Korpa Tamás: Irodalom és koordináták 3.

Jelení vrch (947)

a vajúdó hófelhőnél nem ismerek szívszorítóbb csapdát.

a hosszú, néma, csontsovány hömpölygésnél.

ahogy pólusait megkavarja magában s magán.

csak tartja, tartogatja, visszatartja még

várandós alakját ez a néhány hektár hó és árnyék ködből és szélből.

közeledik egy felhő, ami nem lát és nem hall.

s mi mit sem sejtünk a belső tombolásból, ami förgeteg.

mázsás villámok elfektetve benne.

az ódon akusztikájú nagyterem, a mennydörgésé, őrlődve nyílik –

mi lesz, ha lelassul és megdermed a rövid, szapora magnóliák felett

és kifejti önmagát.