Szalay Zoltán: Óévbú. 2015

Ez van, idén sem sikerült megoldani a néhány évezredes kérdést, hogy mozgás vagy mozdulatlanság. Mi ugyan változtunk és mozogtunk, alapjában véve azonban ugyanazok maradtunk, mint 2014-ben. Sőt, még ugyanazabbak, ha lehet ezt így mondani (és mért ne lehetne?).

A lap új külsővel indította az évet, és mi úgy láttuk, hónapról hónapra szebb lett, hozzánőtt ehhez az új ruhájához. Másképp is frissülgettünk, új témák és új szerzők sokaságával, miközben igyekeztünk jó csehszlovákok is lenni (bármennyire röhejes is ez így). Azt is elmondhatjuk, minden generációnak igyekeztünk a kedvében járni, hiszen volt öregségszámunk, gyermekirodalmi és fiatal irodalmi blokkunk is – a rózsaszíntől az égszínkékig. Elindult a nagyon friss online rovatunk, a Kovász, amelyet a júniusi számunkban bemutatott Nagy Hajnal Csilla szerkesztett – itt is számos új szerző szivárgott be. Közben bejártunk néhány helyszínt, Győrtől Kolozsvárig, éjszakáztunk múzeumban és fesztiválon, téptünk a sztrádán szélviharban és kánikulában. A hajrára megszületett az offline Zsemle-kötet is, hogy legyen mit olvasóink karácsonyfája alá tennünk.

Ült a nyakunkon a sok baj és köröztek felettünk a kondorkeselyűk idén is dögivel, és nemegyszer érezhettük úgy, hogy egy poros fenekű medencében készülünk felfrissíteni magunkat. De ha nincs víz a felszínen, addig fogunk ásni, hogy feltörjön a talajvíz, vagy elérjünk a pokol kapujáig. Mindkettőt a hasznunkra fordíthatnánk valahogy.

Ilyenkor év végén az embert könnyen elfogja a melankólia vagy akár a depresszió azok miatt a tettek miatt, amiket megtett vagy épp elmulasztott. Egy havilapszerkesztő ezzel úgy van, hogy már tisztában van azoknak a bűnöknek egy részével is, amelyeket az új esztendőben követ majd el – ezért aztán máshogy búsulja magát neki a szilveszternek. Még emellett is sok vesztenivalónk maradt 2016-ra, szóval kétségkívül megint húzós menet lesz. Most azonban derűs óévbút kívánunk minden olvasónknak!