Szászi Zoltán versei

Öregedő titkárnő dala

Megfőztem már vagy tízezer kávét.
Több tucat tonna aktát is elcipeltem.
Ha régi főnököm képét látom, hánynék,
De kilépni azért mégse mertem.

(Igaz, otthon nincs olyan kemény izé, mint az övé,

csak ne mindig másba tömné. Kifejezetten útálom az egy hete felvett bögyöst, biztos, hogy „úgy” szerzett gépírásból jelest…)

 

48 éves, elvált, Ausztriában dolgozó nő fohásza

 

Én jó Uram!

Már annyi lankadt pöcsöt meg aszott vén segget kimostam,

Szeretnék már fogni egy ropogósat, fiatalt is mostan!

 

Színművésznő, a Pálya csúcsa után

 

Régen volt fekhelyem szereposztó dívány.

Már a dajkát játszom Júlia helyett…

A memóriám jó még, a régi,

de se direktor, se rendező nem kíván!

Vasas Szent Péter napján kezem hull ölembe,

csak csókolnák, még cukrot is kennék csecsemre!

 

Hiányzó tapasztalat

 

Elmúltam hatvan, hiába.

A kérésem banális.

Mielőtt kukucskálóm végleg bezár,

s mikor már elvitt mindent a klimax,

tudni szeretném, mi az anális.

De máris!

 

 

Modell a tükörbe néz

 

Hiába uborka, aloe, kókuszos esti krém,

reggel a tükörből, aki rám néz:

egy reménytelen ráncos én.

Kikopott modellnek ily szar lenne lenni?

Vén nadály! Látványom borzadály!

Az uborkát nem pakolni kell, inkább meg kell enni.

 

 

Szakácsnő nosztalgiázó dala

 

Lettem hagyma- s fokhagymaszagú.

Mellem a gőzben megereszkedett,

szemem se ragyog, úgy, mint 20 évvel ezelőtt.

Mikor még bárhol, akár a krumpliszsákon is, bármikor.

A kuktával, pékkel, liftes fiúval.

De jót!

 

 

 

Tanítónő szomorú önvallomása

 

Még az egyetemen volt egy abortuszom.

Nem akart elvenni.

Mindig mondta anyám, ne ismerkedjek buszon.

Így maradtam meddő!

Tanítónő vagyok.

Vénlány. Ez a huszonhetedik vakációm.

Frászt kapok a gyerekektől.