Határeset az Oázisban

Irodalmi Oázis, Szlovák Intézet, Budapest, 2016. január 21.

A budapesti Szlovák Intézetben rendszeresen megrendezésre kerül az Irodalmi Oázis elnevezésű rendezvény, amely legutóbb január 21-én várta a szlovák és a magyar kulturális kapcsolatok iránt érdeklődőket.

Az eseményt Határeset címmel hirdették meg, a jelenlévők pedig arra a kérdésre keresték a választ: hogy vagy, szlovmagy? A moderátor, Németh Zoltán négy vendéget, György Norbertet, Hunčík Pétert, Mészáros Tündét és Nádasdy Ádámot faggatta ezzel kapcsolatban.
Nem véletlen, hogy aznap este nem maradt szabad szék a Rákóczi úti épületben, ugyanis olyan aktuális kérdésekről folyt a beszélgetés, amelyek a közönségtől is aktív részvételt követeltek meg – legyen szó felszólalásról vagy belső munkáról.

Abban, hogy a szlovmagy, vagyis a szlovákiai magyar nyelv valóban létezik, többé-kevésbé mindenki egyetértett – kivételnek esetleg György Norbert véleményét tekinthetjük, aki szerint ez is csak egy forma –, azonban azt, hogy mit is jelent és hogyan kellene hozzá viszonyulni, inkább csak tapogatózásnak lehetne mondani. Ahogy Nádasdy Ádám fogalmazott, korábban nagy divatja volt a fertőtlenítésnek, vagyis azon nyelvi elemek marginalizálásának, amelyek talán az idegen vagy a más jelzőkkel illethetők, ám mára ez érvényét vesztette, hiszen a divat alapja épp az időlegesség. Viszont azzal, ha elfogadjuk a szlovmagy létezését, amely lényege szerint hatuma (határon túli magyar), még mindig felvetődhetnek kellemetlen kérdések. Például a határé, a morálé, a perifériáé vagy a romlásé. Igaz, ezek elsősorban problémaként prezentálódnak, ugyanakkor általuk válik a szlovmagy – ahogy Mészáros Tünde fogalmazott – lehetőséggé az alárendeltség helyett. Hunčík Péter, akiről kiderült, nyelvének igényessége alapján válogatja meg még orvosait is, a pedagógusok, az irodalmárok és az írók kulcsszerepéről beszélt, hiszen, amint mondta, ők viszik tovább a kiművelt nyelvet. A közönség soraiból felszólaló Deák Renáta pedig megjegyezte, talán érdemesebb lenne regionális identitásban gondolkodni a nemzeti helyett, ami további érdekes vitáknak, új irányoknak adhatna teret.

Az est tanulsága, hogy a szlovmagyot nem kellene véresen komolyan venni, hiszen alapvetően egy játékról van szó, amely a kommunikáció minőségének javítását szolgálhatja, és csak rajtunk múlik, nyelvhasználókon, élünk-e a kreatív lehetőségekkel.

Paszmár Lívia