Az Édes Anna  mint musical

Budapesti Showszínház: Édes Anna. Belvárosi Színház, Budapest, 2015. december 9.

Kosztolányi regényklasszikusa, az Édes Anna 1937. február 12-én indult el színházi hódító útjára a Bárdos Artúr-féle Belvárosi Színházban (Budapest, Petőfi Sándor u. 6., a Katona József Színház helyén), hogy közel nyolcvan év után a huszonkét színpadra alkalmazás időben eddig egyik utolsójaként az Orlai Produkciós Iroda előadásainak helyet adó, a Filmmúzeumból létrejött névazonos Belvárosi Színházban (Budapest, Károly krt. 3/a.) vendégszerepeljen a Budapesti Showszínház musical-változatában. Az elmúlt nyolcvan év megannyi Annája és Vizynéje, krisztinavárosi környezetük és tragédiájuk most énekes formában, a populáris szférából ismert celeb-előadókkal, popzeneszerzővel, a könnyedebb szórakoztatás ígéretével testesült meg. Azonban nagy meglepetésre, nem meghazudtolva a musical dráma műfaji meghatározást, a regény fojtott miliőjét hűségesen visszaadó, egyenletes színészi és énekesi teljesítményt nyújtó, egységes előadás jött létre. A Budapesti Showszínház vállalkozása így arra bizonyíték, hogy a regény drámai sűrítménye olyannyira jelentős, hogy a titok, amelyet irodalomtörténészek és színházi alkotók évtizedek óta próbálnak megfejteni, továbbra is fennáll, és a remekmű ténylegesen kiállja nem csak az idők, hanem a színpadi műfajok tágításának próbáját is.

Az Édes Anna az elmúlt évtizedek magyar nyelvű színházi bemutatóit tekintve benne van a levegőben. Az okokat csak találgatni lehet. A drámaiságot magába sűrítő volta? Kötelező olvasmány jellege? A helyszín zártsága miatti színpadra alkalmazhatósága? Jó szereplehetőségei? Ezek a szempontok mind magyarázatul szolgálhatnak, de csak egy dolog biztos: a színpadi klasszikusok kánonjának része. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a Budapesti Showszínház premierjének napján (2015. október 22.) a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata is bemutatta saját változatát, az azt megelőző évadban pedig (2014/2015-ös évad) – hogy annyira ne menjünk messze – Győrben és Csíkszeredán is két Édes Anna-adaptációt hoztak létre.

Az Édes Annák színpadi verziói távolról sem azonosak. Nem csak a természetes rendezői elképzelések különbözősége miatt, hanem mert a regény színpadi bemutatóinak jellegzetessége az újabb és újabb drámaszöveg-változatok elkészítése, a rendezők, a dramaturgok önkifejezési lehetőséget látnak benne, a regény sűrített drámaisága már sokakat megihletett. Nincs ez másként most sem, amikor a rendező és adaptáló Tóth Ádám egyéni meglátásainak kifejezésére Édes Anna történetét zenés formában érezte újszerűen elmesélhetőnek, mert hallotta benne a zenét. Nem akart századik feldolgozást, saját megoldását kereste.

Az Édes Annát színpadi változataiban – a tendencia azt mutatja – vagy a pszichológiai szál, vagy a történelmitabló-jelleg erősödik fel. A pszichés tényezők kibontása a rendszerváltás utáni időkben jobban adja magát, a társadalmi tabló mint háttér a renzsimváltások néhány jelzéssel felrajzolt érzékeltetésén túl csak esetenként kap igazán hangsúlyt. A néhány évvel ezelőtti tatabányai változat díszletein és jelmezein is érződött a mával való párhuzam keresése, az arénaszerű lelátó egyes értelmezések szerint politikai küzdőtér funkcióját látta el (szövegkönyv: Závada Pál, rendező: Hargitai Iván). Egy másik példában, a csíkszeredai változatban (színpadra alkalmazta és rendezte: Lendvai Zoltán), a románok bejöveteléről értesülő szomszéd cselédlány, miközben fát aprított, munkáját hevesebb mozdulatokkal végezte, mint egyébkor. Az egyik történeti példában, az 1969-es Déryné Színház-beli verzió (szövegkönyv: Felkai Ferenc, rendező: Szécsi Ferenc) a történetet a kor dramaturgiai elvárásainak megfelelve leegyszerűsítette, a párbeszédeket demagogizálta és ideologizálta, Édes Anna halk, beszédtelen alakját öntudatossá formálta.

Jelen musicalfeldolgozás a pszichológiai motívumokat, az úr–szolga viszonyt, az elfojtottságból adódó következményeket bontja ki. Nyomasztó tónus határozza meg az előadást, egy rémmeséhez, rémtörténethez közelít. A társadalmi jellemzők a Tanácsköztársaság végének jelzésében és a díszletek és jelmezek korhű ábrázolásában érhetők tetten. A feldolgozásban a beszélt nyelvi részek kisebb százalékot adnak, tizenhat dalban fejezik ki magukat a szereplők (zeneszerző: Horváth Zsolt Hozsó), melyek összhatása, maga a zenei világ teszi sikeressé az adaptációt. Az előadás nem formabontó, a díszlet egyszerű, utaztatásra szánják, tehát csak a funkciónak tesz eleget, a kosztümök az eredeti kor miliőjét idézik (biedermeier kanapé, asztal székekkel, pohárszék). Az adaptáció apróbb módosításokat végzett a regényhez képest, például Vizy leskelődik a lány után, ami a regényből hangsúlyozottan hiányzik, ezen kívül Annát cselédalakok énekkara kíséri (Anna víziói), Vizyné rosszulléte alatt férfiárnyakat lát (Vizyné álma). A cselédek kara visszatérő elem, a sorszerűséget jelképezik, ők még biztatnák Annát a távozásra, ugyanakkor a gyilkosságra is. Anna ezért vagy ennek ellenére beteljesíti tragikus végzetét, és megöli gazdáit. Az Édes Annának ezzel újabb, érvényes színpadi adaptációja valósult meg. A musicalváltozat megszületése nem csak műfajválasztása, hanem az Édes Anna színpadi adaptációi sajátságainak vizsgálata felől is érdekes.

Szereplők: Édes Anna: Horváth Mónika, Vizyné: Varga Zsanna, Vizy úr: Buch Tibor, Ficsor: Juhász György, Jancsi úrfi: Getto Márton, Moviszter úr: Boronyák Gergely, Tatár úr: Bor László, Tatárné: Garami Mónika, Druma úr: Albert Gábor, Drumáné: Petrovics Regina, Kéményseprő: Lénárt László, Rendőr: Békefi László, Mennyei Margit: Sáfrány Emese Aleska, Lidi: Gere Orsolya, Katica: Polyák Rita, Lujzi: Kereki Anna, Karolin: Bakó Kitti, Örzsi: Péterffy Lili, Tánckar: Kovács Petra, Langó Bernadett, Szombath Gergő és a HOT MEN DANCE tánccsoport.

Zene: Horváth Zsolt Hozsó. Dalszövegek: Tóth Ádám. Rendezőasszisztens: Turóczy Izabell. Koreográfus: Sallak Petra. Jelmez: Boka Boglárka. Díszlet: Varga Zsann. Vendég hegedűművész: Nédó Olga.

Varga Kinga