engem pont az az irritáció izgat, ahogy a látszólag összeférhetetlen elemek új minőségeket hoznak létre. A kötetben számos tradíció provokálja egymást a népi szürrealizmustól Gottfried Benn antropológiai esztétikájáig. De ami konkrétan a képzőművészetet illeti, ugyancsak sok „forrást” lehet kiemelni, melyből így vagy úgy gazdálkodtam (kép- és tárgyleírások, cím-idézetek stb.). A legfontosabbak talán Kis Róka Csaba, Altorjai Sándor, Munkácsy Mihály, de pl. Orlai Petrics Soma szereplőként is feltűnik, vagy ott van Bukta Imre, akinek „mezőgazdasági művészete” a kötet agrár-trash jellegét segített megalapozni.

ISZ: Egyre erősebbnek tűnik a kortárs magyar irodalomban az az irányzat, amely az emberről, a testről nagyon újszerűen, mondhatni húsbavágóan beszél, és nem átallja bevetni a populáris regisztereket. Rajtad kívül például Bartók Imrét vagy Tóth Kingát (utóbbi új könyved trailerében is közreműködik) is ebbe a vonalba lehetne sorolni. Milyen erők munkálkodnak a háttérben?

NZM: A test reprezentációjának megerősödése a kortárs fiatal irodalomban már régóta kritikai közhely, bár én máig hiányolom ennek a jelenségnek az elmélyült és differenciált szakmai reflexióját. Azt a tendenciát, amire utalsz, talán úgy lehetne röviden körülírni, hogy kialakulóban van egy nem-alanyi, kulturális preferenciáiban intermediális és mellérendelő, emberképében pedig a poszthumán antropológiák felé (is) orientálódó esztétikai gondolkodás. Ez egy sok szálón futó és jelen pillanatban pontosan nem „belátható” történet, ugyanakkor ki lehet emelni, hogy az ide sorolható szerzők számára az emberi test állandó metamorfózisoknak kitett projektum, mely meg van „nyitva” a nem-emberi dimenziók (animalitás, gépszerűség, szervetlenség stb.) költői intervenciójának. Ezek a keveredések, átalakulások, mutációk sok esetben felsértik a klasszikus humanizmus(ok) kontúrjait, talán ezzel is magyarázható – a több alkotónál is megfigyelhető – szubverzió iránti érdeklődés.

ISZ: Van kedvenc bestiád, mitológiai szörnyeteged?

NZM: Arrakis homokférgeit nagyon tisztelem. Ezek a Frank Herbert által megálmodott lények egyszerre fizikai abnormalitások és spirituális óriásmédiumok, melyek a Dűne-regényfolyam ezoterikus természetfilozófiáját (a „poszthumán szentséget”) testesítik meg.

ISZ: Látsz további lehetőségeket ebben a versnyelvben? Van már elképzelésed róla, hogy merre folytatod az írást az új kötet megjelenése után?

NZM: Jelenleg egy kispróza-kötet megírását tervezem. Illusztrált horrormese-gyűjteményről lenne szó, melyet Győrffy László képzőművésszel közösen tervezünk elkészíteni. A hercegprímásban…, de már a Bauxitban is jelen volt ez a mesei hang, szóval valószínűleg egy organikus továbblépés várható, ugyanakkor szeretném felerősíteni a popkulturális hangoltságot is. Ebben nagyon inspirál az Egyesült Államokban feltörekvőben lévő ún. bizarro-irodalom, vagyis a magyar népmese világát próbálom majd keresztezni a horror/trash szubkultúrák esztétikájával. Ennyiben tehát kitartok a löncsművészet mellett.