Kovács Boglárka versei

Frida Kahlo, A megsebzett szarvas, olaj, préselt fa, 22.4 cm × 30 cm, 1946.

Fida meglátogatja Diegót

és megremeg a fénykaparó

Frida, éjjel arra ébredtem,
hogy meztelen fekszel előttem, halott vagy,
jobb kezemmel egy fénykaparóba kapaszkodok,
testeden a szúrásnyomok hullócsillagok,
bal kezem a mellkasomat tapogatja,
és máshol dobog a szívem.

és a hullócsillagok nem beszélnek

Ne hagyj el.
Kértelek én, Diego,
az univerzum.
De augusztusban szétnyílt
az ég, és elrepültek a holnapok.
Egymás karjaiban feküdtünk,
csak még nem tudtam,
hogy nem ugyanazt kívánjuk.

és megfeszül a felhő

Találkozni, de nem együtt
várni olyan, mint megfulladni
az ablak mellett.
Utolsó festményedre
már nem maradt ég,
csak tenger, hogy
éjszakánként sodorja
hátadból vázlataimra
a háborgó habokat.
Nyugodtan csak
önarcképeiden alszok.
Ha ágyunkból sírod
mélyébe esnék,
felhőkként feszülnének alattam.