Orcsik Roland: Irodalom és átverés 1. / Rögzítés

A szőnyegen feküdtél, aprókat szuszogva ujjaidat a szádba dugdostad, napok óta kínzott a fogzás. Elővettem a táskámból a mobilomat, bekapcsoltam a hangrögzítőt, vártam, hogy gőgicsélj. Becéztelek, rám pillantottál, majd oldalra fordulva belekezdtél: hangodban kíváncsiság és panasz égett. Újra szólítottalak, a neveden, el akartam csalni a figyelmed a fogfájásról.

Vonaton utaztam, egyedül. Próbáltalak elképzelni, megformálni magamban a hangod,
betömni vele a hiányod, ám csak forgácsokat gyűjtöttem össze. Elővettem a mobilomat,
lejátszottam a gőgicsélésed. A hangod színe, a kíváncsiság könnyűsége, a panasz ereje megegyezett azzal, amit magamban őriztem. Hanem a saját hangomat
nem ismertem fel. Az nem
én voltam a felvételen.

Kikapcsoltam a telefont. Magamban többször lejátszottam a rögzített anyagot. A hangom egyre élesedett, feszített. Mintha fel akarna forrni. Örvényéből feltörtek a házadnak gyalázatáryyyya tervezted a sok nép kiírtását, és bűnössé tetted a lelkedet. xfggMert a kő is ellened kiált a falból, és a gerenda a fa-alkotmányból visszhangoz néki képzelődöm, gondoltam magamban jól van Habakuk,
csendesedj próféta.

Jaj annak, a ki vááárost épít vérengzéssel, és a ki várat emel álnoksáweggal, és jaj annak, a ki az ítéletedre vár Uram, mert vrkzni teher a gyászban.

Nem akartam elhinni, hogy
én voltam. Nem én
hallám és reszket a bensőm, a szózatra remefc gnek ajkaim; porladni kezdenek csontjaim.

Nem tudtam elhinni, amit hallok. Amit hallok az Úr Isten az én erősségem, hasonlókká tes  v v       zi lábaimat a nőstény szarvasokéihoz, és az én magas helyeimen jártat engemet!

Átverés, hajtogattam magamban, csupán fantáziáltam. De kinek bizonyítottam. A te hangodra vágytam, nem a felvételre. Kinéztem a vonatablakon. Fokozatosan belefeledkeztem a látvány, a zakatolás monotóniájába.