Hajtman Kornél verse

Marko Slavkovic felvétele

Kanapé

csend van
nehéz és végtelen
a koncentrációs táborok csendje
a felszabadítás után
miután az utolsó élő fogoly és az
utolsó felmentő is autóra ült
a sírás
puskaropogás
fájdalmas hörgések
és vezényszavak hangja
emlékködként újra visszajön
és elterül
ez a csend fogadott örökbe
a kanapén teát kortyolgatva
szorított magához
és suttogott a fülembe
de kígyónyelve csak
csiklandozta fülemet
nem értettem szavait
nem is akartam
csak ölelt szárazon és hidegen
hozzátapadtam
szabadulni akartam de fájt
bőröm leszakad
aztán már nem mozdultam
hagytam hadd szeressen
Isten
karma
előző élet
bűnös fiatalság
és még számtalan elmélet
az unalomig ismételt
miért?

(a neki megfelelő magyarázatot mindenki válassza ki)

már nem lázadok
ugyanúgy ülök a kanapén
mellettem a teám
elkészítem neki a helyet
karomat kitárom
újra eljön
újra megölel
a maga száraz hidegségével
egyre és egyre több részem tapad rá
mígnem egyszer elfogyok

és akkor teljesen
átalakulva
megfosztva mindentől
a kanapén fogok ülni
a száraz hideget melegnek fogom érezni
a súlyos csendet
tavaszi madárdalnak fogom hallani

nevetni fogok

Megjelent az Irodalmi Szemle 2026/4-es lapszámában

Az Irodalmi Szemle nyomtatott változata a 2026-os évre megrendelhető az Irodalmi Szemle és a Madách Egyesület honlapján, ugyanitt megvásárolható az egyes lapszámok nyomtatott és pdf-változata is.

Hajtman Kornél (1985, Párkány)